Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-172

7-1 172. országos ülés 1902 deczember 16-án, kedden. haladt felfelé, ennélfogva földrajzilag is ki van zárva, hogy erdélyi kérdés létezzék, olyan erdélyi kérdés, a melyről a magyar sajtó Romániával szemben megemlékezik. László Mihály: Erdély régen nincs már; és még mindig igy nevezik, könyvekben is. Elég hiba! Kiskorú zsurnalisztika! Hegedüs Loránt: A mi most már a székelykMándorlás kérdését illeti, ez annál inkább érdekelhet minket, mert itt azok a különféle nemzetiségi stb. szempontok, a melyek a kMándorlási kérdést, szerintem helytelenül, elhomályosítják, nincsenek meg; itt mindenki előtt tisztán látható, hogy tiszta magyar vérveszteségről van szó. Nem akarom a t. házat azzal fárasztani, hogy a székelységnek Romániában való helyzetét részletesen leírjam, hogy elmondjam azt, hogy a székely, mihelyt a határon kilép, a legalkalmasabb médium mindenféle meghuny ászkodási kísérletekre, hogy, mintha kicsapolták volna belőle a vért, annyira kimegy belőle nemzeti büszkesége, hogy Románia nagy városainak utczáin csak ugy hevernek a székelyektől levetett magyar nevek, hogy, ha az ember Györgye Ardealhoz és Györgye Gradinárhoz jön, akkor tudja csak meg, hogy Erdélyi Györgygyei, meg Kertész Györgygyei van dolga, akkor látja csak, hogy az a hires székelység, a mely annyira méltó volna a nemzeti büszkeségre, mihelyt Romániába ér, ezt a nemzeti büszkeséget rögtön levetkőzi. Sőt ezenkívül még egy egészen különös tüneményt is tapasztalunk. Ez a kMándorlás a Székelyföldről századok óta tart; századok óta hömpölyög a magyarságnak egyik hulláma a másik után Romániába; százados rétegekben iszsza be magát a román talajba; akkor megint uj réteg alakul; és mialatt a magyarság itt folyton pusztul és menthetetlenül olvad bele a román talajba, azalatt a székelység folyton vándorol ki; és mi mégsem hallunk Romániából egyebet mint azt, hogy mi nyomjuk el a románokat. László Mihály: A régi hazug nóta! Hegedüs Loránt: És ebben a nagyfontosságú nemzeti kérdésben, t. uraim, már annyira vagyunk, hogy Románia szabályozza a mi kMándorlásunkat; mert ujabb törvényeMel annyi magyart szőrit ki, a mennyi neki tetszik és annyit hM és enged be, a mennyi neki tetszik; sőt ujabban Constanzában a román kikötők érdekeinek előmozdítására oly hajótársaság van indulóban, a melynek czélja az, hogy a kMándorolni akaró székelyeknek és galicziaiaknak tengerentúli vándorlásából gazdagodjék meg. Egyszóval, Románia nemcsak hogy kihasználja a magyar kMándorlást, nemcsak hogy a székelység ott megtette azt, a mit itthon nem tett meg, hogy Romániának ipart teremtett, hanem ott a kMándorlók még nemzeti védelemben sem mindig részesülnek. Buzáth Ferencz: A magyar pénzt is oda viszik! Hegedüs Loránt: Nem szándékozván itt hoszszasabban foglalkozni a kérdéssel, csak egyetlenegy oldalát, a legérdekesebbet fogom megvilágítani, a mely szerintem a legfontosabb, a melyet Amerikánál is kiemeltem: t. i. egyházi oldalát. Egészen sajátságos és a mi politikai közvéleményünk szukadozottságának egy különös tünete az, hogy mi soha azzal, hogy közvetlenül a határunk mellett magyarok laknak nagy tömegben, hogy ezek a magyarok minden tekintetben ki vannak téve az elnemzetietlenedésnek, nyilvánosan nem foglalkoztunk; legalább én e házban soha sem hallottam erről beszélni; (Igaz! Ugy van!) ellenkezőleg annyira jutottunk, hogy akkor, a mikor egész Európa előtt lememorandumoztak minket a románok, akkor senkinek sem jutott eszébe a sajtóban azt mondani, hogy a mellett, hogy ezek a vádak nem igazak, sokkal nagyobb mértékben valóságos elnyomás történik Romániában az ottani magyarsággal, az ottani csángókkal és az ottani székelységgel szemben. Hogy mi lehet ennek az oka és hogy melyik az a pont, a melyen ezt a dolgot meg lehetett volna vagy talán meg lehetne még ragadni: ez a kérdés vezetett engem arra a tanulmányozásra, a melynek eredménye az, hogy egyedül egyházi utón lett volna lehetséges valamit segíteni. Nem különös-e az, t. ház, — és ezt régi iratokból kellett kiböngésznem — hogy 1648-ban a római szentszék egy Bandini Miklós nevű érseki helynököt küldött Moldovába, hogy katholikusokat találjon. S az katholikusokat keresvén, magyarokat talált és bejelentette, hogy azok el fognak pusztulni, ha magyar papokat nem kapnak. Hiszen az ottani katholikus egyházat szent László alapitotta. Eredetileg nagy monostorokban voltak ; az egyikben hat, a másikban tizenkét barát volt, és ezek ott nagy missziót teljesítettek. Azonban Bandini után elmúlt egy század és semmi segítség nem érkezett. 1764-ben Zöldi Márton ment el oda, és ő még Besszarábiában is talált három magyar falut; szerinte körülbelül 45.000-re volt tehető a Moldovában lakó magyarok száma, a kikről mi megfeledkeztünk, ós ő kér nagyon, hogy adjunk nekik magyar papokat, mert az egyik kolostorból kifogytak a papok és csak 9 magyar egyház áll 62 faluban. Ebből azonban megint nem lett semmi. A negyvenes években nagy mozgalom indult meg Magyarországon, egy hazafi-fájdalmas mozgalom, Körösi Csorna Sándor vezetése alatt, a ki az itteni viszonyokon elkeseredve kereste a régi magyarok nyomát. Egy időben mentek ki Gegő Elek francziskánus barát és Jerney János tudóstársasági tag. Ezek a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából jelentek meg ottan. Hogy milyen állapotok lehettek ott, azt mutatja, hogy Jerney János egy esztendeig gyakorolta,, magát a vizMásban, mielőtt Moldovába ment. Ok felvették ott az akkori állapotokat és