Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.
Ülésnapok - 1901-194
120 194. országos üíés 1903 január 30-án, pénteken. zeti jogaink is vannak fűzve, a fényét itt benn a hazában elhomályosítsa, kifelé pedig egyszerűen eltakarja, láthatatlanná tegye. Addig, mig fekete-sárga szin alatt szerepelünk a katonasággal a külföld előtt, minket, mint magyarokat, mint önálló Magyarországot nem ismernek. Sajnos, igy van. Nem kell messze menni, csak a sűrű külföldi kiállításokra kell tekintenünk, a hol Ausztria czimere alatt vagyunk rendszerint besorozva. Nem is vehetjük rossz néven a külföldieknek ezt a fogalomzavart, a melyet a magyar kormány hoz áldozatul egyfelől Ausztriával, másfelől Horvátországgal szemben. Az 1867 és 68-as kiegyezés, hogy visszatérjek előbb már érintett arra az érvelésére a t. miniszterelnök urnak, hogy ő nem tehet róla, ennek igy kell lenni, mert igy van az 1868-as kiegyezésben, tehát, ugy látszik, igy gondolkodik a 67-es törvényről is, vagyis, hogy ezekben a kiegyezési törvényeinkben mi nemzeti aspiráezióinkról, nemzeti jogainkról lemondtunk volna. Hát, t. ház, hiszen azt mindenki tudja, — azt hiszem, sikerült is nagyjából kimutatnom — hogy lemondás ezen törvényekben nincs, ellenkezőleg. Deák Ferencz hazafias és bölcs szelleme ugy alkotta meg azt a törvényt, hogy erősen meg vannak védve nemzeti jogaink azokban. És a ki azt állítja, hogy ott lemondás foglaltatik, és igy nincs más hátra, mint rezignáczió, az vét a Deák Ferenczet megillető kegyelet ellen, vét mindazok ellen, a kik annak a törvénynek a létrehozásában részt vettek; és legjobban vétenek önmaguk ellen azok, a kik nem átallják azt mondani, hogy 67-esek, pedig nem 67-esek, hanem osztrákok. (Igaz! Ugy van! a baloldalon. Ellenmondás a jobboldalon.) Kubik Béla : Osztrák zsoldosok ! Darányi Ferencz: Mi 67-esek vagyunk és védelmére kelünk ennek az alapnak a tisztaságáért. Mondjuk, hogy a miniszterelnök ur érvelése — ne adja Isten, — de felteszszük, hogy helyes lett volna, hogy tehát nemzeti jogainkról az 1867. és 68-iki kiegyezési alaptörvényekben quasi lemondottunk, akkor kérdem a t. házat, az volna-e a magyar képviselőháznak, az volna-e a kormánynak most a feladata, hogy ebbe belenyugodjék? Én azt hiszem, hogy nem az volna a feladata, hanem az lenne a kötelessége, hogy ilyen törvénynek — ha mindjárt alaptörvénynek czimezik is — ellenszegüljön a leghatásosabban azért, hogy nemzeti jogainkat kMívjuk. Rákosi Viktor: Gerincz kellene ahhoz! Darányi Ferencz: Ausztria velünk szemben, mióta csak vele szövetségben élünk, a kígyó szerepét játszotta. Sűrűn mártogatta nemzeti testünkbe méregfogát. De hogy 1867 óta, a mikor ez a kiegyezés olyan bölcsen kodifikálva lőn, még mindig megengedtük ezt a kigyó szerepét játszani, ezt csakugyan nem értem, és csakugyan nem értem azt, hogy 35 év óta egy és ugyanazon rendszer mellett mert uralkodni az a kormány, és meri azt mondani, liogy ő a magyar nemzet érdekeit képviseli. Én, t. ház, nem vagyok hajlandó, nincs kedvem hozzá, hogy a keblemen kígyót melengessek, hogy az akkor mártsa méregfogát a testembe, a mikor neki tetszik. Azért én, nagyon természetes, ezt a kigyó-politikát nem is helyeslem, hanem ellene küzdök. (Helyeslés a baloldalon.) Miután pedig arról vagyok meggyőződve, hogy a t. honvédelmi miniszter ur ezen javaslatával, egész viselkedésével, de az egész magyar kormány is, sőt a volt kormányok is 1867 óta ezt a kígyó-politikát követik, vagyis nem a magyar nemzet jogait akarják képviselni és érvényesíteni, azért ezt a törvényjavaslatot meg nem szavazhatom. (Helyeslés a baloldalon.) Most már röviden rátérek arra, hogy színezzem, miként látom én ezt a kigyópolitikát a t. miniszter ur eljárásában,,, intézkedéseiben. (Halljuk ! Halljuk! balfelöl.) 0 a magyar nyelvről, magyar vezényszóról, magyar czimerről, magyar zászlóról a magyar hadseregben, a melyet az 1867-es törvény is ilyennek jelent ki, tudni sem akar. Hiszen az előbb, azt hiszem, sikerült már megczáfolnom, hogy ez magyar nemzeti irányban milyen helytelen, sőt jogtalan, mert jogunk volna ahhoz igenis, hogy további 35 évben legalább is a magyar legyen a közös vezényszó, de akkor — már most kijelentem, — kikötöm előre, hogy Ausztriában maradjon a német, nálunk legyen a magyar nyelv, mert nem kérek többet abból a közösségből. Én csak a viszonzást kérném Ausztriától, hogyha 34 évig nyögtünk az ő nem szép, és nem hangzatos német nyelvükön, hát a mi szép és hangzatos nyelvünket tanulják és érvényesítsék az osztrákok a hadseregben. (Zaj jobfelöl.) Kecskeméthy Ferencz: Tegnap, mikor az ámításokról volt szó, nem volt olyan jó kedvük, akkor hallgattak. (Zaj.) Darányi Ferencz: Panasz merült fel az iránt) hogy noha ő Felsége már 1868-ban elrendelte, hogy magyar tisztek legyenek a magyar ezredekben, még mindig nincsenek magyar tisztek. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Mert nem szolgálnak! Darányi Ferencz: Erre azt mondja a t. miniszter ur, hogy részben nincs elég magyar tiszt, részben más és sok mindenféle megfontolandó oka van ennek. Hát azok a megfontolandó okok nem léteznek, t. miniszter ur, hanem az az érv, hogy nincs elég magyar tiszt, tényleg fennáll. De miért nincs magyar tiszt? Azért, mert annak a magyar ifjúnak önérzete nem engedheti meg, hogy belépjen olyan iskolába, olyan hadseregbe, a hol az ő nemzeti énjét tönkreteszik a felebbvalói, tönkreteszik az intézők, (Ugy van! Ugy van! a szélsobaloldalon.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Mesebeszéd! (Zaj és ellenmondások a szélsöbaloldalon.)
