Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-174

126 lik. országos ülés 1902 deczember 18-án, csütörtökön. törYényben megállapított kihágási esetekben a bíráskodásra hMatva vannak. E szerint ebbe a törvénybe ütköző kihágási ügyekben, a mennyiben azok nem sajtó utján követtettek el, a rendőri büntető bíráskodást gyakorolják a főszolgabirák, szolgabirák és mindazon fórumok, a melyekről a 49. §. beszél. A javaslat azonban nem disponál arra nézve, hogy ki bírálja el azokat a kihágásokat, a melyek sajtó vagy nyomtatvány utján követtetnek el, sőt ezeket egyenesen kMeszi és egyenesen azt mondja, hogy »kihágási ügyekben, a mennyiben nem sajtó utján követtetnek el«. Már most mi következik ebből? Az, hogy kutatnunk kell az általános egyéb törvényekben, hogy meghatározhassuk, hogy a nyomtatvány utján elkövetett kihágásokra micsoda fórumok illetékesek. A törvényben két szakasz tartalmaz rendelkezéseket a nyomtatványok utján elkövetett kihágásokra, a 47. §., a mely azt mondja, hogy (olvassa): »a ki valamely gyülekezeten nyilvánosan szóval, vagy nyomtatvány vagy irat terjesztése vagy közszemlére kiállítása által kMándorlásra buzdít . . .« ez az egyik, a 48. §. pedig a másik, a mely azon esetekről intézkedik, mikor valaki olyan vállalat hirdetményeit közli, a mely nincsen belügyminiszterileg engedélyezve. Tehát a ki ilyen csábító, vagy lázító, vagy a kMándorlásra buzdító hirdetményt közzé tesz, ez a 48. §. szerint kihágásnak minősíttetik és szintén törvényszerűen büntetendő. Már most mit látunk? Látjuk azt, hogy a törvény nem állapítván meg a megfelelő fórumokat, folyamodnunk kell az általános büntető perrendtartáshoz, illetőleg a büntető perrendtartást életbeléptető 1897 : XXXM- törvényczikkhez. E törvény 15. §-ának II. alatti része pedig igy szól (olvassa) : »A nyomtatvány utján elkövetett bűntettek vagy vétségek, úgyszintén a törvényben megállapított és nyomtatvány utján elkövetett kihágások eseteiben, kMéve a 16. §-ban és a 17. §. 2. jxmtjában felvett eseteket — esküdtbiróságok előtt tartandó meg a főtárgyalás.« T. képviselőház ! A 47. és 48. §-ok egybevetéséből azonnal feltűnik azonban az, hogy, mig a 47. szakasz a büntető-törvénykönyv kifejezését, vagyis a »nyomtatvány« szót használja, — igen helyesen — és a míg a 47. szakasz nem czéloz egyebet, mint azt, hogy a büntető-törvénykönyvnek az izgatásra vonatkozó szakaszaihoz hozzásimulva, a kMándorlásra való buzdítást is — a mennyiben az nyilvánosan gyűlésen, vagy nyomtatvány utján követtetik el — bünteti; tehát — mondom — a mig ez egy szorosabb értelemben vett nyomtatvány utján való büntetendő cselekményt és igy a sajtót is magában foglalja, — minthogy a nyomtatvány tágabb fogalom — és a 47. szakasznál a »nyomtatvány« valósággal nem is egyéb, mint a büntetendő cselekmény elkövetési módja; addig a 48. szakasz egészen mást mond, mert az csak a hírlapokról, vagyis a sajtóról disponál, ha t. i. valaki egy hirdetményt sajtó utján közzétesz. A 48. §-nak megfelelőleg van már egy ilyen büntetendő kihágás statuálva, a mikor ugyanis büntetik azon külföldi lottó-vállalkozókat és azon belföldi hirdetőket, a kik ilyen, Magyarországon való el árusításra vagy vételre meg nem engedett, külföldi lottó-jegyeket belföldön hirdetnek, vagy elárusitásra bocsátanak szét. Tehát a 48. §-ban megállapított kihágás nem is olyan kihágás, a mely a sajtó vagy nyomtatvány intellektuális alkatrészét és tartalmát képezi, hanem egy egyszerű rendőri dispoziczió, a mely csak az ilyen annonszoknak közzétételére vonatkozik. A t. képviselőház meg lehet arról győződve, hogy én, a ki a legerősebb harczokat folytattam a magam részéről, a mikor itt a házban vita folyt a felett, hogy a zsűrit korlátozzák-e vagy nem és a ki ma is a sajtószabadság egyik legkardinálisabb biztosi tékának mellőzését látom a büntető perrendtartásban, én bizonyára nem vállalkoznám arra, hogy szószólója legyek bármilyen olyan intézkedésnek, a mely arra vonatkozik, hogy a sajtó utján elkövetett büntetendő cselekmények elbírálására vonatkozó fórumot, a zsűrit, korlátozzuk. Én ilyen felszólalásra nem vállalkozom. Ebben az esetben azonban mégis érzem azt, hogy felvilágosítást kell kérnem ugy a t. belügyminiszter urtói, valamint különösen az igazságügyi kormánytól is, a mely e törvényjavaslat álláspontját az igazságügyi bizottságban képviselte, hogy a 48. §-nak valóságban mi az intencziója. mert ha igy lép életbe a törvény, másként nem is lehet elbírálni, mint ugy, hogy az az intencziója, hogy tulajdonképen mindkét szakasz esetében a zsűri bíráskodjék. E javaslat szerint nemcsak a 47. szakasz esetében fog az illető kihágás a zsűri elé tartozni, — s én azt igen helyeslem, hogy ebben az esetben idetartozik — hanem a zsűri elé fog tartozni feltétlenül a 48. szakasz is, mert egészen megfelel a büntelő perrendtartást életbeléptető törvény 15-ik szakaszának, mely nem egyéb, mint a törvényben statuált egyik kihágás. Én azonban azt hiszem, (Halljuk! Hallju~k!) hogy a t. kormánynak intencziója ez mégsem lehetett. Hiszen kitűnik az a kifejezések különbözőségéből is, mert mig a 47. szakasz a törvényszerű »nyomtatványok« kifejezést használja, addig a 48-ik szakasz nem a büntető törvénybeli »nyomtatvány« kifejezést, hanem az u. n. általános társadalmi, irodalmi kifejezést: »sajtó* fogadta el, a mi nálunk megfelel ugyan a törvénynek, az 1848: XVIII. t.-czikknek, de mint elkövetési eszköz, a büntető törvénykönyv 63-ik szakaszának nem felel meg. Azonban a 48-ik szakasz nem is kívánta a körlevelek vagy nyomtatvány utján elkövetett kihágást vagy