Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-187
370 187. országos ülés 1903 január 20-án, kedden annyit, a mennyMel a botfalusi gyár drágábban adja ott el a czukrot, mint a mennyibe az itt kerül; s mihelyest ez ki lesz mondva, a botfalvi czukorgyár csak nem lesz őrült, hogy ne ott adja el rendes, illő, mérsékelt áron a czukrot, annyit, a mennyit ott eladhat, eladott és nem fogja felhozni ide Budapestre, hogy itt aztán ugyanazon áron adhassa el. Ha ezt a t. pénzügyminiszter ur megtenné, azt hiszem, ezáltal igen hasznos szolgálatot tenne ugy Magyarország összes czukorfogyasztásának, mint a czukoriparnak és a répatermelésnek, sőt magának az állampénztárnak is a czukorfogyasztás emelkedésével. Én feltételezem, hogy ez az ábnormis viszony nemcsak a Székelyföldön, de egyebütt is megvan a széleken; pl. — én nem voltam ott, tehát nem is tudom egészen határozottan, de gondolom — hogy Máramaros megyében, úgyszintén más távoleső vidékeken ilyenformán van. Hát a mit mondottam, ismétlem újból, a czukorgyáraknak jogukban áll saját érdeküket védelmezni, oltalmazni, fejleszteni és érvényesíteni. Igen, de nekünk mint nemzetnek, mint országgyűlésnek szintén jogunkban van a nép, a nemzetnek érdekeit védelmezni, sőt tovább megyek, nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is védelmezni a nemzetnek és különösen az ország szélén lakó szegényebb népnek érdekeit ott, a hol tehetjük, már csak azért is, mert valóban nem lehet azt igazságosnak, méltányosnak és helyesnek mondani, hogy pl. az a máramarosi vagy a Székelyföldön lakó szegény ember 50 krajezáros bél} eget adjon arra az okmányra, a melyre a pesti polgár szintén 50 krajezárt ad, de ne csak ezt tegye, hanem még élelmiszere is drágább legyen, mint Budapest fővárosában, a hol mégis hozzájuk mérve igen gazdag emberek is nagy számban vannak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Felszólalásomnak nem volt tehát más czélja, minthogy eleget akartam tenni kötelességemnek és ismételten fel akartam hMni a kormány és a ház figyelmét azon távollevő székelyekre, a kik ki vannak téve mindenféle veszélynek, a tőke mindenféle zsarolásainak, a kiket most forgatnak ki őseiktől öröklött birtokukból minden ellenszolgáltatás nélkül, hogy ott. a hol lehet és pedig minden áldozat nélkül segítsünk rajtuk. (Helyeslés a szélsőbalóldalon.) Épen azért arra kérem a miniszter urat, legyen szMes azt, a mit most tőlem hallott, megfontolni és abban az irányban intézkedni; ott semmi törvénytelenség, semmi rendetlenség nem fog elkövettetni, az államnak egy krajezár megterheltetésébe nem fog kerülni és mégis elérjük, hogy legalább a szegény székely fogyasztó néhány fillérrel olcsóbban jut a ezukorhoz, azaz azon az áron, mint azt most a budapesti polgár kapja. Ez ellen, azt hiszem, a házban senkinek kifogása nem lehet. (Élénk helyeslés és tetszés a szélsöhaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha tehát szólani senki sem kMan, a vitát bezárom. lukács László pénzügyminiszter: T. képviselőház ! Az a körülmény, hogy a tárgyalás alatt levő két törvényjavaslattal szemben az összes képviselő urak, legalább legnagyobb részben, még az ellenzéki részen is, oda koukludáltak, hogy a törvényjavaslatokat általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadják, arra a következtetésre jogosít, hogy a kormány helyesen járt el akkor, a midőn hozzájárult a brüsszeli konvenczióhoz és hogy nagyban és egészben helyeslik a t. képviselő urak, mint a brüsszeli konvenczió elfogadásának következményeit, azokat az intézkedéseket is, a melyek a második törvényjavaslatban foglaltatnak. Ez a körülmény felment engem attól, hogy kifejtsem azokat az indokokat, a melyek a kormányt arra bírták, hogy Brüsszelbe kiküldött meghatalmazottjának azt az utasítást adja, hogy járuljon hozzá a konvenczióhoz, a törvényhozás utólagos jóváhagyásának fentartása mellett. Nem mondom én, t, képviselőház, hogy abban az esetben, ha tőlünk függött volna és kizárólag ránk lett volna bizva annak a kérdésnek a megoldása, hogy miként, milyen módozatok mellett akarjuk eltörölni a prémiumot, egészen igy történtek volna a megállapodások, mint a hogy ezen törvényjavaslatokban foglaltatnak. Mindenesetre kívánatos lett volna gondoskodni arról, hogy egy bizonyos átmeneti idő adassék arra, hogy ugy a ezukorgyártás, mint a mezőgazdaság is alkalmazkodhassanak a megváltozott viszonyokhoz. Miután azonban nem tőlünk függött a kérdés mikénti eldöntése, hanem Európának tíz hatalmassága volt jelen azon a kongresszuson és ezeknek a megegyezésétől függött a kérdésnek mikénti megoldása, nekünk nem maradt más hátra, mint belenyugodni abba, a mibe a hatalmasságok többsége belenyugodott és igyekeznünk kellett megkeresni azokat a módozatokat, azokat az eljárásokat, a melyek mellett a legczélszerübben tudunk beleilleszkedni az uj helyzetbe és a melyek mellett remélhetjük azt, hogy ugy ezukorgyártásunk, mint az azzal kapcsolatos répatermelésünk viszonyaiban legalább valami jelentékenyebb visszaesés vagy rosszabbodás nem fog bekövetkezni. Az előbb emiitett körülmény, t. képviselőház, hogy a t. ház összes pártjai méltóztattak hozzájárulni a törvényjavaslatokhoz, felment engem a bővebb bizonyításától annak, hogy miért volt szükséges nekünk a konvenczióba belemenni ; de kötelességemnek tartom ennek daczára foglalkozni azokkal a kifogásokkal, azokkal az eszmékkel, melyek a vita folyamán felmerültek. És hogy mindenekelőtt a kisebb fontosságú kérdésekkel végezzek, reflektálni kívánok egypár szóval azokra, a miket az imént Molnár Józsiás t.képviselő úrtól hallottam, á ki azt panaszolja, hogy a Szé-