Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-196

196. országos ülés 1903 február 3-án, kedden, 165 Clam Gallas hadtestparancsnoknak a jelentését, a kinek a vezérkari főnök meghagyta, hogy uj harczot vegyen fel és másnap a harczot Solferinonál újra kezdje. Ez jelentése szerint azt tapasztalta, hogy teljes dezorganizáczió volt főképen a magyar ezredeknél és néhány határőrvidéki ezrednél. Továbbá, t. képviselőház, tudjuk a történelemből azt, hogy már 1860-ban, 1861-ben tervezték a bécsi körök Poroszország megrohanását, mert tudták, hogy annak előbb-utóbb be kell következni, mert a német hegemónia kérdésben volt és azt Poroszország teljesen meg akarta tartani. Mire volt itt szükség ? Arra, hogy a monarchia védereje fejlesztessék, hogy legyen pénz és katona, mert nem lehetett tudni, mely időben fog a kérdés eldőlni. Természetes, az a sMár, rideg kormányzati politika, a melyet Schmerling inaugurált, minden hatásában kudarezot vallott; kudareznak vitte a császárt Németországban ; ugyanaz a kudarcz következett be minálunk is gazdaságilag; sőt a katonai továbbfejlesztés is úgyszólván megakadt és belátták azt, hogy valamit tenni kell, mert ezzel az erővel, ezzel a szervezettel nemcsak megállani, de még kevésbbé támadók lenni nem tudunk. (Helyeslés a szelsöbaloldalon.) Elkéstek és jött az 1866-iki katasztrófa. Tartozom a történeti igazságnak azzal is, hogy midőn az 1866. nagy katasztrófa bekövetkezett, a király erős lelkületet, nagy határozottságot tanúsított és őszintén akarta a népeMel való kiegyezést. Tudták ezt azok a körök is, melyek a mi engesztelhetlen ellenségeink voltak, mert hiszen látták, hogy Magyarországon a kiegyezést, az alkotmányosságnak visszaállítását megakadályozni épen a királyi akarat és a. viszonyok és a tények kényszerítő hatása alatt nem lehet. Tehát mire terjedt az igyekezet? Arra, hogy megtartsanak maguknak egy pontot, egy erősséget, a melyben megtalálják mindazt, a mit a múltban el kellett veszíteni, de a melyben megtalálják a jövőre nézve is azt, hogy a hatalom és az erő részben az ő kezükben lesz; értem ez alatt a hadsereget. Nem az volt a dirigens szempont, hogy a közös hadsereg, mint intézmény fog legjobban megfelelni a védelemnek, hanem igenis az a bizalmatlanság, — s azt némileg indokolni is lehetett még akkor, — a mely az ország és a király között fennállott, de talán jobban felülről lefelé, mint alulról felfelé. Kétségtelen, hogy az önálló magyar hadsereg mellőzése nem hadászati, hanem politikai indokokból törtónt. (Élénk helyeslés a szélsöbáloläálon.) És vizsgálva a 67-iki kiegyezést, látjuk, hogy az nem egy, örök időkre megállapított dogmatikus tétel. Nem indultak ki ebből azok sem, a kik azt megalkották. Hiszen az ebben legkompetensebb, az 1867-iki kiegyezésben Deák Ferencz egyik illusztris társa, Horvát Boldizsár, a t. házban maga beösmerte, hogy, ha a viszonyok kényszerítő befolyása alatt nem is sikerült helyreállítani Magyarország alkotmányát annak teljességében, a mint azt ők is szerettek volna, de mindenesetre alapot teremtettek arra, hogy a mint a nemzet erejében gyarapodik, kultúrájában halad és kifejtheti azt az erőt, melyet egy nemzet ki tud fejteni, ha szabadságát visszanyeri, akkor lesz alkalma visszaszerezni azokat a veszteségeket is, a melyek a 67-iki kiegyezésben az alkotmányt tényleg érték, Ennek okszerű folyománya az lett volna, hogy mindenesetre figyelembevéve a védelmi kérdéseket, Magyarország iparkodott volna megvalósitani, ha nem is mindjárt, a mi programmunkat, a teljes önálló magyar hadsereget, hanem azokat a nemzeti aspirácziőkat, a melyekről a nemzet még 1867-ben sem mondott le. (Helyeslés a szélsöbáloläálon.) Én ezekből csak oda konkludálhatok, hogy az önálló magyar hadsereg felállítása, de különüsen a nemzeti követelmények megvalósítása, a hadseregnél nem ütközhetik másba, mint tisztán a korona akaratába és azon befolyásokba, a melyek hadügyi dolgokban sokkal közelebb állók, sokkal döntőbb befolyásuak, mint maga a felelős kormány. (Helyeslés a szelsöbaloldalon.) A t. honvédelmi miniszter ur mindig a hadsereg egységét emlegeti, valahányszor arról van szó, hogy ott a magyar nyelv, a magyar jelvények, a magyar czimer, a magyar zászló, általában a magyar szellem érvényesülhessen. Hát megvallva őszintén, bár foglalkoztam egy kissé ezzel a kérdéssel, én a hadsereg egységének korrekt defmiczióját mindeddig nem hallottam. Nem hallottam, hogy tulajdonképen mi az a hadseregnek az egysége. Ha a hadsereg egységét a legfelsőbb vezénylet teszi, ha a hadsereg egységét a kiképeztetés egyforma elvei statuálják, ha a hadseregnek egysége más hadi. adminisztratív beosztásoknak a kérdése, akkor kérdem a t. honvédelmi miniszter úrtól, vájjon nem-e mindegy, hogy ugyanezen dolgokat a magyar hadseregnél elintézteti és végezteti a legfelsőbb hadúr, a magyar király, a birodalom másik felénél pedig ugyanezt téteti meg az osztrák császár ? (Helyeslés a szelsöbaloldalon.) A miniszter ur bizonyosan jobban tudja, mint én, hogy tulajdonképen az osztrák hadseregnek eredete és alapja az a hadsereg volt, a melyet császári meghatalmazásra nagy jogok adományozása és nagy hatáskör adományozása mellett még Wallenstein alapított meg. De annak a hadseregnek az az egysége, a mely akkor volt, az sem felel meg, — pedig az császári hadsereg volt — a mai hadsereg egységének, mert biszen tudjuk nagyon jól, hogy ugyanazon hadseregben spanyolok, olaszok és számos más nemzetiségek saját nyelvük, saját vezényletük és saját parancsnokaik alatt szolgáltak az egységes czélért; pedig az egy zsoldos hadsereg volt, a császár akaratának és feltétlen dispoziczióinak és czéljainak alárendelve. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Az akkori viszonyok között!