Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-194

126 Í94. országos ülés 1903 január 30-án, pénteken. Abból indultam ki beszédemnek elején, hogy abban a küzdelemben, a melyet mi most vívunk egymással, a magyar törvényhozónak nehéz harczot kell magával megküzdeni. Ez a nehézsége a harcznak pedig abból következik, mert meggyőződése szerint a nemzeti védelemnek kérdéseiben az érzelmi és az értelmi okoknak teljes harmóniája szükséges. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezt pedig minálunk nemcsak ápolni kell, hanem még ezentúl kell megteremteni, hiszen a múltnak mennyi keserű tanúsága igazolja azt, hogy ez az érzelmi egység nem volt meg, és hogy ezt az ellentétet milyen jogosulatlanul, mennyire vesztünkre táplálta a hatalom. (Igaz! TJgy van! a szélsöbalóldalon.) Már pedig a mi helyzetünkben, a melynek a jövőben annyi nehéz problémája áll előttünk, szakítani kell ezen felfogással és arra kell törekedni, hogy ezt a harmóniát minden lehető erővel helyreállítsuk. (TJgy van! a szélsöbalóldalon.) Hogy megvan-e ez a harmónia vagy nincs, azzal én túlságosan nem akarok foglalkozni, csak rámutatok egyes dolgokra, a melyek már a jelen vita folyamán is felmerültek. A legelső szerintem az a körülmény, hogy a magyar ezredek legénysége és tisztikara a magyar alkotmányra, a magyar törvényekre esküt tenni nem köteles. (TJgy van! a, bal- és a szélsöbalóldalon.) És ezen óriási sérelem, ellenében azzal védekezett a véderő-bizottságban a hon védelmi miniszter ur, hogy a kívánt eskü egészen felesleges, hiszen a magyar csapatok legénysége és tisztikara esküt tesz a közös hadúr iránti hűségre, a király pedig esküt tesz a magyar törvényekre, a legfelsőbb hadúr iránt tett esküben tehát implicite benne van a magyar törvényekre letett eskü is. Bocsánatot kérek, én ennek az elméleti helytelenségét nem akarom most vita tárgyává tenni, hanem csak rámutatok egy oly eshetőségre, a mennek ismétlődését nem zárhatná ki a miniszter ur, nevezetesen arra az eshetőségre, hogy az, a ki a magyar király trónjára a trónöröklési törvények szerint következik, elfoglalja a trónt és nem teszi le az esküt, a melyet törvényeink a magyar királytól megkövetelnek. (Felkiáltások a szélsöbalóldalon: Nem volt rá példa elég ?) A miniszter ur a fejét rázza? Hiszen a honvédelmi miniszter ur értékes bizonyságait nyújtotta annak, hogy alapos tanulmány tárgyává tette a magyar közjogot és a magyar történelmet. Hát akkor miért rázza a fejét, hiszen tanulmányai során bizonyára rájött arra, hogy nem is olyan régen volt, nem II. Józsefről beszélek, hanem most uralkodó királyunkról, a kMel ugy töltötte be a trónt a dinasztia, igaz, hogy a magyar nemzet hozzájárulása nélkül, hogy nem tett esküt a magyar törvényekre! (TJgy van! Igaz! a szélsöbalóldalon.) De a honvédelmi miniszter ur közjogi tudását hMom fel, hogy igazolja az ón felfogásom helyes voltát, nézze meg, mit mond az 1791 : III. t.-cz. Nem azt rendeli-e, (Zaj. Elnök csenget.) hogy a király trónralépésétől számított hat hónapra köteles csak az esküt letenni? Azt hiszem, senki sincsen közöttünk, a ki a történelem bizonyos véres tanúságainak ismétlődéseit óhajtaná; de a történelem bizonyítja azt, hogy az események gyakran ismétlődnek és ha megint olyan helyzetbe jutunk, mint a milyenbe már jutottunk, hogy állunk majd akkor azzal a felfogással, a melylyel a honvédelmi miniszter ur czáfolni akarja a mi követelésünket, hogy t. i. a legfőbb hadúrnak letett eskü magában foglalja a magyar törvényekre letett esküt is, holott a legfelsőbb hadúr esetleg nem tett, vagy nem is akart esküt tenni a magyar alkotmányra? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Rég elmúlt idők azok! (Zajos ellenmondások a szélsöbalóldalon.) Bakonyi Samu: 35 esztendeje, és hogy ez milyen kevés, azt maga a t. honvédelmi miniszter ur bizonyította tegnapelőtti beszédében, mert hiszen 35 esztendő óta folytatott hosszas tanulmányokról számol be nekünk, a melyek azonban még nem jutottak odáig, hogy azok eredményét magunk előtt láthatnánk. íme tehát, épen a t. honvédelmi miniszter urnak nem is lenne szabad ezt az időt olyan nagyon hosszúnak mondani. De hogyha ő régmúlt időkről beszélt, én nem térek ki ez elől sem, s hMatkozom, az ő felfogásának magyar nemzeti szempontból való helytelenségét bizonyítandó, azon időkre, a melyekre Hieronymi t. képviselőtársam is czélzott, a mint ezt beszédéből kMettem. (Halljuk! Halljuk! a bal- és a szélsöbalóldalon.) 1848-ban a magyar katonaságnak jelentékeny része azokból került ki, a kik esküt tettek a, legfőbb hadúrnak. Mikor azután a viszonyok ugy változtak, hogy ezen katonaságnak a magyar törvények védelmére kellett fegyvert fognia és a horvát betörések ellen kellett az országot megvédenie: akkor milyen példákra találunk ? (Hallruk! Halljuk! a baloldalon.) Teleki Ádám tábornok, mikor a magyar kormány őt kötelezte arra, hogy menjen Jellacic ellen, azzal védekezett — és ki is jelentette Csányinak, a magyar kormánybiztosnak — hogy ő Jellacic ellen harczolni egyáltalán nem fog, mert őt vele együtt »ugyanazon eskü kötelezi a fejedelem iránt.« Nohát ime ugyanazon eskü! Vájjon ha azok az egyáltalán nem kívánt idők ismétlődni találnának: kérdem, ugyanaz az eskü, a melyet a legfőbb hadúrnak letesznek, kötelezi-e ezen felfogás szerint a magyar katonatiszteket, a magyar tábornoki kart arra, hogy a magyar törvények védelmére is harezba szálljon? Az én meggyőződésem szerint igen. Azonban itt nem felfogásokról van szó; nekünk törvényes garanczia kell, (TJgy van! TJgy van! a bal- és a szélsöbalóldalon.) és épen