Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-153

153. országos ülés 1902 november 21-én, pénteken. 81 nem kéri-e, és nagyon elismerem ezen felfogásnak sok tekintetben való helyességét, de döntő, alapos helyességét ennek a felfogásnak nem ismerem el, mert abból az következnék, hogy ha valamely hatóság a vakmerőséget annyira viszi, hogy még a mentelmi jognak felfüggesztését sem kéri a háztól, akkor bele sem menne a kérdés taglalásába, mert akkor Dyilt Összeütközés támadna a nemzet törvényhozói jogát gyakorló intézmények közt és valamely ennek az intézménynek alárendelt más intézmény közt. Idáig juttatni pedig a dolgot nem engedem még elvileg sem. Akármi utón jut a képviselőház tudomására annak, hogy egy tagja ellen nyilvános vádat, megtorló intézkedést tett egy hatóság, a törvényhozás kötelessége saját integritása és függetlensége érdekében a kérdést megvizsgálni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Kötelessége ez, akár a hatóság terjeszti ide a mentelmi jog felfüggesztésére vonatkozólag a kérését, akár az illető képviselő jelenti be, a mint az az ő kötelessége. Minden képviselő kötelességet mulaszt, a ki ezt meg nem teszi. Xessi Pál képviselő ur bejelentette az esetet, helyesen tette, de nincs ok valami különös elismerésre, mert legprimitívebb törvényhozói kötelességét teljesítette, (Igaz ! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) mert a törvényhozó testület, a melynek diszes tagja, ennyit minden tagjától elvárhat és el is vár. Mondom tehát, akár a képviselő maga teszi a bejelentést, akár egyébként más képviselő teszi meg, hogy tudomására hozza az esetet a képviselőháznak, akár a hírlapokból olvassa az elnök, vagy más, a képviselőháznak kötelessége, hogy a kérdéssel foglalkozzék. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Gróf Forgách! Eötvös Károly: Én a Forgách esetét nem ismerem, de, t. honvédelmi miniszter ur, ezt a kérdést elforgácsolni sem engedem. (Élénk derültség és taps a szélsőhaloldalon. Halljuk! Halljuk!) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Azért emiitettem, mert azt méltóztatott mondani, hogy »akár a hírlapokból tudják meg az esetet«, pedig a hírlapok erről eleget írtak. Eötvös Károly: Kérem a t. honvédelmi miniszter urat, (Zaj. Halljuk! Halljuk! Elnök csenget.) hogy egymás után beszéljünk, vagy nyíltan beszéljünk egymással, de ketten ne suttogjunk, mert abból nem én reám származnék baj. (Derültség és taps a szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Már most, t. képviselőház, bizonyos, — én legalább bizonyosnak tartom, — hogy Bihar altábornagy mint a budapesti I. honvédkerület parancsnoka az ő rendeletében meg nem nevezett, de mégis néphimnusznak jelzett zenedarab alatt a mindenki által, fájdalom, most már mindenki által ismert Gotterhalte nevű osztrák zenedarabot értette. Ezt bizonyosnak tartom. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. IX KÖTET. Visontai Soma: A többség véleménye ugy nevezi: Osztrák néphimnusz ! (Halljuk! Halljuk !) Eötvös Károly: A honvédelmi miniszter úrtól szívesen veszem, ha alaptalannak tudja bizonyítani azt a felfogást, hogy a néphimnusz alatt az altábornagy ur a Gotterhalte nevű osztrák zenedarabot értette. Ennek a zenedarabnak furcsa története van, (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) De akár milyen furcsa a története, az ő történetében még soha sem fordult elő, hogy Magyarország, a magyar nemzet számára, magyar törvény, vagy törvényt pótló hasonló hatalom köztiszteletben állónak, és mindenki által tisztelendőnek jelentette volna ki. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Visontai Soma: Nincs törvénybe iktatva, mint a három szín. Eötvös Károly: Emlékezzünk vissza: 1848 előtt valami nagy ellenszenv talán nem volt ez iránt a zenedarab iránt. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Száz esztendeig nem volt! Barabás Béla: De 1849-ben akasztottak. Eötvös Károly: Emlékszem arra. a mit a t. honvédelmi miniszter ur talán nem tud. a mikor mint elemi iskolás gyermek jártam az iskolába a kálvinistáknál, azoknak énekes könyvébe bele is volt nyomtatva; nem ugy, hogy Gotterhalte, (Zaj. Elnök csenget.) hanem ugy volt a magyar szövege — ugy emlékszem, hiszen nem mai dolog — Isten áldd meg, — vagy tartsd meg — Ferdinándot, Ausztria dicső fiát, vagy fejét. Vagy fiát, vagy fejét! (Elénk derültség a szélsöbaloldalon.) Ott volt a kálvinisták egyházi szertartás szerinti énekes könyvében kinyomtatva magyar nyelven. De hogy az is ki lett volna nyomtatva, hogy ez osztrák munka, és hogy az osztrákok úgynevezett néphimnusza, arra nem emlékszem, mert ha ki lett volna nyomtatva, ama felekezetnek a tanítói bizonyára, mikor a gyerekek kezébe adták volna a zsoltáros könyvet, azt valami sötét papirossal beragasztották volna. (Derültség.) Máskép ezt magyarázni a magyar népnek lélektana szerint lehetetlen. De akkor nem volt gyűlölet tárgya. Miért ? Mert ugy tudom, hogy akkor nem parancsolták rá a katonai hatóságok a magyarra. Mert ebben nagy különbség van, . . . B, Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Sőt azt hiszem, jobban parancsolták! Eötvös Károly: . . . mert ha valami szolgálati szabályzat a vád- és megtorló eljárás szankcziója mellett valami dalt ráparancsol a nemzetre, hát nemcsak nálunk, de nem hiszem, hogy a világ akármelyik nemzeténél, a legutolsó timbuktui népnél is az a dal kedves volna. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mikor a katonai hatóság azon kezdi, hogy ezt a népdalt, vagy néphimnuszt megtorlás szankcziója mellett rá akarja parancsolni a magyar nemzetre, hát az a katonai hatóság a bölcsességnek oly kicsiny mértékével bir, oly vakon, oly megfoníi