Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-186

358 186. országos ülés 1903 január 19-én, hétfőn. akcziójából, a mely a fogyasztó közönség kizsákmányolásával prémiális rendszert alapított meg, azon képtelenség kMitelére, hogy saját iparczikkét otthon drágán fogyasztatva, azt prémiummal, jutalommal látja el, liogy kMigyék és másutt olcsón adják el. Hát ez a képtelen állapot bukott meg a brüsszeli egyezményben és ez az, a mi engem ezen egyezmény elfogadására vezet. Ha az előttem szóló t. képviselő uraknak felszólalásait tovább vizsgálom, azokban még a második törvényjavaslat elfogadására sem találok indokot; és mégis, kMéve Szüllő Géza t. képviselőtársamat, a felszólalók mindnyájan arra a következtetésre jutottak, hogy a másoditat is, a czukoradó rendezésére vonatkozó törvényjavaslatot is elfogadják, és nekünk elfogadásra ajánlják. Azonban azok az elfogadási indokok egyrészről nem hogy megállhatok lennének, de előttem képtelenségek is. így p. o. a közgazdasági bizottság előadója, Rosenberg t. képviselőtársunk kifejtette előttünk, hogy mily káros következményei vannak ezen törvényeknek, és végre mégis a második javaslatot is elfogadásra ajánlja, holott a közgazdasági bizottság jelentése azt mondja, »hogy a brüsszeli egyezmény reánk nézve elfogadhatóvá legyen, szükségesnek tartja a bizottság annak hangsúlyozását is, hogy a brüsszeli egyezmény általunk csak ugy ratifikálható, ha a kontingentálás biztosítása czéljából szükséges intézkedéseknek életbelépte Ausztriában is megfelelőleg biztosítva lesz.« Tehát oly feltételhez köti, a melynek kettő volna a következménye: vagy az, hogy vétessék le a törvényjavaslat addig a tárgyalásról, mig Ausztria is a maga dolgával tisztában nem lesz, vagy pedig beteendő a törvényjavaslatba, hogy csak azon feltétellel emelkedhetik törvénynyé, ha Ausztriában is törvényerőre emelkedik. Azonban a t. közgazdasági előadó ezen mind túlteszi magát, egyszerűen elfogadja azt, a mit ő maga, illetőleg a bizottság csak feltételesen tart elfogadhatónak. Hieronymi t. képviselőtársam és a pénzügyi bizottság hasonló hibában leledzenek a második törvényjavaslatra nézve, a melyet mindketten elfogadásra ajánlanak, holott nehézségeit, hátrányait felsorolják, illetőleg a kényszerhelyzetet ugy adják elő, hogy nem lévén mást mit tenni, hogy rosszabb ne következzék be, elfogadják. Hieronymi Károly t. képviselőtársam is elfogadja a második törvényjavaslatot is, holott igen terjedelmesen kifejtette annak alaphibáját: hogy t. i. nem azon a gazdasági elméleten épült fel. hogy ennek a gazdasági czikknek jövedelmezőségét a fogyasztás kiterjesztésérc fektessük, hanem azt ismét egy mesterséges, megengedem, hogy ez idő szerint talán alkalmazható módon és utón, a kontingentálás által akarja elérni. A mint mondom, talán ez idő szerint máshoz nem nyúlhatunk, de hogy a fogyasztás emelésére irányuló törvényhozási törekvést kizárjuk, azt ezúttal mellőzzük, ezt ismét olyan alaphibának tartom, mely majd később fogja magát megbőszülni. És Hieronymi Károly, nemcsak megengedve álláspontom jogosultságát, hanem annak természetes következéseit is kifejtvén, beszéde végén mégis azt mondja, hogy habár így van meggyőződve, mégis elfogadja a javaslatot, és hozzáteszi, hogy a mint szerinte az előadó ur is igen helyesen mondta, hogy ha nem fogadnók el ezt a javaslatot, akkor nem fogadhatjuk el a konvencziót sem. Hát, t, ház, ez előttem egy képtelenség. A konvenczió egészen önálló intézkedés. A második, a törvényjavaslat pedig, egy, az ezen konvenczión alapuló, de a mi belgazdasági hazai viszonyainkhoz és követelményeinkhez mért intézkedés. A brüsszeli konvenczió azon kMül áll, teljesen független attól, hogy miként fogjuk mi annak alapján itthon a dolgainkat elintézni, ugy, hogy ezt a két dolgot ilyen szoros kapcsolatba hozni, hogy az egyiknek elfogadása feltételezi a másiknak elfogadását, szerintem tiszta képtelenség. De egyúttal veszedelmes is, mert ezt megmegújulni látjuk mindannyiszor, valahányszor a kormány ilyen kétségbeesett dolgokat akar keresztülvinni. Mert hogy ez az egész ügy kétségbeesett, az világos és kitűnik az előttem szóló t. képviselőtársaim beszédeiből, a kik valamenynyien behatóan foglalkoztak annak a kimutatásával, hogy mik rejlenek ebben a brüsszeli konvenczióban. És ezeket figyelemmel kisérve, valóban kétségbe kell esni a felett, a mit Rosenberg Gyula t. képviselő ur festett előttünk, hogy Anglia miként dolgozik az ő nádezukor-termelésének elősegítése tekintetében. Csakugyan azt kell mondanunk, hogy immár Hannibál ante portás. És ha ezt látjuk, t. ház, akkor valóban kötelességünk, hogy a védelmi intézkedésekről mi is gondoskodjunk, és iparkodjunk az ebben rejlő veszedelmet tőlünk elhárítani. És mi történik itt, t. ház! Az, hogy a két javaslatot ugy kapcsolják össze, hogy ha az egyiket elfogadjuk, el kell fogadni a másikat is, kiilönben egyik a másik nélkül meg nem állhat. Én elfogadom a brüsszeli egyezményt a kényszerhelyzet folytán azért is, mert ennek természetes következménye, hogy a czukortermelés a nagyobb fogyasztásra s a fogyasztást gátló terhek könnyítésére vezessen. Ez az, t. ház, a mi a második törvényjavaslatból teljesen ki van zárva. Az előttem felszólalók már bebizonyították, hogy mennyire helyes jDrinczipium az, hogy a ezukorípar jövője a fogyasztásra baziroztassék. Megtették ezt az előadó urak is; de azért ők nem akarják utasítani a pénzügyminisztert, hogy folytassa ő is ezt a politikát, hanem elzárkóznak ridegen még azon etikai követelmény elől is, hogy egy olyan adónemet, a melyet bizonyos czélra szavazott meg az országgyűlés, t. i. a prémiumokra, a czél megszűntével, vagyis a prémiumok eltörlésével szüntessék meg. Már pedig ez annyi lenne, mint hogy ha