Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-205

205. országos ülés 1903 február 13-án, pénteken, 381 nemzetből egy jobb jövő reménye, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Én is, t. ház, e kérdésekkel kívánok foglalkozni. A törvénykönyvre állok és Corpus Jurisunkból akarom bebizonyítani, hogy a nemzet önállóságát, függetlenségét fel nem adta és ha a ma fennálló közös hadsereg nem az, a melyet a törvény szerint alkotni kellett volna, ennek nem a törvénykönyv, nem a jogfeladás az oka, az nem a joghiányon, de kizárólag a tényleges állapotokban rejlő önkény hatalmán alapszik. (Ugy van! a szélsöbaloldálon.) Mi sem természetesebb, mint az, hogy azok, a kik a mai állapotokat, a 67-diki kiegyezést védik, ezzel szemben beigazolni iparkodnak azt, hogy a király alkotmányos jogaMal élve állapította meg a közös hadseregben a szolgálati nyelvet s teremtette meg ezzel a hadsereg egységét. És a mennyiben ebben a megállapításban mégis hiány mutatkoznék, ezt igazolni kívánják politikailag is, hogy t. i. az a mód, a melylyel ez megállapittatott, nemcsak törvényes, hanem egyszersmind czélszerü is. Az első tehát a jog, a másik a politika, a czélszerüség kérdése. E különbséget megtéve akarom bonczolni ezen állitások helyességét. (Halljuk! Halljuk!) Mindjárt az első tételre nézve azt állítom, hogy midőn a hadseregnek egységes nyelve, tehát a német nyelv megállapittatott, akkor igazság szerint közös hadsereg sem volt, és igy egy még nem létező hadsereg nyelvét sem lehetett megállapítani; a miből következik először, hogy törvényesen és jogszerűen sem állapíttathatott meg ez a német nyelv, másodszor pedig, hogy nem a magyar király és nem alkotmányos jogaMal élve állapította meg a hadseregnek egységes német nyelvét. (Helyeslés a szélsöbaloldálon.) Midőn ezt bizonyítani akarom, az első kérdésre felelve, azt a további kérdést kell felvetnem, hogy először is mikor keletkezett a közös hadsereg és másodszor, hogy mikor állapíttatott meg számára az egységes német szolgálati nyelv. Az első kérdésre nagyon röviden lehet felelni. A felelet az, hogy: akkor, mikor a magyar nemzeti hadsereg akár egészben, akár csak részben megszűnt magyar hadsereg lenni és oly módon olvadt be akár a közös, akár a császári hadseregbe, hogy önálló egyediségét, önálló létét elvesztette. Maga a beolvadás történhetett azután tényleg, vagy jogilag. De ne feledjük, hogy a tény és jogosságnak fednie kell egymást! Mert ha azt állítja a t. túloldal, hogy a király alkotmányos jogaMal élve állapította meg az egységes hadsereget és annak egységes nyelvét, akkor a tények a jogokkal egyezők kell, hogy legyenek, mert egy tényleg fennálló, de jogilag nem szervezett hadseregben az annak nyelvére vonatkozó intézkedés sem lehet törvényes és alkotmányos, mert ez az intézkedés csak akkor alkotmányos, ha alkotmányos maga az egész szervezet. Ezen irányelvre való tekintettel fogom I vizsgálat tárgyává tenni a kérdést, a melynek • megoldása előtt röviden a következőket kívánom kijelenteni. (Halljuk! Halljuk!) Minden egyesnek veleszületett joga az önfentartás, melyben benne van az önvédelem is. Ha elidegeníthetetlen és ősjogaez az egyesnek, ugy épen ily elidegeníthetetlen ősjoga kell, hogy legyen a nemzetnek is, a mely a népek között ép oly indMiduális egyéniséggel bir, a milyennel bír az egyes ember az egész emberiségben. Az önfentartás és önvédelem egyik leghathatósabb eszköze pedig a hadsereg, a mely nélkül sem hazát alapítani, sem hazát fentartani nem lehet. E nélkül állammá sem alakulhat egyetlenegy nemzet sem, már pedig a nemzetek saját faji jellegüket, sajátságaikat csak államban tudják kifejteni. Ezt az ősjogot, a magyar hadsereghez való jogot, az ezer éves állami léttel biró magyar államtól sem lehet megtagadni. És igy e kérdés megvizsgálásánál nem azt kell nézni, a mit az igen t. honvédelmi miniszter ur néz, hogy benne van-e a pragmatika szánkczióban, vagy a 67-es kiegyezésben az önálló magyar hadsereg, és benne van-e ennek a magyar nyelvhez való jogosultsága, hanem azt kell vizsgálni, hogy a nemzet akár a pragmatika szánkczióban, akár a 67-es kiegyezésben, akár máskor valamikor lemondott-e a magyar hadseregre való jogáról, igen vagy^ nem? (Elénk helyeslés a szélsöbaloldálon.) Én bevallom, hogy bármily figyelemmel néztem át törvénykönyvünket, ilyen lemondást a törvénykönyvből kiolvasni nem tudok, A kik ezt törvényeinkből akarják bebizonyítani, az 1715 : VIII. törvényczikkig mennek vissza, erre a törvényre hMatkoznak, még pedig Deák Ferencz tekintélyével, a ki e törvényt rossz törvénynek mondja és ebből akarják bebizonyítani azt, hogy a hadsereg kérdését illetőleg önállóságunkról lemondtunk és lemondottunk jogainkról. Veres József: Milyen körülmények voltak 1715-ben! Vertán Endre: Maga gróf Andrássy Gyula igen tisztelt képviselőtársam, nem ugyan e házban mondott beszédében, de az 1867-i kiegyezésről irt müvében erről az 1715 : VIII. törvényczikkről a következőket mondja. (Halljuk! Halljuk! Olvassa): »Az 1715-i törvény, mely a rendes hadsereget felállította, felhatalmazza a királyt, hogy idegenekből és honosokból sereget szervezzen. (Halljuk! Halljuk!) A törvény a királynak a felállítandó sereg feletti jogait semmiben sem korlátozza. A fejedelem a magyar és nem magyar ezredek felett teljhatalommal rendelkezhetett. Ez alapon a szolgálati ügyekben használandó nyelv kérdése a katonai oktatás kérdésével együtt a király által intéztetett el. A magyar országgyűlés a maga specziális követeléseit mindig csak az ujonczok megszavazásakor, a megajánlás idejére, esetről-esetre, csak az akkor megajánlott ujonczokra érvényesíthette. A mi akkor sem foglaltatott a töri vénybe, ahhoz joguk nem volt, és szerintem ebben '• rejlett az alkudozásoknak a nagy fontossága.«