Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-179

179. országos ülés 1903 január 9-én, pénteken. 213 Kérem, talán mindjárt jön egy! Kubik Béla: Miniszter nélkül nem tárgyalunk. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Elnök: Kijelentem, hogy nincs a házszabályoknak olyan szaka mely okvetlenül kívánná a miniszter jelenlétét. (Helyeslés a jobbóldalon és a> középen. Ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Méltóztassék tehát a szónokot meghallgatni. (Felkiáltások a jobboldalon: Halljuk! Halljuk! Zaj a szélsöbaloldahn.) Endrey Gyula: Nem tárgyalunk miniszter nélkül! (Felkiáltások jobb felöl: Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) B. Solymossy Ödön: Mint előbb emlitém, két magasabb, fontosabb intencziója van a törvénynek, (Zaj a szélsőbaloldalon.) Kubik Béla: Nem lehet tárgyalni! (Ellenmondások a jobboldalon.) B. Solymossy Ödön: Kérem, én miniszter jelenléte nélkül is szívesen beszélek, majd jön egy mindjárt! Ugron Gábor: Igenis lehet! Csak tessék beszélni! Nincs szükség egy miniszterre sem! (Elnök csenget.) A parlament szuverén, nincsen szüksége senkire sem! Lehet tárgyalni! Csak tessék! Elnök: Méltóztassanak a szónokot meghallgatni. (Halljuk! Halljuk!) B. Solymossy Ödön: De ezenkívül, t. ház, azt hiszem, hogy ezen törvényjavaslatnak az is intencziója, hogy mintegy megakaszsza a kényszer-kMándorlást is. Méltóztassék tehát megengedni, hogy midőn állításomat egész rövidséggel be akarnám bizonyítani, egész röviden rátérjek magára & kMándorlásra. (Halljuk! Halljuk!) Én ugyanis, t. ház, a kMándorlókat, tekintetbe véve az inditó okokat, mindig három osztályba szoktam sorolni. Ugyanis az első és nagy csoportba a kMándorlóknak azt a részét sorolom, a kik tisztán azon egyszerű reménytől eltelve akarják itt hagyni drága hazájukig, akarnak bucsut venni ez országtól és akarnak vándorbotot venni a kezükbe, mert azt gondolják, hogy azt a szellemi tehetséget, azt a munkaerőt, azt a munkabírást sokkal jobban tudják értékesíteni és érvényesíteni a külföldön, mint itthon. Hogy ők ilyen reményekkel vannak eltelve, következik abból, mert ugyanannyi munkaerő felhasználása mellett, aránylag sokkal rövidebb idő alatt — igaz, hogy sokkal többet is dolgozva — sokkal többet keresnek külföldön, és igy azután anyagilag meggyarapodva, keresményüknek túlnyomó nagy részét, a melyet meg tudnak takarítani az életfentartási szükségleteken kívül, beküldik hazájukba, részint hogy az itthon maradt családtagokat segélyezzék, részint pedig, hogy adósságaikat kifizessék, tehermentes ingatlanaikat gyarapítsák és igy bizonyos idő múlva mintegy anyagilag meggyarapodva, jobb exisztencziális körülményeknek örvendve visszajönnek hazájukba és élik nyugodtan tovább napjaikat hazájuk drága földjén. Azt tartom, hogy a kMándorlók ezen csoportja józan, czéltudatos, becsületes emberekből áll és hogy ezek kMándorlása saját magukra és az országra nézve is hasznos, mert hiszen a tiszta szerzeményt nem hagyják ott kint, hanem mielőtt még maguk visszajönnének, hazaküldik. Tudnék erre sok példát, de azt hiszem, hogy ez felesleges, mert azt hiszem, t. képviselőtársaim közül is nagyon sokan vannak, kik tudnának olyan példákat felhozni, a melyek az én állításomat erősítik. De felhozok néhány példát, a mely bizonyítja, hogy egyesek keresményeiket kegyeletes czélokra fordítják, olyan czélokra, a melyek igazán megható figyelem és jótékonyság megnyilvánulásai. Nemrég pl. egyik szomszéd nagyközségben az elöljáróság kapott Amerikából egy igen értékes csomagot: gyönyörű szép arany órát, igen értékes arany lánczot, gyönyörű arany tollat, tollszárat. Ezt küldték haza a faluba a kMándorlott tisztességes becsületes gazdáknak fiai, kik jelenleg kint vannak Amerikában, hogy ezzel hálájuknak és ragaszkodásuknak jelét fejezzék ki volt főtanitójuk iránt. Sőt még arra is kérték az elöljáróságot, hogy ezen szép emléktárgyakat, mint tántoríthatatlan ragaszkodásuk, tiszteletük és kegyeletük jelét, ünnepélyesen adják át a községben az illető tanítónak. Meg is történt és tényleg _ igen szép ünnepélyesség folyt le a községben. (Éljenzés.) Egy másik szomszéd községemben, a hol szintén személyesen ismerem a kMándorlók nagy részét, a kMándorlók szintén ezen első csoporthoz tartoznak. Ezek minduntalan a templomot árasztják el mindenféle értékes tárgygyal. Egyszóval a kMándorlóknak ez a csoportja becsületes, tisztességes emberekből áll, ezeknek a kMándorlása haszon az országra nézve, ezeknek kMándorlását nem szükséges megnehezíteni, hanem inkább védelembe kell őket venni, a mit a kMándorlási törvény igen szépen czéloz is. Ezeket ugy kell tekinteni, mint ideiglenesen az idegenben kinn dolgozó, fáradozó, hű, hasznos honpolgárokat. (Helyeslés a jobboldalon.) A kMándorlóknak második csoportját ugy tekintem, mint az elégületleneknek, munkakerülőknek haszontalan gárdáját. Ezeknek a jelenléte sem itt, sem ott, a hová mennek, nem hasznos, sőt családjukra, községükre mindenütt egyaránt terhes. Ezek azon szép reménytől duzzadva veszik a vándorbotot kezükbe, hogy a mint. az annonszokban és az ügynökök által terjesztett rajzokban, képekben látják, mihelyt megérkeznek gőzhajón és partra szállanak, rögtön, s lehetőleg egy deputáczió fogja felajánlani nekik azonnal a szép házat, gazdasági épületeket, lovakat, szarvasmarhát, sőt 50—100 hold földet is. De még ez sem elég, mert ott csak ki kell tenni a pénzes erszényt este a szekrényre és reggelre a dollárok egész halmaza telíti azt meg. Dolgozni sem kell, mert lesz elég szolgájuk olcsó áron, mMel az ame-