Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.

Ülésnapok - 1901-170

6 170. országos ülés 1902 d> kot és maximé 30*48 százalékot fordíthatott csak. Világosan látszik tehát, hogy sokkal töb­bet fordíthatnak a horvátok saját adminisztrá­cziójuk czéljaira, mint Magyarország. Ebből ered az a tény is, hogy náluk a közigazgatás teljesen be van már rendezve, és az autonóm alkalmazottak már évek óta oly illetményeket húznak, mint a minőkre a magyar államhMatal­nokok mindeddig hiába vártak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! Az 1868: XXX. t.-cz. 15. §-a szerint Horvát- és Szlavonországnak pausáleként 4,400.000 koronát kellene kapni évenkint. Lássuk csak ezzel szemben, hogy mit kapott tényleg és mit kap Horvátország. Nem fogok sok számot felhozni, hogy ne untassam a t. házat, de né­hányat meg kell említenem. (Halljuk! Halljuk ! a szélsobaloldalon.) Horvát- Szlavonország kapott a belügyeire 1863-ban 4,202.554 koronát; 1888-ban 13,529.026 koronát; 1893-ban, tehát csak öt évvel később már 15,165.098 koronát; 1897-ben 16,564.284 koronát és ezen a magaslaton maradt az át­utalás a folyó 1902. évben is, vagyis volt 16,540.741 korona. Ismétlem, hogy ily óriási áldozatokért Ma­gyarország csakugyan megkövetelhetné azt, hogy a horvátok iránta szeretettel, nem pedig gyűlö­lettel viseltessenek. Megjegyzem még, hogy nem­csak ezen a téren élvez Horvátország és Szlavón­ország kedvezményeket, hanem azon a téren is, hogy azokhoz a közös ügyekhez, a melyek ellen a függetlenségi párt állhatatosan küzd, Horvát­Szlavonország csak 6'90 százalékkal járul hozzá, Magyarország pedig 93" 10 százalékkal. íme, látja a t. ház, mily csekély Horvát-Szlavonorszag hozzájárulása. Mindezekből kifolyólag nem Magyarorszá­gon függ és függött az a tény, hogy még most is provizóriumokkal kell a horvát egyezményt rendezni. A most elénk terjesztett provizóriumnak tartalmát elvileg nem helyeslem; azt belátom, hogy be kellett ezt terjeszteni, mert Horvát­országgal törvényenkMüli viszonyba nem kerül­hetünk. De ha azért be is kellett terjeszteni az előttünk fekvő törvényjavaslatot, azt nem köve­telheti a ház tőlünk, hogy ezt a jelen kormány­nak megszavazzuk, és igy pártom nevében ki is nyilatkoztatom^ hogy a javaslathoz hozzá nem járulunk. (Elénk helyeslés a szélsobalol­dalon.) Major Ferencz jegyző: Szederkényi Nándor ! Szederkényi Nándor: T. képviselőház! Az előttünk fekvő javaslatot ugy tekintem, mint az 1868-ik évi törvényből kifolyó egyezményes ja­vaslatot, a mely itt és a horvát-szlavón ország­gyűlésen döntendő el. Szerintem ez a javaslat nem bizalmi kérdés a kormány iránt; csak annyiban kérdés a kormánynyal szemben, hogy vájjon a provizórium létrehozásánál a kormány mulasztásokat nem követett-e el. zember 13-án, szombaton. Én ugy látom és ugy ismerem néhány év történetéből, hogy a mi viszonyunk Horvát­országgal szemben, fájdalom, igen sajnálatos, a miért azonban én a kormányt hibáztatni, vagy a mit az ő terhére róni nem tudok. A bajok máshol gyökereznek. A két ország viszonyai még ma sem tisztultak egészen. Ott Horvát­Szlavonországban a viszonyok nem annyira az igazságnak, méltányosságnak és a történeti alap­nak megfelelően fejlődtek, mint inkább a gyű­lölet mérgén akarják felépíteni azt az ábrándot, a mely sem a múltban nem gyökerezik, sem a jövőt illetőleg létjogosultsággal nem bir, a hor­vát állam oly kiépítésének rögeszméjét, a me­lyet, ha a múlt története nem oszlatott el, re­mélem, a jövő el fog oszlatni és meg fogja győzni horvát testvéreinket, hogy ez az ábránd a gyűlölségből merítve, csinálhat nekünk is sok kellemetlenséget, de fog csinálni nekik is, és a mint a mi romlásunkat czélozza, ugy r egyszer­smind az ő romlásukat idézné elő. Én ezen okoknál fogva e kérdést nem bizalmi kérdésnek tekintem, és miután a két ország viszonya nem függhet a levegőben egy pillanatig sem, és mi­után tudom, hogy a pénzügyi egyezmény létre nem jött, a törvényjavaslatot kisegitőképen a jövő évre is megszavazom. Azonban álláspontomat jeleznem kell. Ál­láspontom az, hogy én ily provizóriumot a jö­vendőben nem vagyok hajlandó többé megsza­vazni, mert a két ország között ily függő vi­szonyt tovább fentartani nem lehet, azt meg kell oldani. Ha a t. kormány és a regnikoláris bizottság nem volnának képesek a jövő év fo­lyamán a függő kérdéseket megoldani, akkor az leend kötelességük, hogy a tárgyalásokat ott, hol azokat befejezni nem tudták, terjeszszék az országgyűlés elé, hogy lássa az ország és a vi­lág, hol van a hiba, és ki az oka annak, hogy az 1868-ki törvény értelmében köztünk és Hor­vátország közt a pénzügyi egyezményt létre­hozni nem sikerült. A t. előadó ur jelentésében és beszédében fejtegette az okokat, és rámutatott, hogy miért nem létesülhetett eddig a pénzügyi egyezmény. Én sajnálom, de ki kell fejeznem, hogy erélye­sebb utánjárással az vagy megoldható lett volna, vagy pedig, ha meg nem oldathatott, akkor már a jelentésnek az okok felderítésével a ház előtt kellene lennie. A t. előadó ur — talán félreértettem, ezért feltételesen mondom — oly kifejezést használt, mintha a pénzügyi egyezmény keretében bizo­nyos elvi kérdések forognának fenn akadályul az egyezmény létrehozatalára nézve. Nem tudom, miket ért ezen elvi akadályok és elvi vitás kér­dések alatt, mert az 1868-ki alaptörvények vilá­gosan előírják azokat az elveket, melyektől el­térni nem lehet. Én ezt ugy fogom fel, hogy azok az u, n. elvi kérdések valószínűleg az időközben létrejött pénzügyi, adózási és egyéb viszonyok folytan jöhettek létre; csakhogy akkor

Next

/
Thumbnails
Contents