Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-175
146 175. országos ülés 1902 deczember 19-én, pénteken. szében is megóvassék. De az, hogy néhány vagy több szocziális képviselő a parlamenti reformnak kiegészítése és kiterjesztése által a házba bejön, nem lehet akadálya annak, hogy a mit az ország érdekében, a választói jog kiterjesztése érdekében helyesnek találunk,annak megvalósításától tartózkodjunk. Ezen két nagy aggodalmon kMül, a melyet komolyan fel lehet hozni a reformmal szemben, a harmadikat nem méltóztattak felhozni, a mely szerintem hasonló, vagy még talán kiemelkedőbb fontosságú, hogy t. i. a nemzetnek garancziákat kell keresni nemcsak lefelé, hanem felfelé is a parlament jogában. Lehetetlen egy parlamentet arra berendezni, hogy egyszerűen a kormányhatalomtól függő többség jöhessen be a parlamentbe, a mely, mint tapasztaltuk, évtizedeken keresztül semmi ellentállási erőt a koronával szemben, a hatalom másik tényezőjével szemben ki nem fejtett. A közterhek mérhetetlen fokozásában nem mentünk volna idáig, de közállapotaink más téren való romlásában sem, ha a parlament egy életerős, ellentálló szerv lett volna, a mely állana a nemzet jogainak alapján, a mely, szemben a korona hatalmával, egyenjogú törvényhozói faktor lenne, és semmi mástól, mint a nemzettől nem függne és a nemzet kifolyása lenne. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Most már, t. képviselőház, miért nem nyugtat meg engem a t. kormány nyilatkozata? Én elismerem, hogy az a sok jóakarat, a melylyel ezt a kérdést kezelte, tettekben is megnyilatkozott. Ott van a választók körének kiterjesztése az adóhátralékosoknak bevonása folytán; ott van — a mint a t. miniszterelnök ur múltkori felszólalásában mondotta — a negyedtelkek liberálisabb magyarázatában az előrehaladás. De bocsánatot kérek, ezek a szórványos dolgok, a melyek a magyarázatokon nyugszanak, a melyek a kormányok felfogásán nyugszanak, egyáltalában nem képezhetik azt a sarkpontot, azt a szilárd alapot,, a melyre a parlamenti reformot fektetni kell. És miért helyezünk mi épen súlyt arra, hogy ezen dologban bizonyos siettetést akarnánk a kormánynál elérni ? Azért, mert az eddigi kormányok viselkedésében, a melyeknél ugyanezen előretörő siettető munkát végeztükj semmi eredményt nem tapasztaltunk. Mi ennek a kormánynak felfogásától, hazafiasabb, nemesebb felfogásától vártuk ezen kérdés megoldását. A kormányok életére nézve — ez nem jóslat, de egyszerűen a dolog természetes helyzetében van, hogy nálunk Magyarországon annyi kényes szituáczió áll elő minden hazafias, vagy nem hazafias kormányra egyaránt, hogy azoknak életműködésök nem tarthat sokáig és egy kényes szituáczió leszoríthatja őket az aktMitás teréről és akkor mind az a munka halomra dől, a mit ők előkészítettek. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mi tehát a siettetést épen arra alapítottuk, hogy óhajtottuk volna, hogy ez a kormány hajtsa ezt végre, a mely nemcsak saját intencziójánál fogva ebben az irányban nekünk ellenzéknek is némi garancziát nyújt, hanem annálfogva is, mert kebelébe vette azt a pártot, a nemzeti pártot, a melynek ez sarkalatos pontját képezte; (Ugy van! a néppárton) és mikor ennek a kormányzatnak viteléért, mint a többségnek egyik szárnya felelőséggel tartozik, nem óhajtjuk ebből az obligóból ezt a pártot kiengedni, hogy nekünk, a kik ebben az irányban törekvéseket táplálunk, segítségünkre legyen ezen kérdéseknek elintézésénél, (Helyeslés balfelöl.) Annak, hogy nem nyugtat meg a t, kormányelnök urnak többszörösen kifejezett és a múltkor az inclemnitásnál tett felszólalásnál is kifejezett jóakarata, másik oka a következő. (Halljuk! Halljuk!) Én ugyanis nem látom a helyes irányt, a melyben ő ezt a reformot mozgatja. Bizonyára nagyon sok számadásnak, számtételnek, számcsoportnak kidolgozásától függ, hogy egy helyes programmal és törvény-tervezettel itt előállhasson a t. kormány, de ezekre a munkálatokra, ezeknek kidolgozására az irányt meg kell adni egészséges és helyes alapon. Én nem látom, hogy ezt az irányt a kormány megadta volna és ha megadta, legalább nem tett nyilatkozatot ebben az irányban. Mi az az irány ? Az egyik a választói névjegyzéknek vagy a választói jogosultságnak kiterjesztése. A t. miniszterelnök ur e tekintetben mindig hMatkozik az ő kiterjesztésének liberális szellemére. Hát én csak egy adatot akarok felhozni arra nézve, — máskor is szóvá tettem már ezt, — hogy ez milyen csekély értékű. A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy ő most az adóhátralékosoknak bevonása által felemelte a választóknak létszámát. 1901-ben 1,025.000 volt a választók száma, ezzel szemben 20 évvel ezelőtt ez a szám 820.000-re rúgott, tehát 200.000-rel lett felemelve 20 év alatt. De ez csak egyik oldala ennek a perspektívának, mert ha a népesség számarányát méltóztatik nézni, ez a felemelés egyszerűen nem létezik. 1880-ban ugyanis a népességnek 6 0 / 0-a volt választói jogosultsággal felruházva, 20 év után, tehát már a miniszterelnök ur idejében, 1900-ban csak 5'9°/o, tehát a népességnek kevesebb százaléka volt választói joggal felruházva, és csak most, a legutolsó évben, 1901-ben értük el^azt a 6°/o-ot, a melyben már 20 év előtt voltunk. Tehát a reform irányának kitűzésénél, én azt hiszem, a t. kormánynak meg kellene állapodnia arra nézve, hogy milyen mértékben akarja kimélyíteni a választói jogosultságot, mert a helyzetnek tarthatatlansága abból keletkezik, hogy azok a rétegek, mint a földnek rétegei, kiélődtek, azok már nem bírnak semmi ellenállási erővel, hogy a nemzet arra bazirozhassa a maga jogainak védelmét. Eklatánsán lehet ezt látni pl. Csongrád városának választói viszonyainál ; ebben a derék, becsületes magyar városban, a mely 23 vagy 25.000 lelket számlál,