Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-160

160. országos ülés 1902 deczember 1-én, hétfőn. 225 — parlamentáris értelemben értem a többséget — parlamenti többséget is képező nemzeti párt. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.

1 Hogy az a nemzeti párt a maga kebelében olyan kiváló és tiszteletreméltó hazafiakat mutathat fel, mint a minők Cseh Ervin miniszter ur, Josipovich, Tomasich, Koracsevick, Eggersdorfer, ezt én nagy megelégedéssel konstatálom és örömmel honorálom. De ha tovább kell menni, t. képviselőház, akkor nagyon nehéz, mert mindjárt belebotiunk Pliveriesbe, (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) mindjárt belebotlunk, sőt többet mondok . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nem mindjárt! Barta Ödön: Bocsánatot kérek, nagyon sajnálom, hogy a t. miniszter úrral a jól értesültség tekintetében semmi esetre sem versenyezhetem, de a miről meg vagyok győződve, azt föléje helyezem az értesülésnek;. mert az értesités czélzattal is járhat, de a meggyőződés csak kutatás és alapos tanulmány utján keletkezhetik. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Az én meggyőződésem tántoríthatatlanul áll és meggyőződésem az, hogy az a Pliverics, a ki ma a bán legbensőbb bizalmasa, mondjuk, — jóformán szellemi vezetője — az a Pliverics nevelt magának az országban 25 esztendei zavartalan működés utján egy nagy honoratiorosztályt, a mely az egyetemet 25 esztendő óta járta: nevelte pedig ugy, hogy beléjük oltotta a horvát állam eszméjét, beléjük oltotta azt, hogy köztünk és Horvátország között reál-unió van; beléjük oltotta, hogy Horvátország Fiúméra nézve a conclominium jogát gyakorolhatja s beléjük oltotta mindazon tanokat, a melyek a mi alkotmányunkba ütköznek, a mely tanok hirdetése ellen, daczára az egyetemi tanszabadságnak, a mikor azoknak mételyező hatása olyan eklatánsán nyilatkozik, a kormánynak megtorló intézkedéseket kellett volna tennie. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nehogy félreértessem, kijelentem, hogy én a tudományos alapon való tanításnak nem akarok korlátot szabni. A mikor valaki egy elméletet hirdet és a katedrán kijelenti, hogy az egyszerűen csak katedrális jelentőségű — azzal is lehet mérgezni — de az abba való beleavatkozás meggondolandó. De a mikor valaki a maga vitairataiban a legnagyobb czinizmussal — elismerem, hogy férfias bátorsággal és őszinteséggel — azt mondja, hogy »én látván ezen fejleményeket, leszállottam a katedráról és a politikai porondon folytatok ezen elméletekért harczot« : akkor ez már nem akadémikus értekezés, ez már a politikai agitácziónak a műve, a mely politikai agitáczió, alkotmányunkba ütközvén, felelőség nélkül nem űzhető. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Nem is olyan egyedül álló, nem is olyan raptusosnak jelezhető úrról van itt szó. Hiszen, ha visszatekint a t. miniszterelnök ur — kitűnő memóriájával biztosan emKÉPVH. JTAPLÓ. 1901 —1906. IX. KÖTET. i 29 lékezik reá — a horvát nuncziumokra, a régibb regnikoláris bizottsági tárgyalásokra: az azok során kifejtett horvát álláspontok között nem találta meg a t. miniszterelnök ur az önálló horvát államot? Nem ismeri-e a múltból is, hogy a többség állásfoglalása az volt, hogy Horvátországnak önálló pénzügy kell? Széll Kálmán miniszterelnök: 1873 előtt! Hisz én magam beszéltem róla a pénzügyi bizottságban! Barta Ödön: Pliverics tudja a horvát nuncziumok történetét, nekünk is tudnunk kell, ha hozzá akarunk szólani; keresztül kell tehát tanulni azt egészen a mélyéig. Hiszen most is a fogyasztási adók átutalását nem ugy követelik-e, mint a hogy mi követeltük Ausztriától ? Nem azt mondják-e, hogy a társországok adóját ugy számolják el, mint köztünk és Ausztria között? És nem ugy állitják-e szembe Horvátországot Magyarországgal, mint Magyarországot Ausztriával? Széll Kálmán miniszterelnök: Nem azon a czimen! Barta Ödön: De bocsánatot kérek, t. miniszterelnök ur, a mikor ők ezen kérdés tárgyalásánál, mint a többség beadványában is van, mindig parallelát vonnak ezen követelések tekintetében köztünk és Ausztria közt, azt mondván, hogy olyan viszonyt követelnek ők maguknak, mint a milyen köztünk és Ausztria közt van: ez nem a Pliverics-politikának a többség jogán való beigtatása? (Ügy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez ugyanaz; a különbség — csak ismétlem, a mit e napokban erről a kérdésről kinyilatkoztattam — a különbség csak az, hogy ha farkasbőrben nem tartották könnyen keresztülvihetőnek azt, a mire törekesznek, báránybőrbe öltöztették a Plivericseket! Úgyde a báránybőrbe öltöztetett Plivericsek még veszélyesebbek, mert közvetlenül a hatalom tényezőinek környezetében vannak, ott élnek és azokat befolyásolják ellenünk, az egységes haza érdekei ellen. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez az, a mi miatt nekünk aggódó szemmel kell néznünk azokat a tüneteket, ha azt akarjuk, hogy az egységes magyar állam kiépítésében ne álljon be szünetelés, különösen pedig ne álljon be visszaesés. (Felkiáltás a szélsöbaloldalon: Igen helyes !) Az a nemzeti párt nem felelős (Halljuk! Halljak!) minden egyes tagjának minden tényeért, igaz. De felelős azért, ha tűri a maga kebelében az olyanokat, a kik ezen elvi és alkotmányjogi állásponttal homlokegyenest ellenkező működést fejtenek ki. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert azáltal, hogy tűri, szolidaritást vállal vele tényleg, a nélkül, hogy bevallaná. éa ez még veszélyesebb. (Ugy van! ügy van! a szélsöbalolda Ion.) A horvát nemzeti párt, mikor Zágrábban már tetőpontját érte a zavargás, mikor már a statárium a maga békítő munkálatának nagy