Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-204

204. országos ülés 1903 február 12-én, csütörtökön. 365 most is túlságosan magasnak tartott létszám mel­lett követeljük a kétévi szolgálati idő behozata­lát. Az csak természetes, hogy ha egy embert nem három évig, hanem két évig tartunk ottan, az tetemes megtakarítást eredményez, mert igy egyévi eltartás terhétől menekülünk, s há­romszázezer emberről lévén szó, ez már jelenté­keny pénzügyi eredmény volna, (Igaz! Ugy van ! a sgélsöbaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Számtani vizsgát méltóztatott tenni ? (Derült­ség a jobboldalon.) Hellebronth Géza: Igen, tettem. Hanem erre megjegyzem, t. miniszter ur, hogy nem ilyen számtani históriákról való vicezekkel lehet ezt elütni, hanem hozhatott volna fel a t. minisz­ter ur jobb érvet is, s ez az lett volna, hogy talán két év alatt nem lehet a legénységet, s különösen az altiszti kart kioktatni. Ez sokkal komolyabb és sokkal okosabb ellenvetés lett volna. Számitottam is arra, hogy ezt fogja mon­dani a t. honvédelmi miniszter ur. Ámde, még ha ezt mondta volna is, ezt sem fogadtam volna el. hanem azt válaszoltam volna rá, hogy ha ezen rendszer mellett nem lehet kioktatni, ám tessék eldobni ezt a rendszert, és tessék felállítani egy olyan rendszert, a mely mellett lehetséges. (Helyeslés a szásobaloldalon.) Tessék behozni a magyar szolgálati nyelvet, (Helyeslés a szélső­baloldalon.) mindjárt lehetséges lesz. Hiszen ugy gondolom, hogy a miniszter ur nemcsak osztrák táborszernagy, hanem honvédelmi mi­niszter is. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Azt mondják! Hellebronth Géza: S mint ilyen, csak nem dezavuálja a saját honvédjeit. Hát a magyar honvédség nincs kiképezve? Ez a t. miniszter ur hibája volna, a ki több mint 25 esztendeje ké­pezi. De ez nem igy van. Ki van képezve, ő Fel­sége minden királygyakorlat után nem győzi eléggé dicsérni. Hát ha olyan nagyon jól vannak kiképezve a legénység és az altisztek is, akkor miért nem hozták be a magyar szolgálati nyel­vet a közös hadseregnél? (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház ! Ennél is nagyobb eredményt várunk attól, hogy ezáltal igen nagy emberanyag-kímé­lést érhetnénk el. Az. bizonyos, hogy három esz­tendeig lenni öntudatlan gépnek, vagy pedig két esztendeig, az mindenesetre nagy különbség. Rövid időt még Plútó birodalmában is ki lehet állani, de a hosszas szenvedés mindig gyilkoló hatású. De nemcsak az emberanyag kímélése szempontjából, hanem nemzetgazdasági szem­pontból is nagy különbség, hogy az a kereset­képes magyar fiu három évre vonatik-c el kenyér­keresetétől, családjának fen tartásától, avagy pedig két esztendőre. Nemzetgazdaságilag is nagy kár tehát, hogy ott semittevésben három esztendőt töltsenek el. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Próbálta ? Hellebronth Géza: Nem próbáltam. De mél­tóztassék elhinni, hogy többször láttam, mint a t. miniszter ur, mert az ablakom előtt minden nap csinálják ezt Egerben, a t. miniszter ur pedig egyszerre a generálisságon kezdte. T. ház! Azt hiszem, hogy eléggé sikérült bebizonyítanom, még a t. miniszter ur előtt is, (Zaj. Elnök csenget.) hogy határozati javasla­tom benyújtása időszerű és hogy az igazolt. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagyon gyenge! Hellebronth Géza : Méltóztassanak megbocsá­tani, hogy fejtegetéseim egy kissé hosszura nyúl­tak, de mentse ki ezt az ügynek nagy fontos­sága . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: A szervezett obstrukczió! Hellebronth Géza:...a képviselői kötelesség­teljesítés. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) A magyar nemzetnek, ha élni akar, ha számot­tevő tényező akar lenni az európai konczertben, -ha önállóságra és függetlenségre törekszik, első sorban a magyar géniuszt kell megvédelmeznie, a magyar kultúrát, a magyar nyelvet, a magyar nemzeti érzést. Ezt kell érvényesíteni minden téren, minden intézményben, a hadseregben is. (Ugy van! a Szélsöbaloldalon.) S ha ez nem érvényesíthető az önök által inaugurált rend­szerrel, akkor el kell söpörni azt a föld színé­ről, mindazokkal együtt, a kik akadályául szol­gálnak a nemzeti törekvések érvényesítésének. Ilyen értelemben adtam be határozati javas­latomat és ilyen értelemben kérem annak elfo­gadását. (Zajos helyeslés és éljenzés a szélsőbal­oldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az idő már előrehaladván, azt hi­szem, áttérhetnénk az interpellácziókra. De mielőtt ezt tennők, állapítsuk meg a. holnapi ülés napirendjét. (Halljuk!) Javaslom a t. háznak, hogy a holnap, pén­teken délelőtt 10 órakor tartandó ülés napi­rendjére a most megszakított vitának folytatá­sát tűzzük ki. (Helyeslés.) Azt hiszem, hogy a ház ezt elfogadja. (Helyeslés.) Tehát ezt hatá­rozatilag kimondom. Ugyancsak holnapra ki van már tűzve az összeférhetlenségi itélő-bizottságnak kisorso­lása Bauer Antal összeférhetlenségi ügyében. Az eddigi gyakorlat szerint ez ugy fog történni, hogy az ülés vége előtt egy órával, tehát két órakor az ülés fél órára felfüggesztetik. (Fel­kiáltások a szélsöbaloldalon: Mikor?) Két óra­kor. Az ülést egy félórára felfüggesztjük és a kisorsolást fél háromkor fogjuk eszközölni. Kubik Béla: Ha jól emlékszem, mert még nem találtam meg az értesítőben azt a részét a tárgysorozatnak, a hol az elnök ur a 197. ülésen február -t-én kitűzte az itélő-bizottság kieorsolását, ha jól emlékszem egy órára. Én javaslom, hogy ebben a két tárgyban, s* mely

Next

/
Thumbnails
Contents