Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-153

76 153. országos ülés 1902 november 21-én, pénteken. sonst ausserhalb der Versammlung zur Verantwortung gezogen werden.* Ezt a kapcsolat kedvéért. A másik szakasz mit mond ? Azt mondja (olvassa): »Ohne Genehmigung des Reichstages kann kein Mitglied des Heeres während der Sitzungsperiode wegen einer mit Strafe« — tehát nem mondja meg, hogy milyen büntetés — »bedrohten Handlung zur Üntersuchung gezogen oder verhaftet werden, ausser wenn es bei Ausübung der That oder im Laufe des nächstfolgendem Tages ergriffen wird. — Gleiche Genehmigung ist bei einer Yerhaftung wegen Schulden erforderlich. — Auf Verlangen des Reichstages wird jedes Strafverfahren gegen ein Mitglied desselben und jede TJntersuchungs- oder Civillhaft für die Dauer der Sitzungsperiode aufgehoben.« — Már most e szakasz tudományos művelése mit bizonyít? A tudományos művelés azt bizonyítja, t. ház. hogy ezen fogalom alá, hogy »Strafe« minden olyan malumot, minden olyan hátrányt, minden olyan kellemetlenséget, minden olyan zaklatásszerü dolgot vonatkoztat a német judikatura, a mely az illetőre nézve megfélemlítő, zaklató hatással lehet, vagy hátrányt képezhet. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) »Gleichgültig welche Strafe immer.« Azt mondják itt a kommentárok, hogy teljesen közömbös, akármilyen büntetés. Azért itt nem is mondja a törvén}', hogy milyen »Strafe«, hanem csak büntetést mond. Hogy pedig ez a katonai büntető bíróságokkal, a fegyelmi bírósággal és az ilyen katonai hatóságokkal szemben is áll, ennek bizonyítására itt van kezemben egy könyv, — majd át fogom adni a t. miniszter urnak hogy olvashassa, mert ez világosan megmondja; ebben a könyvben benne van; czime: »Der besondere Schutz der Mitglieder des deutschen Reichstages und der deutschen Landtage gegen Strafverfolgung und Verhaftung«, irta Ernst Sontag tanár. Talán méltóztatik ismerni is a t. miniszter urnak; talán olvasta is a t. miniszter ur. Sajnálom, hogy az idő rövidsége miatt nem volt érkezésem, hogy konkrét eseteket kérhettem volna onnan. Azt mondja: »Soweit ein Abgeordnete etwa einem Militärgericht unterstehen sollte, hat dieses bei einem schwebenden Disci})linarverfahren die Disciplinar-Behörde die Genehmigung einzuholen.« Tehát világosan áll, hogy nemcsak az abszolút mentelmi jognál, hanem az úgynevezett relatív mentelmi jognál is a katonai bíróság, a fegyelmi bíróság is, kikérni tartozik a nélkül, hogy ez a törvényben benne volna, pusztán azért, mert ez jogfejlődése ama szakasznak, mely pedig teljesen megfelel ugy a Böszörményi esetében kimondottaknak, valamint megfelel annak a szakasznak, mely az 1867: XII. t.-czikk 47. §-aként a delegátusok jogát szabályozza. A mi illeti a delegátusok e jogát, én már reámutattam arra, hogy a t. miniszter ur nem eléggé, nem akarom mondani, őszintén, mert ez a kifejezés nem jó, hanem hogy ugy mondjam, nem eléggé világosan és minden félreértést kizáró módon czitálta és magyarázta a szakaszt. Én már reámutattam, hogy ha már a delegátusokra vonatkozó mentelmi jogot veszszük alapul, akkor is sokkal tágabb az, mert beszél különösen szabadságvesztésről, beszél azonkívül, mint külön kategóriáról, bűntényekről és beszél vétségekről, a mi 1867-ben mindent jelenthetett, nemcsak kriminális áthágást, de jelentett fegyelmi, jövedéki és más ily természetű dolgokat. Mert csak az 1878 : V. törvénynyel következhetett be a büntettek és vétségek statuálása. Kimutattam azt is, hogy distingvált a letartóztatás és közkeresetinditás között. Most még egyet tartozom hangsúlyozni. Azt, hogy a delegátusok mentelmi joga határozottan nemzetközi vonatkozású. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ott csak azon szűkebb kört lehetett kodifikálni, a mely egyenlő jelentőséggel és sulylyal bir Ausztriában és Magyarországon egyaránt. Hiszen az 1867 : XII. t.-czikk 47. §-a nem azt akarta csak dekretálhi, hogy mi a delegátusoknak mentelmi jogát megvédjük itt nálunk Magyarországon, hanem főczélja volt, viszonos helyzetet teremteni az osztrák delegátusoknak Magyarországon, s a magyar delegátusoknak Ausztriában. Igaz, hogy az osztrák itt is lefőzött bennünket. Mert mig mi az 1867-iki törvénybe a megállapodás szerint bevettük, hogy mi megvédjük az osztrák delegátusokat Magyarországon, addig ők a Reichsverfassung 16. §-ának kodifikálásával, mikor a delegátusokra vonatkozó törvényt megcsinálták, magukat biztosították, de a magyar delegátusokra nem mondták ki a mentességet, ugy, hogy az osztrák delegátus mentes Budapesten, a magyar delegátus nem mentes Ausztriában. Ugy, hogy rá vagyunk utalva az általános nemzetközi jogi elveknek a reczipiálására, hogy ez a kérdés tisztáztassék. Kétséget nem szenved, hogyha az történnék, a mit a t. barátaim közbeszólva mondanak, hogy ha t. i. itt az osztrák delegátusok mentelmi jogát nem respektálnák, ez csak törvényes helyzet volna; mert az osztrákok sem foglalták törvénybe a magyar delegátusok mentelmi jogát. Én csak azért akarom ezt felemlíteni, hogy mikor az 1867 : XII. törvényezikk 47. §-át kreálták, akkor mindig szem előtt volt a bizottság és a parlament előtt is, hogy ez csak kiszakított része a magyar mentelmi jognak, a mely azonban tovább él és működik és a mely ezzel sem elintézve, sem kodifikálva nincsen, hanem mint élő jog, tovább fejlődik a parlament függetlenségi jogának megóvására. íme tehát világosan látszik, t. képviselőház, (Hdlljulc! Halijuk! a szélsőhaloldalon.) hogy a többség véleménye nem felel meg az általános felfogásnak. Bizonyítja ezt azok mellett, a miket eddig felhoztam, — hogy a külföldi jogtudósok mellett a magyar jogtudósokra is rátérjek, — bizonyítja ezt az a körülmény,