Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-186

186. országos ülés 1903 január 19-én, hétfőn. 353 tett helyzetet minden színezés nélkül megvilágító emlékirat, melyet a pénzügyminiszter ur előterjesztett, nem ébresztette bennem azt a megnyugtató tudatot, hogy krízisben levő ezukoriparunknak jövője immár biztosítva van. És ha én mindennek daczára az egyezményt elfogadom, azt csakis azon kényszerhelyzet hatása alatt teszem, a melybe belejutottunk azáltal, hogy az itt mérvadó többi állam ezen egyezményt már is elfogadta, illetve elfogadni fogja. Meddő munkát végeznék, ha a történtek fölött visszapillantó kritikába bocsátkoznám, sőt készségesen elismerem, hogy képviselőink Briiszszelben érdekeinket elég erélyesen és elég körültekintéssel iparkodtak megvédeni és valóban nem rajtuk múlott, hogy czéljukat csak részben érték el. De igenis rá akarok mutatni arra a bizonytalanságra és azokra a kételyekre, a melyeket a konvenczió teremtett, rámutatni kívánok azokra, abban a hitben, hogy ha a baj diagnózisát helyesen állapítjuk meg, könnyebb lesz annak szanálása is. (Sálijuk I Sálijuk-!) Hogy mit jelent a ezukorkérdés Magyarországra nézve, mit, jelent mezőgazdaságunk, iparunk és állami pénzügyeink szempontjából, azt Hieronymi t. képviselőtársam már bővebben kifejtette, én tehát csak száraz számokkal rámutatok arra a tényre, hogy ma Magyarországon 182 ezer hold terület van czukorrépával bevetve, a melyből közel 24 millió métermázsa ezukorrépa dolgoztatott fel ezukorgyár - telepeinken. Ezen répáért gazdáink circa 40 millió koronát vételeznek be évente, vasutaink pedig évente körülbelül 450—480 ezer kocsi rakományt nyernek vele. A kincstár, daczára az aránylag csekély fogyasztásunknak, 21 millió koronát élvez ezukoradó czimén, az exportált ezukor pedig, daczára az alacsony áraknak, körülbelül 40 millió koronát képvisel. Ha még ezenfelül rámutatok arra az ezer meg ezer munkás kézre, melyet termelésünknek ezen ága foglalkoztat és azon nagy fontosságra, a melylyel czukorrépa-termelésünk mezőgazdasági kultúráinkban bir, akkor csak jogosultnak fog feltűnni azon kérdés, hogy vájjon miként lesznek ezen érdekek ezentúl megvédve? Ha csak arról volna szó, hogy az egyezmény a prémiumokat eltörli, a magas védvámokat leszállítja, a czukorkartellt megszünteti, akkor, azt hiszem, nem volna senki, a ki a konvencziót örömmel nem üdvözölné. Igaz ugyan, hogy a prémium-rendszer ép ugy, mint azelőtt a répaanyagra fektetett adóztatás, ezukoriparunk fejlesztése érdekében egy nagy missziót teljesített. Ha czukorrépa-termelésünk nagyobb terjedelmet nyert és minőségileg is jobb lett; ba ezukoriparunk a modern technika vívmányaMal felszerelve a világpiaezra kilépni, ott magának tért hódítani és a többi répaezukrot termelő országokkal együtt a nádezukor fölötti fölényét dokumentálni és biztosítani tudta, ezt első sorban azon mesterséges KÉPVH, NAPLÓ. 1901 1906. X, KÖTET. támogatásnak köszönheti, a melyben a prémium és a védvám folytán részesült. Ámde midőn a prémium ezen misszió teljesítése után is állandó intézménynyé vált és ezáltal egyenesen a túlprodukezióra csábított, midőn a répaezukrot termelő országok rejtett és nyilt prémiumok teremtésében egymással versenyt futottak és az az anomália állott be, hogy benn az országban a ezukor ára tetemesen megdrágult, a külföldi piacz pedig a lehető legolcsóbb ezukorhoz jutott, sőt a túlprodukezió oly árdepressziót idézett elő a világpiaezon, hogy a ezukortermelők az önköltségeken alul voltak kénytelenek a ezukron túladni és midőn végre Észak-Amerika 1897 óta a prémiumoknak megfelelő kiegyenlítő vámokat alkotott és azt nemcsak India követte, hanem attól lehetett tartani, hogy azt más országok is követni fogják: akkor a prémiumokról és mindezen mesterséges eszközökről joggal lehetett mondani: a szerecsen kötelességét teljesítette, a szerecsen mehet. (Tetszés jobbról.) Ámde, t. ház, a prémium-rendszer eltörlésének első és nélkülözhetetlen előfeltétele az volna, hogy a prémium czukorexport-államokban mindenhol, még pedig minden fentartás és utógondolat nélkül eltöröltessék, mert különben a csöbörből a vederbe jutunk, mert különben az általunk letett fegyvert felveszik mások és bennünket saját fegyverünkkel fognak megverni. És épen az képezi aggodalmam egyik főokát, hogy a brüsszeli egyezmény folytán csakis a konvencziós államok fogják a prémiumot eltörülni és hogy még e tekintetben is különösen Angolország intenczióit bizonyos homály fedi. (Ugy van!) Nem kívánok annak vitatásába bocsátkozni, vájjon Angolország, a mint több oldalról állíttatik, a konvenczió által meghonosított entrepöt-rendszert akként fogja-e kezelni, hogy tovább is képes lesz a finomító gyárainak az eddigi előnyöket nyújtani, és azzal sem kívánok ezúttal foglalkozni, vájjon az a 2 francs, mely az 1897-iki franczia törvény, távolsági elengedés — Detaxe de distance — czimén a gyáraknak enged és a mely ezentúl sem lesz eltörülve, tényleg fuvarengedmény és nem adóvisszatérités-e? Mindezeket most érinteni nem akarom, de igenis rá kell mutatnom azon kétségtelen tényre, hogy mig az egész világ czukortermelése ez idő szerint körülbelül 106 millió métermázsa, ennek a termelésnek alig 50 százalékát ké]3viselő államok csatlakoztak a konvenczióhoz, a másik fele tehát tetszése szerint segítheti elő ezukor termelését és annak kMitelét. Itt van első sorban Oroszország, mely 1895 óta egy, az árakat is hMatalosan szabályozó kartell által oly nagy rejtett jutalmakat biztosit a ezukorgyáraknak, hogy ezek képesek, sőt kényszerítve vannak a belföldi fogyasztást túlhaladó ezukormennyiségeket minden áron a ezukorpiaezra dobni. 45