Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-184

324 184. országos ülés 1903 január í6-än, pénteken. előre határozottan kimondani nem lehet. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A képviselő ur sok időt töltött Olaszországban; mondja meg ne­kem, hogy mikor az olasz valuta helyreállít­tatott, megmondták-e esztendőkkel ezelőtt, a mint azt a t. képviselő ur ezzel a törvényjavaslattal mondatni akarja, és mondatni akarja a szegény pénzügyminiszterrel, (Derültség a jobboldalon.) hogy ő már 1899-ben egy napot tűzött ki ma­gának, hogy 1902-ben, tehát 3^2 esztendő mul­tán azon és azon a napon fognak a készfizeté­sek fölvétetni! Ez az operáczió szempontjából, engedelmet kérek, teljesen lehetetlen, képtelen dolog. Olaszországban, mikor a valutát helyreállí­tották, ott volt a képviselő ur; hát évekkel az­előtt meghatározták a napot? Nem, ezt nem lehet előre meghatározni, prefigálni. Meg lehet határozni, kimondhatja a törvényhozás, hogy miniszter, tedd meg és határozd meg a napot, de nem szabad ám kibújni alóla, mert, a mint mondom, a vis major eseteit kMéve, meg kell csinálni, de előre, mikor a nap nincsen kitűzve, azt mondani, hogy a dolog bizonytalanságban van, hogy a dolog nem vitetett előre egy lépés­sel, és hogy ebben visszaesés van: ez az igaz­ságnak tökéletes arczulcsapása. (Ugy van! TJgy van! a jobboldalon. Egy hang a szélső­baloldalon: Hát mennyiben vitetett előbbre!) Annyiban vitetett előre, a mint mondtam. Tessék megérteni. Ha ebben nem volna előrevitel, (Halljuk ! Halljuk! a jobboldalon.) ugyan kérdem a t. képviselőházat (Zaj. Elnök csenget.) vagy a kép­viselőház azon tagjait, a kik tanúi voltak és jelen voltak, mikor csak a múlt hónapban le­zajlott indemnitási vitánál nem egy képviselőtől hallottuk — még, ha jól emlékszem, határozati javaslatban is benne volt, talán a Bartáéban, a beszédében mindenesetre benne volt mint kifo­gás, mint kívánság, mint követelés az ellenzék részéről, — hogy a valuta kérdésében pedig a végén ne maradjunk meg az akadémikus tör­vényeknél, hanem kezdődjék meg a tényleges életbeléptetésnek a folyamata. Hát az történik a maga teljességében. De mikor az megvan, akkor most már semmit sem ér. (FóíMáltások a szélsőbaloldalon. Hol van?) Én bele tudom magamat képzelni az ellen­zéki politikába és az ellenzék természetébe. Tud­nék én is _ ellenzéket csinálni, talán lesz is rá alkalom. (Elénk derültség és zaj a bal- és a szélső­baloldalon. Elnök csenget.) De olyan ellenzéket és azt az ellenzéki bírálatot soha sem tartottam helyesnek, soha sem tartottam jogosultnak, a mely mindent ellenez, mindent rossznak tart, minden ellenében azt állítja, hogy ez már megint visszalépés, visszamenetel. (Egy hang a szélső­baloldalon: Az önálló vámterület!) Itt nincsen most az önálló vámterületről szó, hanem itt szó van arról, a mit Kossuth Ferencz képviselő ur állított. A végén Kossuth Ferencz képviselő ur egy kérdést intéz hozzám — arra is szMesen felelek — és ez az, hogy azt mondja, a miniszterelnök adós maradt azzal a válaszszal: vannak-e bizto­sítékai az iránt, hogy nem akad egy második Körber, a ki ezeket a megállapodásokat megint nem tartja meg, (Halljuk ! Halljuk! a szélsöbal­oldalon.) és vannak-e garancziák arra vonatko­zólag, hogy ezek törvénybe fognak iktattatni ? Először is ezt a Körber Nr. 2. dolgot már hallottam. (Derültség.) Reám akkor is azt a hatást tette — nem reagáltam rá, de most reagálok — mintha nem egészen alaposan volna felállítva a kiindulási pont. Mert én nem em­lékszem olyan Körberre, legyen az akár 1., akár 2-ik számú, a ki még be nem tartotta volna, a mire kötelezte magát. Mert mire köte­lezte magát a múlt osztrák miniszterelnök és a mai? Hogy a viszonosságot fentartja velünk, a 14-ik szakasz alapján kibocsátott rendeletek épségben tartásával, a mint azt törvényünk el­rendelte. És ez meg is történt. Mi 1899-ben nem a vámszövetséget czik­kelyeztük be; mi azt czikkelyeztük be, hogy miután vámszövetséget nem tudunk csinálni, a fönnálló állapotokat föntartjuk a viszonosság fejében 1907-ig, ámde a kormány igyekezzék vámszövetség létesítésére és a felett indítsa meg a tárgyalásokat. Hogy ezt Körber íír. 1. vagy Nr. 2. nem teljesítette volna, arról nekem tu­domásom nincsen. Hűségesen teljesítette, mert a viszonosság alapján lévő törvényeink mind sértetlenül fentartatnak és ellenkező irányban megtörtént Ausztria részéről mindaz, a mit tőle követelhettünk. Hogy ezután mi lesz, ar­ról majd fogunk akkor beszélni, a mikor . . . (Felkiáltások a széldíbaloldalon: Ohó!) Hisz természetes, én de futuris contigenti­bus itt előadásokat tartani, ilyen kényes kérdé­sekben, országos kérdésekben nem tartom czélra­vezetőnek, nem is tartom tanácsosnak, mert igenis nem akarom az ország kezét lekötni. (Elénk tetszés és helyeslés a jobboldalon és a közé­pen.) A fő dolog az, a mit Kossuth Ferencz képviselő ur a múltkor mondott, arra feleltem is. Azt kérdezte ugyanis tőlem a múltkor, — és ez helyes — hogy szándékozom-e 10 eszten­dőre az ország kezét lekötni, mielőtt megfelelő biztosítékom nincs arra nézve, hogy Ausztriá­ban is le lesznek kötve. Arra én azt feleltem: nem szándékozom; és ez, gondolom, tökéletesen elég. Mert, hogy mi történjék akkor, ha Ausztriá­ban ezen törvények, a melyeket azon czélból hozunk be, hogy ott is tárgyaltassanak, — mert különben nem hoznánk vámszövetségi törvényt —nem tár­gyaltatnának, vagy el nem fogadtatnának, hogy — mondom — mi lesz akkor, arról majd akkor beszéljünk, és én akkor szMesen fo­gok nyilatkozni. Ma csak azon czélból terjesz­tettem elő, illetőleg fogom előterjeszteni a kor­mány nevében a javaslatokat, hogy azokat mind­két ház tárgyalja, és nem szándékozom kezünket

Next

/
Thumbnails
Contents