Képviselőházi napló, 1901. XI. kötet • 1903. január 24–február 16.

Ülésnapok - 1901-193

193. országos ülés 1903 január "29-én, csütörtökön. 109 tudni, hogy Németország, a melynek oly nagy világkereskedelme van, hogy már csaknem az elsőség az övé, elkezdte emelni a flottáját. Rög­tön a mi admirálisainknak a fejébe szállott a vér és rögtön az utánzás által indítva, szintén arra a térre léptek, holott Magyarországnak és Ausztriának helyesen felfogott érdeke a tenge­részet terén a partvédelmen túl nem terjedhet. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Sőt még a partvédelemről sem szabad oly erősen gondol­koznunk, hiszen az egyedüli hatalommal, a melytől félhetünk, szövetségben állunk második évtized óta, t. i. Olaszországgal. Azonban mi történt? 1893-ig megmaradtunk a partvédekezésnél, keve­sebb költséggel csináltuk haj ózási dolgainkat. A kkor Németországban megtörtént a felemelés, és akkor utána mentünk, mintha nekünk azokat utánoz­nunk kellene. Méltóztassanak betekinteni a kö­zös hadügyi költségvetésbe és meglátják, hogy tengerészeti költségeink azóta megkétszereződtek, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ugy, hogy mig 1892-ben csak 25 és fél milliót adtunk ki haditengerészetre, most a legutolsó költségve­tésben ez közel 49 millióra emelkedett. Thaly Kálmán: Kínában földet szereztünk ám! (Derültség a szélsöbaloldalon.) Komjáthy Béla: T. képviselőház! Én nem tudom, mi szükség van arra, hogy mi ezen kiadásokat megengedjük. Ennek a nemzetnek egyszer már önérzettel ki kell mondania a szót, hogy: elég ! (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha az idő ennyire előre nem haladt volna... (Halljuh! Halljuk!) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Nagy szerencse! Komjáthy Béla: Nagyon szeretem, hogy a t. miniszter ur így nyilatkozik. Mert legyen róla meggyőződve, hogy ha ő neki tetszenék az én fejtegetésem és beszédem, nagyon restelném itt ezen a párton. (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) Mondom, ha az idő engedné, hát kiterjeszkedtem volna még azokra is, a mik a honvédséggel összeköttetésben vannak. Azonban ezt más al­kalommal fogom tenni. Már most hogy áll ez a tény ? A tény a következő és ezt nem czáfolja meg senki: A legutolsó emelés alkalmával, a mikor egy har­madrészszel kevesebb emelés történt, mint most kérnek, az lett az eredmény, hogy csak a ren­des kiadásokból évi 48 millió többlet hárult a nemzetre a quóta arányában. Most háromszor annyit kérnek és nincs kétség, hogy ezt igénybe fogják venni; ha pedig ezt igénybe veszik, az egyszer és mindenkori költségen kívül oly óriási állandó teher fog a nemzetre hárulni, hogy a nemzet a teher alatt össze fog roskadni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kérve kérem önöket ott a túlsó oldalon, lojalitásból ne szavazzák meg, a király iránti tekintetből ne szavazzák meg, ne akarják annak kettős birodalmát letörni, erőtlenné tenni, ne engedjék azt, hogy a katona uraknak szeszélye, utánzási vágya által odajussunk, hogy ez a nem­zet anyagilag tönkremenjen. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Kérve kérem önöket, gondolják meg, hogy akkor, a mikor ajándékot adnak látszólagos lojalitásból Bécsnek és a kor­mánynak, akkor egy nagyon erős ütést mérnek saját nemzetükre. (Ügy van! Ugy van! a szélsö­baloldalon.) T. képviselőház! Nincs rá felhatalmazásom, de annyira össze vagyunk forrva ezen a párton az eszmék terén, (Ugy van! Ugy van! a szélsö­baloldalon.) annyira egy a törekvésünk, annyira egy a czélunk, hogy el merem mondani Isten és ember előtt, hogy az áldozatok legnagyobb mérvére ez a párt képes akkor, ha a nemzet veszélyben van. (Zajos helyeslés a szélsöbal­oldalon.) Legyenek arról meggyőződve, hogy ha az önök politikája, a melyet elítélünk és kárhoz­tatunk, ezt a nemzetet olyan vészbe fogja sodorni, hogy még egyszer a nemzetre kell hMatkozni, mi el fogjuk a sérelmeket felejteni, oda fogunk állani a nemzet védelmére: de segédkezet nyújtani arra, hogy Ausztriának a törekvéseit előmozdítsuk, hogy Magyarországot megöljük, arra mi kaphatók nem vagyunk, Isten bennünket ugy segéljen! (Hosszantartó, zajos tetszés, helyeslés, éljenzés és- taps a szélsőbal­oldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök: Az idő előre lévén haladva, miután szólásra még többen vannak feljegyezve, a tanács­kozást ma berekesztem. A holnap délelőtt tiz órakor tartandó ülés napirendje az lesz, a mi a mai ülés napirendje volt. Ezzel az ülést bezárom. (Zajos felkiáltá­sok a szélsöbaloldalon : Éljen Komjáthy!) (Az ülés végződik cl. u. 1 óra 55 perezhor.)

Next

/
Thumbnails
Contents