Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-195

195. országos ülés 1903 január 31-én, szombaton. 143 betett attól tartani, hogy azok a német és olasz egységi törekvések tovább és tovább fognak fejlődni és támadást fognak intézni a monarchiának integritása ellen. Ennek következtében, mikor 1868-ban megállapították a védrendszert és a hadilétszámot 800.000 emberben, ebből a konczepczióból indultak ki s a németorszá-gi háború eshetőségének akartak eleget tenni. És mi történt? Nem az történt, hogy Olaszország és Németország támadást intézett, hanem ők jöttek maguk szövetséget kinálni, a mely szövetség 25 év óta fennáll, mindegyik államnak érdekében van, és a köztudat szerint az európai békének biztositéka. Ha tehát a Németországgal való esetleges háborúra elégnek látszott a 800.000 ember, akkor a szövetség esetére ezen számot nem fokozni, hanem csökkenteni kell. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon, Egy hang: Ez a logika !) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Gyenge logika! Beőthy Ákos: Nem lehet azt mondani, hogy a szerződésben más van. Ezt a szerződést mi ismerjük. Olyan pontja, hogy nekünk folyton fegyverkeznünk kell, nincsen, de ez ellenkeznék is a monarchia szuverenitásával. Rakovszky István: Bülow azt mondta, hogy ennélfogva kevesebb katona szükséges. Beőthy Ákos: Marad tehát az Oroszországgal való u. n. antagonizmus a keleti kérdésben és a Balkán-félszigeten. A mi ezt az Oroszországgal való antagonizmust illeti, erről én, ki a delegácziónak oly sok ideig tagja voltam — kiszolgáltam négy kapitulácziót, négy hadügyminisztert — tudok egyet-mást mondani. (Bálijuk! Halljuk!) Ugyanis, mikor a hadügyi kormányzatnak valami olyan követelése van, melyet nem tud indokolni — pedig rendesen olyan van — (Igás! Ugy van! a szélsobaloldalon.) akkor egyszerre csak jön az orosz mumus. A távol ködében, a galicziai határszélen egyszerre csak kozák tömegeknek ezrei és ezrei tűnnek fel, egész lándsaerdők meredeznek az ég felé, mintha a Jeges-tenger hullámai dörömbölnének a Kárpátok alján betöréssel fenyegetve. Mikor a hadügyminiszter megkapta azt, a mit akart, akkor a kozáktömegek egyszerre csak eltűnnek . . . B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Megijedtek! (Derültség.) Beőthy Ákos: S akkor előlép a külügyminiszter, szalonöltözetben, virágcsokorral gomblyukában, és azt mondja: áldás és béke van mindenütt, szövetségben, barátságban vagyunk mindenkMel, a béke biztositva van, de a pénz már elfogyott. (Elénk tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Rakovszky István; így járják a bolondját! Beőthy Ákos: Egypár konkrét példával is akarok szolgálni. így pl, az orosz mumussal szavaztatták meg a 10-ik hadtest áthelyezését Brünnből Przemysl-be, azután jött a przemysli és krakkói várak épitése. Hozzá kell tennem, hogy ez a krakkói vár oly közel van az orosz határszélhez, hogy az oroszok azt összelőhetik a saját területükről. Mikor véget ért a velenczei várnégyszög komédiája, a mire mindjárt rátérek — akkor kezdődött a komédia Galicziával. A hadügyi kormányzat nem okult a katonai történet példáin, hogy az ilyen várak csak czinkefogók, a hol a hadsereget elcsípik, mert ez történt 1797-ben Wurmserrel Mantuában, 1805-ben Mack-kal Ulmban, 1870-ben Bazaine-nel Metzben. Mindig fejlesztették. Egyszer már a delegáczió megunta a dolgot és azt mondta: de több pénzt nem adunk. Természetes, hogy a másik esztendőben megint megszavazták. így jött azután a krakói sátortábor épitése, a mely egyike a legczifrább dolgoknak. (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Gyalázat!) Hát a pénzügyi része ugy áll a dolognak, hogy először kértek 3 milliót, aztán kértek 1 milliót. Hogy mibe került, azt senki sem tudja, talán maga a hadügyi kormányzat sem. Hát kérem, nem itt van a dolognak a czifrája, hanem hogy olyan fej nélkül, olyan Hübele Balázs módjára csinálták, hogy másnak, mint botrányosnak az eljárást nem lehet nevezni. Fogalmuk sem volt a terepről; nem tudták azt, hogy vezetnek-e oda utak; utakat kellett építeni; a terepen magán földcsuszamlások állottak elő zimankós időben, a minek folytán roppant kár keletkezett. Es oly lóhalálában építettek, hogy a jó lengyelek iszonyú munkabéreket fizettettek maguknak. Maga a hadügyi kormányzat restelte a dolgot, bujkált vele, de egyszer a palacsintát ki kellett tálalni a delegácziónak és a delegáczió most is fizetett. (Felkiáltások a szélsobaloldalon: Szép!) De hát, t. képviselőház, nézzük magát azt a keleti kérdést is. Nekem egyszer egy hires, egy ismert diplomata azt mondta: Kérem, a diplomáczia ugy van azzal a keleti kérdéssel, hogy mikor akarja, van keleti kérdés, mikor akarja, nincs. Ha akarja, elég, hogy egy vásáron egypár ember összeverekedjék, mindjárt kész a keleti kérdés. Ha nem akarja, lemészárolhatnak ezreket és ezreket, mint 1895-ben Örményországban, senki sem gondol vele. Nézzük a Balkánfélszigetet ! Ha mi köztünk és Oroszország között a Balkán-félszigeten létezik antagonizmus, akkor aztán nem lehet mást mondani, mint hogy ez a monarchia külpolitikájának legsúlyosabb elhirálása. Mert akkor nem volt szabad elállanunk az 1856-iki párisi szerződéstől, a mely Törökországnak integritását az európai konczert által biztosította ; (Igaz! Ugy van ! a baloldalon.) nem volt szabad megengedni 1877-ben az oroszok támadását, mikor Erdélyben egy hadtestnek a felállítása katasztrófát idézett volna elő. Nem volt szabad belenyugodni a herlini békekötésbe, mely Törökországot feldarabolta. Nem lett volna szabad okkupálni