Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-195
152 195. országos ülés 1903 január 31-én, szombaton. baloldalon.) Ennél a tételnél kell, hogy előtérbe lépjen az a kérdés, vájjon mi a feladata a mi haditengerészetünknek. Arra van-e hMatva, hogy produktív feladatokat teljesítsen és olyan agresszív vállalatokra van-e hMatva, melyek szükségessé és indokolttá tennék erejének gyarapítását ? Rákosi Viktor: Navigare non est necesse! Kelemen Béla: Abban igazat méltóztatnak nekem adni, hogy a haditengerészetre annak az államnak van szüksége, melynek gyarmatai vannak, mely koloniális kereskedelmi politikát követ. Magyarországnak gyarmata nincsen. (Felkiáltások a szélsőhaloldalon: Mi vagyunk a gyarmat.') Igaz, Magyarország maga a gyarmat, azonban olyan gyarmata Ausztriának, hogy annak kizsákmányolásához tengeri haderő nem szükséges. (Élénk tetszés és éljenzés a szélsőbaloldalon.) A kikötőkben meg van mindazon jogunk, melylyel más országok népei bírnak. Micsoda igazi benső oka lehet annak, hogy sürgős szüksége merül fel a haditengerészet fejlesztésének oly időben, mikor gazdaságilag nyomorúságban sínylődik az ország? Ezt az indokot tisztán és kizárólag Ausztriának az örökös hatalmi terjeszkedési vágyában, ennek túltengésében keresem. Csakis Ausztriának van oka arra és azért akarnák megadóztatni a magyar népet, hogy, ha talán a szomszéd szövetséges államok megint valami, reánk nézve kétes értékű expedicziót csinálnak, vagy pedig a megtorlás eszméje által vezetett exekueziót végeznek, a mint történt a krétai expediczió és a kínai exekucziónál, a mikor mi a mi tengeri haderőnkkel mint statiszták ott szerepeltünk. Ez az érdeke Magyarországnak nincsen meg és a haditengerészet hMatását betöltöttnek tartom azzal, hogy ez a hMatás válságos időben a magyar tengerpart védelmére szorítkozik. Erre nézve pedig a haditengerészet unos-untig kielégítően van szervezve és így teljesen megengedhetetlennek tartom, hogy az osztrákok ezen a czimen igénybe vegyék a magyar népnek nehéz munkával, véres verejtékkel összekuporgatott adófilléreit. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azok az indokok tehát, melyek a véderő-bizottság jelentésében vannak felhozva, legkevésbbé sem teszik t elfogadhatóvá az ujonczlétszám felemelését. Épen azért valóságos elkeseredéssel tölti el a magyar nemzetet annak a tudata, hogy, ha már a kormánynak háta megett lévő t. többség hajlandó is megszavazni ezen javaslatokat, legalább az u. n. rekompenzácziókat — pedig ezek nem is rekompenzácziók, hanem a magyar államiság jogainak kifolyásai, tehát jogos követelések, — miért nem biztosítják olykép, hogy ezáltal ezen a téren legalább előhaladás legyen tapasztalható? (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) Hiszen, t. többség, az önök részéről is minduntalan halljuk azt hangoztatni, hogy az a kívánság, hogy a magyar államiságnak a követelményei a közös intézményekben is kifejezésre jussanak, nem az ellenzéki pártoknak a sajátja, hanem a nemzet egész egyetemének köztulajdona. Az önök részéről is halljuk minduntalan hangoztatni, hogy különösen a hadsereg kérdésében vannak oly jogos kívánságaink és követeléseink, melyek törvényes igénynyel bírnak a megvalósulásra és ép azért kell, hogy megvalósulhassanak. Hogyan van tehát, hogy önök ezt folyton hangoztatják, de nem tevékenykednek, nem működnek, nem tesznek velünk karöltve egy lépést sem a tekintetben, hogy a hadseregben a magyar állam integritása kifejezést nyerjen? (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azt méltóztatnak hangoztatni, hogy léteznek ezek a kívánságok, de minden lelkiismereti furdalás nélkül belenyugodnak abba, hogy ezen jogos követelmények teljesítése elnapoltassék, elodáztassék. Épen az 1867 : XII. t.-cz.-ben gyökerező közjogi alap mellett is mindazt kellene legalább követelni, a mi hazánkat elvitázhatlan jogossággal megilleti. (Helyeslés a szélsöbaloldahn.) A helyett azonban, hogy ilyen irányban valósittatnék meg a nemzet jogos követelése, a t. túloldal részéről, Solymossy Ödön t. képviselőtársam részéről hallottam több kérést hangoztatni, a melyeket azonban nemzeti vívmánynak tekinteni nem lehet. (Igaz! Ugy van! a, szélsöbaloldahn.) A mi pedig azt illeti, — a sajtó utján lett nyilvánossá téve — hogy érvény szereztessék az 1868-iki legfőbb haduri intézkedésnek, hogy a magyar katonatisztek magyar ezredekben helyeztessenek el, erre a t. honvédelmi miniszter ur azt a feleletet adta, hogy ez meg fog majd történni, hanem csak lassan, lassan. Az ilyen eljárás a komoly kritikát igazán nem állja ki, erre csak tréfásan lehet válaszolni és felidézni azt a közismert zsidó jókívánságot, mely ebben a helyzetben így hangzik : Légy száz évig magyar miniszter, hanem gyorsan, gyorsan, gyorsan. (Derültség a szélsőbaloldalon.) T. ház! Azon jogos követelések közt, a melyek a védelmi kötelezettség kölcsönössége mellett is megvalósíthatók, a jelvényeknek közjogilag helyes rendezése mellett első sorban áll azon kérdésnek megoldása, hogy a közös hadseregnek Magyarország területén elhelyezett csapatainál a szolgálati nyelv magyar legyen. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldahn.) Hiszen abból, hogy a védelem kötelezettsége kölcsönös, hogy Magyarország és Ausztria csak együttesen indíthat háborút és csak együttesen köthet békét, a legkevésbbé sem következhetik az, hogy a magyar ezredek szolgálati nyelve nem lehet magyar, A magyar nyelvnek szolgálati nyelvvé tétele legkevésbbé sem veszélyeztetné az önök aggódó szemei előtt lebegő azt a czélt, hogy a monarchia biztonsága, együttmaradásának életfeltételei sértetlenül megóvassanak. (Igaz! Uay van! a szélsöbaloldahn.) Ebből a szempontból helyesen történt utalás ezen vita folyamán arra, hogy épen Szegeden történt 1890-ben,