Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-204

258 20í. országos ülés 1903 február 12-én, csütörtökön. szerda, meghintheti a fejét hamuval és verheti a mellét és elmondhatja: »mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa«. Azzal vigasztalja magát gróf Andrássy Gyula igen t. képviselő ur, hogy ő bizik az igazság, bizik a józan ész diadalában. Ebben igazsága r van a képviselő urnak. Osztozom nézetében. Én is bizom az igazságban és én is bizom a józan ész diadalában. Csakhogy én még másban is bizom, t. miniszter ur: én még bizom a magyar nemzet szívósságában és a magyar nemzet erejében is. (Tetszés és helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mert hogyha ez a szívósság egyesül az igazsággal és az erővel, akkor, t. miniszter ur, olyan hatalommá fogja magát kinőni, hogy el fogja seperni mindazokat az akadályokat, kormányostul, miniszterestül, képviselőstül együtt, a melyek útjában állanak a nemzeti aspiráczióknak. (Igazi Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Andrássy Gyula t. képviselő ur beszédének végén elégikus hangulatba csapott át; fellép a katedrára és professzori hangot vesz fel, a midőn azt mondja (olvassa): »Es még csak egy kéréssel fordulok a t. képviselő urakhoz. Azzal a kéréssel, hogy daczára azoknak a felhevüléseknek, a melyeket itten tapasztalunk, ne feledkezzenek meg a higgadtságról és a mérsékletről.« Ezt mondja. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: ÍTagyon helyes! Hellebronth Géza: Hát, t. képviselőház, ez az elégikus intelem, vagy kérelem, vagy, mondjuk, talán oktatás, ez a kissé nagyon professzori hang . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Azt nem szeretik! Hellebronth Géza: . . . talán helyén volna az iskolában, de semmi esetre sincs helyén képviselőkkel szemben. (Igaz! TJgy van! a bal és a szélsöbaloldalon.) Engedelmet kérek, az ilyen oktatási vágy sérti a képviselői tekintélyt. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És ha már minden áron ki akart törni a t. képviselő úrból az oktatási vágy, hát akkor legalább a helyet választotta volna meg alkalmasabban; mert hogyha ő ezt az oktatást, ezt az intelmet a Reichsrathban mondta volna el, akkor talán a multak eseményei kissé igazolták volna az ő fellépését, és valószínűleg igen nagy szívességet tett volna Kó'rber osztrák miniszterelnök urnak, s Körber ur valószínűleg honorálta volna is ezt a professzori előadást. De különben e tekintetben nem lehet panasza a t. gróf urnak az igen t. kormányelnök ellen sem, mert hiszen daczára annak, hogy meglátszott rajta a kezdő, azért eléggé jól betöltötte a Regimentstambur szerepét. Csak abban hibázott, hogy nem találta el mindig a kellő alkalmat a hangulatkeltésre, mert pl. nem adott jelt a t. kormányelnök ur akkor, a mikor a nemes gróf ezt mondotta {olvassa): »Bocsánatot kérek, mikor a német nyelvet a hadsereg szolgálati nyelvévé tették, akkor csak taxatíve — és ez egészen 1868-ig így volt — sorolta fel a törvényhozás azokat az ügyeket, a melyekben a magyar nyelv kötelező módon van előírva.« Tehát szerinte a német nyelv törvényes és a magyar nyelv behozatala volna törvénytelen. De akkor sem emelte a t. kormányelnök ur a tamburbotot, mikor a német kultúra, a német nyelv dicséretére elhangzott dythirambusaiban a t. képviselő ur valóban költői magaslatra emelkedett. Igazán költői hasonlattal élt, a mikor azt mondotta: »És ha ezt tette, tisztán csak katonai czélszerüségi okok vezették, mert nem akarta, hogy a hadseregből babiloni torony váljék.* Nagyon eltévesztették a kellő pillanatot, mert épen ennél a kijelentésnél kellett volna jelt adni, mert ez volt a legjobb pillanat arra, hogy a t. túloldal valóban egyhangúlag, zajos lelkesedéssel, kórusban üdvözölje a t. képviselő urat. Épen ez a kijelentése a t. képviselő urnak az, a mely bizonyos köröket a legkellemesebben érintett, épen ezek a nyilatkozatai, a melyek azoknál az egyéneknél, kiket ő maga is a nemzeti aspirácziók akadályaként emlegetett, a legkellemesebb elismerésben részesültek. Akkor kellett volna tehát ujjongni és tapsolni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hát én megengedem, hogy a nemes gróf mindezt a legjobb szándékkal tette, de talán mégsem volt helyén ez az oktatás, mert a multak története egyáltalában nem ad neki igazat. Voltak e házban tényleg igen heves, igen zajos, de mindig nagyszabású viták. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Csak most nem. Ez zajos, de egyáltalában nem nagyszabású! Hellebronth Géza: A t. miniszter ur ezen közbeszólásával szemben leszek bátor bebizonyítani, hogy igenis nagyszabású ez a vita, mert igenis a t. miniszter urnak nagyszabású beszédére fogok reflektálni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De nem foglalkozom tovább gróf Andrássy Gyula fejtegetéseMel,mert azt a méltó felháborodást, a melyet az az egész országban, itt e házban, és azon kívül előidézett, eléggé tolmácsolták már az ezen padon ülő t. szónok urak, ugy napirend előtti felszólalásaikban, mint a napirend keretén belül. E tekintetben elismerés illeti különösen Mezőssy t. képviselőtársamat, a kinek nagyszabású beszéde méltó válasz volt arra a másik, állitótag nagyszabású beszédre. De különben ugy vagyok gróf Andrássy Gyula ur beszédével, mint a t. miniszter ur, a mi első követelésünkkel, az önálló magyar hadsereg követelményével. Azt mondotta a t. miniszter ur, hogy erről nem is beszél, hogy erre a drága időt vesztegetni kár. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: A mig nem törvényes utón halad. Hellebronth Géza: így vagyok én gróf Andrássy Gyula beszédével, mert sokkal csekélyebb-