Képviselőházi napló, 1901. X. kötet • 1902. deczember 13–1903. január 21.
Ülésnapok - 1901-174
Í74. országos ülés 1902 deczember í8-án, csütörtökön. 115 azonnal itt jelentést tenni nem tartanám sem szükségesnek, sem czéürányosnak. Azért kérem a t. képviselőházat, hogy a javaslatot ügy, a mint van, méltóztassék elfogadni. Egy bizonyos hatalmi kört — mert hiszen nem oly nagy ez a hatalmi kör — vagy egy bizonyos hatáskört az ügy érdekében és azon czélok biztosítása szempontjából, a melyek végett csináljuk a törvényjavaslatot, okvetlenül adni kell a kormánynak a kezébe. Én szeretném látni azt a kormányt, a mely az itt kifejezett, az egész közvélemény által megjelölt, a kormány által előre meghatározott — mert hiszen megtettem ezt kétszer is — elvtől, vagy szellemtől eltérően akarna intézkedni s mely azután arra használná fel ezt a jogosítványát, hogy ne Fiume felé, hanem megint erővel Németország felé terelje vagy szorítsa a kMándorlóknak útirányát. Hisz az lehetetlenség. Magában véve nem nagy dologról van szó; én csak nem tartom czéürányosnak, hogy ez elfogadtassák, A mi a hozzám intézett kérdést illeti, hogy t. i. a dédelgetett Adria felé akarom-e — illetőleg nem a tenger felé, mert én az Adria felé akarom szorítani. . . Szüllő Géza: A társaság felé! Széll Kálmán miniszterelnök: Értem,értem! Hogy tehát a dédelgetett társaság felé akarom-e irányítani ezt a kMándorlást, hogy micsoda titkos és nem titkos szándékaim vannak és hogy micsoda titkos és nem titkos szubvencziók vannak e társaságnak kilátásba helyezve, arra is felelek. Én az Adriát csak ugy nem dédelgetem, mint a hogy semmi egyéb intézményt vagy semmi egyéb ügyet nem dédelgetek a közérdek rovására. Ezt sem; hanem a szerződés alapján állok, azon szerződés alapján, a mely be van czikkelyezve. Ennek alapján áll a kormány és az a miniszter, a ki ezt kötelességszerüleg _ vezeti és kezeli : a kereskedelemügyi miniszter. És legyen meggyőződve a t, képviselő ur, hogy semmiféle, a törvény vagy a szerződés által meg nem engedett illegitimus előnyben, haszonban vagy dédelgetésben az Adria nem részesül. Azt mondja a t. képviselő ur, hogy hir szerint nekem már előzetesen elhatározott szándékom az Adriával csinálni meg a szerződést. Hát kérem, a hírekkel méltóztassék óvatosan elbánni. Mai nap már az állítólagos tények regisztrálása is rendesen, vagy igen sokszor alapos kritikára és korrekczióra szorul, mert igazán elég tarka-barka és néha tendencziózus közlések történnek a tényleg lefolyt dolgokról is. Hát még ha oly hírekről van szó, a melyek még ezután történendő dolgokra vonatkoznak! Az ilyen híreket már a priori mindig skepticze tessék venni. Legnagyobb részük olyan, hogy arról itt e parlamentben beszélni és hozzám kérdést intézni nem érdemes. Mert ezen hírek rendszerint csak eufemisztikus kifejezései valami ráfogásnak, vagy valami tendencziának. így van ez itt is. Ez,a hire a t. képviselő barátomnak nem alapos. Én nekem egyáltalán semmiféle eltökélt szándékom, vagy elhatározásom ez idő szerint nincs, hogy melyik társaság lesz az, a melylyel a törvényjavaslat Il-ik fejezete szerint meghatározott viszonyba lép majd az állam. Várady Károly: Tervének kell lennie! Széll Kálmán miniszterelnök: Tervem van annyi, a mennyit a törvény megjelöl; de semmi tervem sincs a személyre, illetőleg a társaságra nézve. Tervem van arra nézve, hogy miféle módon akarok szerződni, de nincs tervem arra, hogy kMel fogok szerződni. Várady Károly: Elég hiba! Széll Kálmán miniszterelnök:,És, gondolom, ez a leghelyesebb álláspont. (Élénk helyeslés jobhfelöl.) Sem az Adriának nincs tehát ígéret téve, még a legtávolabbról sem, sem másnak. Én igenis érintkeztem már vállalkozókkal, a kik szándékot mutattak arra, hogy Fiúméban ilyen hajózási vállalatot létesítenek; érintkeztem külföldiekkel, belföldiekkel. De ezek még csak előleges kérdezősködések voltak. Ajánlatokat is átvettem; épen tegnap is kaptam ilyet itt a házban. Az ajtó tehát nyitva van mindenkinek ; semmi irányban nem vagyok preokkupálva és azzal fogok szerződni, a ki ezen törvény czéljait leginkább biztosítani képes és a ki az államra nézve a legelőnyösebb feltételeket nyújtja. (Helyeslés.) Semmi kötésem, semmi Ígéretem, semmi szándékom azt monopolizálni, akármelyik társasággal. Ha az »Adria« fogja a legtöbb biztosítékot nyújtani és a legjobb ajánlatot tenni, ugy ő vele köttetem meg a szerződést, ha más társulat, akkor más társulattal, vagy esetleg egy harmadikkal. Igenis, igyekszem ezt az intézményt hazai alapon szervezni, nem is lehet másképpen; a törvényben magam is ugy kontemplálom a dolgot, hogy azt a külföldi vállalkozót nem zárom ki, mert ez nagyon természetes, nem is lehet kizárni, már a konkurrenczia szempontjából sem, de az azután át fog alakulni hazai vállalattá. Én semmi irányban sem vagyok preokkupálva, nem is leszek, hanem azzal fogok szerződni, a ki az államra nézve legelőnyösebb feltételeket fogja nyújthatni. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Szüllő Géza: T. ház! (Halljuk! Halljuk! balfelöl,) A miniszterelnök ur felvilágosító szavait köszönettel veszem tudomásul. Nekem első sorban az volt a czélom, hogy a közvéleményt megnyugtató kijelentést kapjunk a miniszterelnök ur részéről . . . Elnök: Kérem képviselő ur, milyen czimen kMan szólani? Szüllő Géza: Szavaim értelmének helyreigazítása és személyes kérdés czimén. (Halljuk! Halljuk! bal felöl.) Ismétlem, köszönettel ós megnyugvással veszem azt tudomásul, a mit a miniszterelnök ur kegyes volt elmondani, azonban engedjék meg, hogy javaslatomhoz mégis ragasz15*