Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-202
298 202. országos ülés 1903 február 10-én, kedden. Kubik Béla: Teljesen igaza volt! Szentiványi Árpád: És a konklúziójában mit mond t. képviselőtársam? Először is beismer ennyit: »A mi a közhatalomnak becsületes kezelését, a közigazgatási visszaélések megszüntetését illeti, konczedálom, ebben a nemzeti párt elvei ma Magyarországon diadalt arattak.« Hát, bocsánatot kérek, ezt a t. képviselő ur semminek sem tartja? Hát nem ezen indul ki azután minden, nem ezen lehet kiépiteni azután azokat a nemzeti vMmányokat, a melyeket a nemzeti párt minden alkalommal hangoztatott? (Zaj a szélsőbaloldalion.) Kecskeméthy Ferencz: Ez talán egészen a nemzeti párt érdeme! Olay Lajos: Meg kell mutatni, itt az idő! (Halljuk! Halljuk! jobbról.) Szentiványi Árpád: De azt mondja a t. képviselő ur (olvassa): »Ez a múlt. Ámde most itt van a jelen. A történelem órája ütött, a váltó lejárt és a nemzetnek joga van megkövetelni azt, hogy a nemzeti párt ezeknek a bevallott elveknek a végrehajtásáról gondoskodjék. Minden aposztázia a politikában kétségtelenül nagyon sajnálatos. Sajnálatos, mert a nép hitét megrendíti azokban a férfiakban, a kikben bizott, mert elveszti komolyságát az a küzdelem, a melyért egy politikai párt évtizedeken át harczolt, de a legveszélyesebb neme az aposztáziának az, hogy ha egy uj pártba belépve csak annyit mondunk, hogy mi kívánjuk, mi követeljük a nemzeti vívmányok keresztülvitelét, egyébként fentartjuk a jövőre nézve cselekvési szabadságunkat.« Hát, t. képviselőház, a volt nemzeti párt megszűnt lenni. Párt a pártban nem létezhetik, (ügy van! Ugy van! a jobboldalon.) Mi nem tartottunk konferéncziákat, azonban én megragadtam az első alkalmat arra, hogy szólásra jelentkezzem, a midőn a szabadelvű párt a katonai javaslatok tárgyalását kitűzte. Ott előadtam kívánságaimat. Tudta a képviselő ur nagyon jól, — hacsak véletlenül el nem olvasta azokat a lapokat, a melyekben az a beszéd megjelent, s ez esetben nem restellem, szívesen felolvasom azt most is, hogy az egész világ tudja, és hogy az ország meggyőződjék arról, — hogy azokat a kívánságokat, a melyeket vallottunk, a melyeket kívántunk akkor, mikor mint nemzeti j)árt működtünk, kívánjuk és magunkénak mondjuk még ma is. (Zaj a szélsöbaloldalon, Felkiáltások : Követelni és megvalósítani kell azokat!) Pozsgay Miklós: Nem mernek semmit sem csinálni! Szentiványi Árpád (olvassa): »Az első csoportba tartoznak azok a kívánalmak, a melyek rövid időn belül megvalósíthatók, tehát a legközelebbi hasonló előterjesztésig, még azon esetben is, ha az előterjesztés, a mit különben kívánatosnak nem tartok, ismét ideiglenes rendszabály jellegével birna és a melyek leghelyesebben a véderőtörvény általános reformjával kapcsoltathatnak össze. Ezek: a zászló és jelvény krrdésének hadseregünkben és közös intézményeinkben közjogunknak megfelelő megoldása; továbbá, hogy a magyar ezredeknek a lehetőségig magyar tisztekkel való ellátására, és abból a czélból a magyar honosságú tiszteknek a magyar ezredekbe való visszahelyezésére ő Felségének 1868-ban kiadott rendelete végrehajtassák ; hogy a katonai büntető perrendtartás reformja mielőbb létesüljön és életbe lépjen.« (Zaj a szélsöbaloldalon.) Erre nézve, t, képviselőház, nem olvasom fel a honvédelmi miniszter urnak akkor mondott beszédét. Megmondta egészen nyíltan és őszintén a miniszter ur, sőt még hozzátette azt is, hogy én nem ígértem még soha, de ezt ígérem, Nohát, ez talán mégis csak valami. Pozsgay Miklós: De időpontot nem jelölt meg! (Nagy zaj a szélsöbaloldalon.) Blaskovics Ferencz: Napot ily kérdésben megjelölni nem lehet! (Nagy zaj a szélsöbaloldalon.) Szentiványi Árpád: Egy évre szóló törvényjavaslat tárgyalásánál csak ugy inczidentaliter előrántani egyes kérdéseket, hogy ezt nekem most csináld meg, szerintem nem lehet! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Harminczhat év óta kérjük, sőt követeljük!) Kérem, méltóztassanak meghallgatni. Végül, hogy a véderőtörvény végrehajtásánál az 1868 : XII. t.-cz. 12. §-a értelmében a védkötelezettségi kedvezmények megítélésénél a honvédelmi miniszter legyen a legfelsőbb fórum. A második csoportba tartozik az a kívánalom, hogy az anyagi áldozatok biztosabb megállapítására a hadsereg békelétszáma időnkint törvényhozás utján állapittassék meg . . . Pichler Győző: Ez már a második csoport! Szentiványi Árpád: . . . valamint az is, hogy az 1889 előtt fennálló állapotokhoz visszatérve, a közös hadseregnek póttartaléka, természetesen megfelelő számarányban, kontingentáltassék, a többi hadkötelesek mind a honvédség körébe tartozzanak; végül törvényben mondandó ki, hogy magyar honos, kMéve a horvátországi illetőségüeket, tiszti rangot a magyar ezredekben csak azon esetben nyerhessen, ha a magyar nyelvet birja. Én nem mondom, hogy ezeket a honvédelmi miniszter ur megigérte, . . . Lengyel Zoltán: Nem is igérte! (Nagy zaj a szélsöbaloldalon. Halljuk ! Halljuk! jobb felöl.) Pozsgay Miklós: Ha meg is igérte volna, akkor sem tartja meg ! Szentiványi Árpád: ... de vissza nem utasította. Emlékezzenek csak a t. képviselő urak vissza, hogy eddig minden olyan kívánság, a mely katonáékkal volt összeköttetésben, a legridegebben utasíttatott vissza. (Zaj és mozgás.) Pozsgay Miklós: Ő Felségének a parancsát sem teljesítették! (Nagy r zaj.) Szentiványi Árpád: Én mind kihallgattam a képviselő urakat, kérem tehát, hallgassanak
