Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-185

334 185. országos ülés 1903 január 17-én, szombaton. fogadnunk, erre nem kis mérvben, sőt mondhatnám, tálnyomólag közrehatottak azok a szempontok, a melyek a brüsszeli egyezménytől ugyan függetlenül, de azzal mégis bizonyos tekintetben kapcsolatban foganatba vétetnek, s a melyeknek czélja a belfogyasztásnak a beltermelés számára való biztosítása, a minek eszközét az a törvényjavaslat képezi, melyet az én igen t. barátom, a pénzügyi bizottság előadója, a t. képviselőházzal épen közvetlenül előttem megismertetett. Ez egy olyan fontos feltétel, oly szoros nexusban és összeköttetésben van ez a brüsszeli egyezménynek részünkre leendő elfogadhatásával, hogy a közgazdasági bizottság — és csak ezt kívánom erre nézve, miután ezt a törvényjavaslatot nem is tárgyaltuk, előadni,— szükségesnek tartotta jelentésében határozottan kifejezést adni annak, hogy a brüsszeli egyezményt csak ugy véli egyáltalában elfogadhatónak, ha feltétlenül biztosítva leszünk az iránt, hogy a belfogyasztásnak a beltermelés számára való biztosításáról szóló törvényjavaslat is törvényerőre fog emelkedni. Kossuth Ferencz: De nincs biztosítva! Rosenberg Gyula előadó: Mert oly szituáczióba, hogy a mi részünkről a brüsszeli egyezményt ratifikáljuk, a másik tekintetben pedig esetleg, a levegőben lógjunk, bele nem mehetünk. És most engedje meg a t. ház, hogy miután becses türelmét már úgyis tülhosszassn vettem igénybe, (Halljuk! Halljuk'.) egész rövidséggel némileg egy más eszmekörben foglalkozzam azon gazdasági helyzettel, a mely a brüsszeli egyezmény uralma alatt nálunk előreláthatólag ki fog fejlődni. (Halljuk! Halljuk!) A ezukorgyártáshoz, t. ház, nekünk két fontos érdekünk fűződik. Az egyik egy nagyon fontos ipari érdek. A másik egy talán ennél még fontosabb mezőgazdasági érdek. Ez a két érdek egy bizonyos pontig teljesen parallel halad és ha a jó sorsban talán nem is mindig teljesen, a balsorsban mindig osztályrészesek. A ezukorgyártás és a répatermelés nálunk mindeddig csak nagyon szerény méreteket öltött. Csak a legutóbbi években tapasztalható némi haladás. 1886-ban Magyarországban összesen 33.811 hektár volt czukorrépával bevetve. Tehát annyi, a mennyit Napóleon parancsára már 1811-ben termesztettek Francziaországban. Ez az összes learatott területnek a 36°/

0 át tette, ugyanabban az időben pl. Csehországban az összes learatott területnek 3 és fél százaléka volt czukorrépával bevetve. 1901-ig ebben a 15 esztendőben ez a proporczionális arány javult és 1901-ben nálunk már az összes learatott területnek 0'85 százaléka volt czukorrépával bevetve, mig ugyanazon évben Csehországban az összes területnek 6 százaléka, a nagy kiterjedésű német birodalomban az összes területnek 2 százaléka, Belgiumban 3 százaléka volt czukorrépaművelésre felhasználva. És ez a szerény haladás, mert hiszen azt el fogja ismerni mindenki, hogy ez egy szerény haladás, ez is most határozottan veszélyeztetve van. Mert azokon a vidékeken, a melyek első sorban és eminenter vannak ezukorrépatermelésre reászorulva, már az utóbbi években kifejlődött és hozzáteszem, bizonyos tekintetben, sőt talán tálnyomólag természetes és jogosult okok alapján kifejlődött répaárak mellett is gazdaságilag haszonnal nagyon nehezen lehetett répát termelni. És most az a helyzet fog előállani, hogy a répatermelők helyzete és azoké, a kik gazdaságukban a répatermelésre reá vannak utalva, még rosszabb lesz. Czukorgyáraink, ha talán nem is fényesen, de ekzisztencziájukban egy bizonyos fokig a kontingentálási törvény által mégis biztosítva lesznek. Nem akarok számításokba bocsátkozni, hogy a kontingentálás mit ér, mit nem ér. Hiszen ebben van egy labilis tétel, a mit senki sem tud előre meghatározni, t. i. a világpiaczi árak alakulása. Ha az túlságosan rossz lesz, akkor esetleg keveset vagy talán semmit sem ér, ha azok jók lesznek, akkor megér esetleg egy igen csinos összeget. Mondom, én ebbe belebocsátkozni nem akarok, de egyet hiszek és ezt, mint örvendetes tényt kívánom konstatálni, mert nem hiszem, hogy volna Magyarországon komolyan számbavehető faktor, a ki ne örülne azon, hogy czukorgyáraink ekzisztencziájukban némileg biztosítva vannak. Máskép áll azonban a répatermelők szempontjából a dolog, mert a kereslet és kínálat árbefolyásoló hatása teljesen el fog tolódni a répatermelők hátránj^ára. Czukorgyárainknak eddig természetesen az volt a tendencziájuk, hogy minél nagyobb termelés révén termelésüket minél olcsóbbá tegyék és ezáltal répaszerzés tekintetében nagy kereslet volt a ezukorgyárak részéről. Ez a dolog természetes fejlődése folytán előreláthatólag változást szenved. A kínálat azonban a répatermelés tekintetében meglesz, mert a ki gazdaságában répatermelésre volt berendezkedve, máról holnapra, a viszonyok rosszabbodása folytán ezzel fel nem hagyhat. (Mozgás a bal- és a szélsőbaloldalon.) És ebből, t. képviselőház, a répára nézve feltétlenül árnyomasztó hatás fog előidéztetni. Ezt azonban tartozunk elviselni, ezen nem segíthetünk, ezen nem segíthetnek sem ezukorgyárosaink, sem senki más. Ezt a természetes árnyomást, mondom, elviselni kénytelenek vagyunk és tartozunk várni addig, mig vagy a belfogyasztás rendkívüli megnövekedése által, vagy a ezukor világpiaczi helyzetének javulása által ebben a tekintetben javulás áll be. Ahhoz azonban jogunk van, hogy megköveteljük és elvárjuk, hogy ezek a természetes okok, a melyek a répatermelés helyzetére kedvezőtlen nyomást gyakorolnak, mesterséges eszközök alkalmazása és foganatbavétele által ne fokoztassanak. Jogunk van ezt várni első sorban a mi ezukorgyárosaink részéről, a kikről elismerem, igen helyesen, igen okadatoltan, a kontingentálás egyénenkinti felosztásáról szóló törvényjavaslat-