Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-197
197. országos ülés 1903 február h-én, szerdán. 187 fájó szívvel bár, érezve a gazdasági helyzet súlyos voltát, mégis megszavazzuk, »mert nem vállalhatjuk a felelőséget az ország biztonságáért«. Különös helyzet ez, t. ház. A láthatatlan ellenségektől, a melyeket még névszerint sem tudnak megjelölni, mozdulataikat nem tudják figyelemmel kisérni és velünk is megismertetni, ezektől félnek, ezekkel rémitenek bennünket, a látható ellenségekkel pedig nem mernek szembeszállani. A látható ellenség a militarizmus terjedése, az a fegyveres béke, a mely a nemzetnek idegeit, erejét, agyát és lelkét emészti fel vagyonával együtt. Ezzel nem mernek önök vitatkozásba bocsátkozni, hanem maguk elé idéznek rémeket, a melyeket senki sem lát és a melyeket senkinek sem tudnak megmutatni, és azzal takarják azt a felelőségnélküli állást, a melynek felelőségét ok nélkül hangoztatják, mert hiszen senki sem vonhatja önöket felelőségre. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalőldalon.) Beőthy Ákos: Okos beszéd ez, miniszter ur! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Még okosabb, mint a Beőthy Ákosé! (Derültség a jobboldalon.) Barta Ödön: Köszönöm a bókot! Szatmári Mór: Oly fenhéjázással nézik le ezeket a dolgokat! Barta Ödön: Tehát szerintem ezt a kettőt szembeállítva, azt mondhatjuk: az egyik pozitív valóság, a másik — nem mondhatnám egyébnek — egy hipokrizis, vagy legalább is egy hipotézis, a melynek semmi néven nevezendő alapja nincs. Én azt hiszem, hogy ezzel szemben rámutathatnék arra, a mit a delegáczióban konstatáltak, hogy t. nemcsak a hármas-szövetség az, a mely a békét biztosítja, hanem örömmel üdvözölték a másik kettős-szövetséget, a mely szintén ugyanazon békés törekvéseknek hatalmas eszköze. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) így jelöli ezt meg a külügyi bizottsági jelentés . . , Szatmári Mór: A Balkánra nézve! Barta Ödön: . . . ésigy vette ezt tudomásul a delegáczió minden vonatkozásában, nagy örömmel és lelkesedéssel konstatálván, hogy ilyen nagy eredmények eléréseért a külügyminiszternek csak bizalom és ragaszkodás nyilvánítható. Ha ez így van, akkor csak igazam van, hogy az a rémitgetés semmi egyéb, mint egy másik eszköze a nemzet áldozatkészsége provokálásának, mikor az a másik eddig használt eszköz esetleg már csütörtököt mondott. Osztom, t. képviselőház, azon t. elvtársaim és barátaim álláspontját, a kik oda konkludáltak, hogy elérte ez a nemzet az áldozatkészség határát, azt a végső határt, a melyen túlmenve már nem áldozatokról, hanem a nemzet anyagi kMégzéséről, elpusztulásáról lesz szó. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalőldalon.) Természetes, hogy miután ez igy van, én ehhez a javaslathoz hozzájárulni soha nem fogok. (Elénk helyeslés a szélsöbalőldalon.) De mert érzem a felelőséget, t. h ÍZ, cl mely terhel és oly czélból, hogy a bírálatnak nem felületes látszatát, hanem az alaposságnak legalább némi nyomát hagyja maga után ezen igénytelen felszólalásom, engedtessék meg nekem egy megjegyzés. Az elengedhetetlen szükségességre térek vissza megint, a melynek örve alatt ujabb megszámlálhatatlan milliók kéretnek a nemzettől. Elengedhetetlen szükség a létező erőnek a kímélése. De abstrakte véve, magát a tényt bírálva, meri-e itt a kormány valamelyik tagja állítani a nemzet színe előtt — a hol nem zárt ajtók megett folyik a tanácskozás, mint a delegácziók füstös termeiben, hanem itt, a hol a nemzet szemével, figyelemmel kísérik önöket, a nemzetnek minden szMedobbanása aggódva fordul ezen ház felé, a hol életének és jövőjének tárgyalása folyik — meri-e valaki állítani,hogy azokban a keretekben is, azokban a kiadási keretekben, amelyek ma fennállanak, csak a legszükségesebb mértékben veszik igénybe a nemzet áldozatkészségét? Nincs felismerhető jele a könnyelmű gazdálkodásnak, a takarékosság teljes hiányának? Nincs, t. képviselőház, — azt hiszem — senki sem, a ki gróf Tisza István t. képviselőtársunkat vádolhatja azzal, hogy valami rettenetes szélsőbali velleitástól volna áthatva. Tessék megnézni a delegáczióban legutóbb mondott beszédét, nem akarom részletezni azt a beszédet, méltóztassék utána nézni, hogy csak egy tételnél, az élelmezés egy tételénél, egy nélkülözhetetlen tételnél, a melyet azonban, sajnos, eddigi adófizető polgártársainknak most már százezrei nélkülöznek, a főzőliszt beszerzésénél minő megdöbbentő adatokat tárt gróf Tisza István, — a kit nem is lehet valami naM pénzügyi embernek mondani — a bizottság elé, a melyek azt mutatták, hogy a főzőliszt beszerzése körüli gazdálkodás eredménye az, hogy Kassával szemben Lembergben 9 korona 53 fillér, Przemyslben 8 korona 33 fillér, Josefstadtban 13 korona 30 fillérrel volt drágább a főzőliszt métermázsánkint, mint a kassai reláczióban. Ulyan forgalmi viszonyok között, mint a milyenek vannak Kassa és Przemysl, Kassa és Lemberg, vagy Kassa és Josefstadt között is, 13 korona, vagy visszamenőleg azok az előbb részletesen emiitett összegek, a minimális összeg is 8 korona 30 fillér egy métermázsánál, ez horribilis pazarlás. (Ugy van! a szélsöbalőldalon.) ezt megmagyarázni nem lehet, és e felett egyszerűen napirendre térni ez a párt nem fog. és ennek a háznak nem szabad. (Élénk helyeslés a szélsöbalőldalon.) Beőthy Ákos: Be kell menni a delegáczióba! (Zaj.) Barta Ödön: Nem megyünk be, itt fogjuk megvitatni! Szatmári Mór: Hová megy az a különbség? (Zaj.) 24*
