Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-197
197. országos ülés 1903 február h-én, szerdán. 179 Elnök: Az interpellácziók a szokott időben az ülés végén, fognak megtétetni és pedig elsősorban Nessi Pál képviselő urnak a múlt szombatról a mai ülésre maradt interpellácziója, azután pedig Marjay Péter képviselő urnak ma bejelentett interpellácziója. Következik az 1889 : VI. t.-cz. 14. § ának módosításáról, illetőleg a közös hadsereg és honvédség ujonczlétszámának megállapításáról szóló törvényjavaslat általános tárgyalásának (írom, 199, 268) folytatása. Rátkay László jegyző: Barta Ödön! Barta Ödön: T. ház! (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Egy nagy per, a mely századok óta folyik e hazában, mondhatnám, a haza ellen, egy uj stádiumba jutott, és ennek egy uj fejezete fekszik előttünk. Ennek a pernek, a mely a nemzet ellen századok óta folyik, tárgya értékes, mert a magyar nemzet önállósága, a magyar nemzet szabadsága a dij, (Igaz l TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Eszközei változatosak bár, de mégis mindig vissza-visszatérnek ugyanazokhoz a formákhoz, ugyanazon fegyvernemekhez és ezek az eszközök: az erőszak, a megtévesztés, a félrevezetés, a be nem váltott ígéretek, a nemzet legjobbjainak különböző eszközökkel való elnémitása, tüz és vas; mind-mind megkiséreltettek, mind harczba vitettek, mindig és mindig ugyanazért a czélért, azért, hogy e nemzetet alkotmányilag biztosított szabadságától és önállóságától megfoszszák. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ha végigtekintünk történelmünk lapjain, igazán borzadva kell látnunk azokat a súlyos küzdelmeket, a melyek között e nemzet évszázadok óta erejének java részét kénytelen volt feláldozni vérben és pénzben csak azért, hogy védelmezze a maga számára azt, a mit maga szerzett, és megvédelmezze épen azoktól, a kikkel a saját szerzetté alkotmányának hatalmi részét megosztotta. (Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon.) Fájó érzelmekkel konstatálhatjuk, hogy ezen hosszu-hosszu korszak viharos századai alatt ezen nemzetnek legjobb ereje fogyott el és nem maradt ideje és ereje arra, hogy megszerezze azokat a jóléti intézményeket a kultúra és gazdaság terén. a melyek terén ezen idő alatt más nemzetek óriási előhaladást tévén, nemzetünket messze s alig utolérhetően túlszárnyalták. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ha elfogulatlanul bíráljuk is, s ha a nemzeti önérzet nem vakit is el bennünket, ezen hosszú idők küzdelmeit: önérzettel mutathatunk rá arra, hogy ezen nemzet ama hosszú küzdelmeknek ideje alatt épen azt védelmezte, a mit a maga számára nem biztosithatott, t. i. a nyugati népek kultúráját a keletről jövő támadásokkal szemben. A művelt nyugatnak háláját szerezte meg, legalább érdemessé tette reá magát a nemzet azon küzdelmei által és azon áldozataMal, a melyeket a kultúra előhaladása ellen keletről jött támadások visszaverésében magának szerzett. De viszont az egész művelt világ bámulatát vMta ki magának e nemzet, s ezt nem vitathatja el tőle senki, azon dicsőségteljes harczaiban, melyeket alkotmánya védelmében századokon keresztül meg-megujuló támadásokkal, és legutóbb egy, félszázaddal ezelőtt orvtámadás módjára ellene intézett merénylet dicsőségteljes visszaverésében vMott. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Csak azért említem ezeket, hogy rövid vonásokban jelezvén a tényeket, a történelmet hívjam tanúságul azon vádakkal szemben, a melyek most a nemzet egy része, s a nemzet képviselőinek egész tömege ellen felhangzanak; hogy kimutathassam, hogy ez a nemzet megmutatta azt, hogy nagy nemzeti czélokért, nagy nemzeti ideálokért küzdeni, áldozni — vért és pénzt — mindenkor képes is volt, kész is. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) S ha ellenállást fejt ki bizonyos törekvésekkel szemben, ezen ellenállást nem az áldozatkészség hiánya, hanem az egyenérték hiánya provokálja, a melyet áldozataiért megkíván. (Igaz! Úgy van! a szélsöbaloldalon.) Fátuma ennek a nemzetnek és fátuma volt hosszú idők óta, hogy épen azok, a kiknek hatalmuk nagy részét egyenesen átadták nemzetünk alapitói és fentartói, azok nem akarták, vagy nem tudták megérteni. Fátuma, hogy a körülmények szerencsétlen kialakulása következtében épen azon a helyen, a melynek jóindulatáért, fényéért és hatalmáért ezen nemzet annyi áldozatot hozott, rendszeres bajjá vált, hogy összetévesztik az okot az okozattal, és elfogultságból, ferde előítéletekből előállott összeütközések terén a nemzetet állították oda, mint okozót, holott a nemzet csak ellenáll bizonyos okok által előidézett okozatoknak, (Igaz! Ügy van! a szélsöbaloldalon.) így, és csakis igy fejlődhetett ki az a káros viszony, a melyet mi nem vagyunk képesek eléggé fájlalni; de fájó érzéssel mutatunk rá minden alkalommal, hogy a nemzet legjogosabb aspiráczióiért, törekvéseiért és eszményeiért folytatott küzdelmei néha gúny, néha csendes mellőzés, nem ritkán erőszakos visszautasítás tárgyaMá tétettek épen a nemzeti hatalom azon tényezője részéről, a ki részéről megértetni, a kinek szMére öleltetni, ennek a nemzetnek mindig legintenzívebb törekvése volt. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) 1867-ben súlyos megpróbáltatások után a félig kimerült, félig reményvesztett nemzet kishitűsége elment az ujabb áldozatok terén egy lejtő magasságára, a mely lejtőre rálépve, — a mint a sajnos tapasztalatok mutatják, — olyan helyzetet teremtett, a melyen a nemzeti eszmének feláldozásában a megállás lehetetlen. Azoknak, a kik az 1867-ben létesített kiegyezésnek, vagy, a mint azt annak idején Deák Ferencz olyan előszeretettel nevezte, »kiegyenli33*
