Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-162

162. országos ülés 1902 -i elnök urnak kívánta átnyújtani; de az utat elvétette, mert a csokorhoz szükséges virágokat innen, a függetlenségi párt padsorából akarta összegyűjteni. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Itt pedig hasonkormányzati rendszer részére virág nem egyáltalán nem terem, (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon) nem is fog teremni mindaddig, a mig közöttünk az a közjogi ellentét fennáll, a mely minket áthidalhatatlanul elválaszt egymástól. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Talán sokkalta helyesebb útirányt követett volna ő, hogyha ezeket a rózsacsokorhoz szükséges virágokat a mi politikai és közgazdasági életünk mezejéről gyűjtötte volna össze. (TJgy van! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Én azt hiszem, hogy ó' azért nem ment oda, mert nagyon jól tudja, hogy épen ez a kormányzati rendszer az, a mely ezt a mezőt minden rózsájától, minden virágától megfosztotta; (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.) oda tehát hiába megy el. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbáloldalon.) Az igaz, hogy Kossuth Ferencz pártelnökünk elismeréssel adózott a kormányelnök nagy tehetségének, államférfiúi képességének. Az is igaz, hozzátette, hogy ily nagy tehetségek bizonyos körülmények között a nemzeti életre hátrányosak és káros hatásúak lehetnek. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Én ezt a megjegyzést megtoldom azzal, hogy a nagy tehetség akkor, ha még nagyobb hazafisággal párosul, a nemzeti életre káros soha sem lehet. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy Széll Kálmán miniszterelnök urnak az a nagy hazafisága megvan-e, a mely a konkurrencziát az ő nagy képességeivel felveheti és hogy megvan-e az a nagy tehetsége, az a nagy hazafisága, a mely ezt a nagy képességet a nemzet javára felhasználni, kiaknázni tudja, ezt még nem tudjuk, mert ez ideig még be nem bizonyította. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbal-oldalon.) Én szintén elismeréssel adózom szónoki szempontból azon nagyszabású beszéd iránt, a melyet a kormányelnök ur az indemnitási vitában mondott, mert reám is azt a benyomást tette, hogy debatteri képességének egész erejét hozta bele a vitába, hogy szónoki erejével minden rendelkezésre álló eszközt felhasznált azért, hogy a kormányzata ellen felhalmozott vádakkal szemben védekezzék. (Egy hang a szélsöbaloldalon; De csak azért!) És sajátságos jelenség, hogy mégis azt az eredményt, a melyet ő ezzel a fényes szónoki képességgel elérni vélt, vagy elérni akart volna, sehogy sem érhette el. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Nem érhette el azért, mert beszédéből, logikájából hiányzik a tények meggyőző ereje. (Egy hang a szélsőbaloldalon: És az igazság! TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Hogy kifejezéseit a lehetőségig hiven követhessem, a kormányzata ellen használt lövegekkel szemben, a szellemi élet és az ő saját parlamenti rutinjának egész apparátusával vonult ki; deczember 'ó-ún, szerdán. 283 ezeknek a segítségével vette fel a harczot. De nyilatkozata sem meg nem győzött, sem meg nem nyugtatott engemet, és ón azt hiszem, nem győzte meg, nem nyugtatta meg ennek a pártnak egyetlenegy tagját sem. Nem nyugtathatta meg azért, mert, ha nyilatkozatait kormányzati tényeivel hasonlítom össze, azok között a nemzeti életre nagyon káros kihatású ellentéteket találok, szóval, nyilatkozatai és kormányzati tényei egymást nem fedik. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Nem nyugtathatott meg a miniszterelnök ur azért sem, mert itt-ott a törvénymagyarázat rabulisztikájának a karjai közé dobta magát, és olyan kérdésekben, a melyek nemzeti önállóságunkat, nemzeti függetlenségünket érintik, nagy hajlandóságot mutat a logikai simulékonyságnak leple alatt a nemzet ezen fontos érdekeit bizonyos magasabb titkolózásnak, az udvari körök titkainak minden ellenszolgáltatás nélkül odadobni. Terjedelmes beszédének egész anyagát felölelni, kimeríteni nem czélom. Talán nem is tennék ezzel hasznos szolgálatot, mert azt hiszem, hogy a parlament működéséhez a nemzetnek igen sok vitális érdeke fűződik, az elvi harczok pedig, s általában azok a harczok, melyek pozitív eredményekkel a jelenlegi pártalakulások szerint nem igen bírnak, nem jogosíthatnak fel arra, hogy a nemzetre nézve ezen drága időt ilyen kitérésekkel vehessem igénybe. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Előre jelzem azonban azt, hogy a ki kormányzatában felismeri a czélokat, de a czélokhoz vezető eszközöket önmagától eldobja, az a kötelesség parancsszavával helyezi magát ellentétbe. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A vádak általánosításának fegyveréhez nem nyúlok, habár a parlamenti élet kényszerhelyzete nagyon sok esetben indokolttá tenné azt is. Nem nyúlok hozzá azért, mert nagyon jól tudom és tisztában vagyok azzal, hogy az általánosságban odadobott vagy felhozott vád mindig kétes színbe helyezi a vád jogosultságát. Én kizárólag a miniszter ur nemzetiségi politikájára, — ha ugyan ilyesmiről szólhatunk, beszélhetünk — azokra a konkrét tényekre kívánok rámutatni, a melyekkel a kormányzati élet minden ágában az ő kormányzata alatt e tekintetben találkoztunk. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt azonban ezt a kérdést tüzetesebben kifejthetném, mielőtt azokra a tényekre rámutathatnék, mielőtt a bizonyítékokat a kormányelnök szemei elé tarthatnám, legyen szabad első sorban egy vita tárgyává tett, alkotmányjogi kérdésnek a tisztázásával foglalkoznom, (Halljuk ! Halljuk!) Államkormányzati életünk terén indemnity-törvényjavaslattal az év lejárta alkalmával igen gyakran találkozunk. Nem akarom az e kérdés körüli vitaszálat ismét kezembe venni, vájjon mennyiben engedhető meg, hogy provizórikus alapon és minden költségvetési törvény nélkül a kormány saját kénye, tetszése szerint