Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-160

160. országos ülés 1902 deczember 1-én, hétfőn. 225 — parlamentáris értelemben értem a többséget — parlamenti többséget is képező nemzeti párt. (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon. 1 Hogy az a nemzeti párt a maga kebelében olyan ki­váló és tiszteletreméltó hazafiakat mutathat fel, mint a minők Cseh Ervin miniszter ur, Josi­povich, Tomasich, Koracsevick, Eggersdorfer, ezt én nagy megelégedéssel konstatálom és öröm­mel honorálom. De ha tovább kell menni, t. képviselőház, akkor nagyon nehéz, mert mind­járt belebotiunk Pliveriesbe, (Ugy van! Ugy van! a szélsőhaloldalon.) mindjárt belebotlunk, sőt többet mondok . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nem mindjárt! Barta Ödön: Bocsánatot kérek, nagyon saj­nálom, hogy a t. miniszter úrral a jól értesült­ség tekintetében semmi esetre sem versenyezhe­tem, de a miről meg vagyok győződve, azt föléje helyezem az értesülésnek;. mert az értesités czélzattal is járhat, de a meggyőződés csak ku­tatás és alapos tanulmány utján keletkezhetik. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalion.) Az én meggyőződésem tántoríthatatlanul áll és meggyőződésem az, hogy az a Pliverics, a ki ma a bán legbensőbb bizalmasa, mondjuk, — jóformán szellemi vezetője — az a Pliverics nevelt magának az országban 25 esztendei za­vartalan működés utján egy nagy honoratior­osztályt, a mely az egyetemet 25 esztendő óta járta: nevelte pedig ugy, hogy beléjük oltotta a horvát állam eszméjét, beléjük oltotta azt, hogy köztünk és Horvátország között reál-unió van; beléjük oltotta, hogy Horvátország Fiúméra nézve a conclominium jogát gyakorolhatja s beléjük oltotta mindazon tanokat, a melyek a mi alkotmányunkba ütköznek, a mely tanok hirdetése ellen, daczára az egyetemi tanszabad­ságnak, a mikor azoknak mételyező hatása olyan eklatánsán nyilatkozik, a kormánynak megtorló intézkedéseket kellett volna tennie. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nehogy félreértessem, kijelentem, hogy én a tudományos alapon való tanításnak nem aka­rok korlátot szabni. A mikor valaki egy elmé­letet hirdet és a katedrán kijelenti, hogy az egyszerűen csak katedrális jelentőségű — azzal is lehet mérgezni — de az abba való beleavat­kozás meggondolandó. De a mikor valaki a maga vitairataiban a legnagyobb czinizmussal — elismerem, hogy férfias bátorsággal és őszin­teséggel — azt mondja, hogy »én látván ezen fejleményeket, leszállottam a katedráról és a politikai porondon folytatok ezen elméletekért harczot« : akkor ez már nem akadémikus érte­kezés, ez már a politikai agitácziónak a műve, a mely politikai agitáczió, alkotmányunkba üt­közvén, felelőség nélkül nem űzhető. (Ugy van ! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Nem is olyan egyedül álló, nem is olyan raptusosnak jelezhető úrról van itt szó. Hiszen, ha visszatekint a t. miniszter­elnök ur — kitűnő memóriájával biztosan em­KÉPVH. JTAPLÓ. 1901 —1906. IX. KÖTET. i 29 lékezik reá — a horvát nuncziumokra, a régibb regnikoláris bizottsági tárgyalásokra: az azok során kifejtett horvát álláspontok között nem találta meg a t. miniszterelnök ur az önálló horvát államot? Nem ismeri-e a múltból is, hogy a többség állásfoglalása az volt, hogy Horvát­országnak önálló pénzügy kell? Széll Kálmán miniszterelnök: 1873 előtt! Hisz én magam beszéltem róla a pénzügyi bizottságban! Barta Ödön: Pliverics tudja a horvát nun­cziumok történetét, nekünk is tudnunk kell, ha hozzá akarunk szólani; keresztül kell tehát tanulni azt egészen a mélyéig. Hiszen most is a fogyasztási adók átutalását nem ugy köve­telik-e, mint a hogy mi követeltük Ausztriától ? Nem azt mondják-e, hogy a társországok adóját ugy számolják el, mint köztünk és Ausztria között? És nem ugy állitják-e szembe Horvát­országot Magyarországgal, mint Magyarországot Ausztriával? Széll Kálmán miniszterelnök: Nem azon a czimen! Barta Ödön: De bocsánatot kérek, t. mi­niszterelnök ur, a mikor ők ezen kérdés tárgya­lásánál, mint a többség beadványában is van, mindig parallelát vonnak ezen követelések tekin­tetében köztünk és Ausztria közt, azt mondván, hogy olyan viszonyt követelnek ők maguknak, mint a milyen köztünk és Ausztria közt van: ez nem a Pliverics-politikának a többség jogán való beigtatása? (Ügy van ! Ugy van! a szélsö­baloldalon.) Ez ugyanaz; a különbség — csak ismétlem, a mit e napokban erről a kérdésről kinyilatkoztattam — a különbség csak az, hogy ha farkasbőrben nem tartották könnyen ke­resztülvihetőnek azt, a mire törekesznek, bárány­bőrbe öltöztették a Plivericseket! Úgyde a bá­ránybőrbe öltöztetett Plivericsek még veszélye­sebbek, mert közvetlenül a hatalom tényezőinek környezetében vannak, ott élnek és azokat be­folyásolják ellenünk, az egységes haza érdekei ellen. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ez az, a mi miatt nekünk aggódó szemmel kell néznünk azokat a tüneteket, ha azt akarjuk, hogy az egységes magyar állam kiépítésében ne álljon be szünetelés, különösen pedig ne álljon be visszaesés. (Felkiáltás a szélsöbaloldalon: Igen helyes !) Az a nemzeti párt nem felelős (Halljuk! Halljak!) minden egyes tagjának minden tényeért, igaz. De felelős azért, ha tűri a maga kebelében az olyanokat, a kik ezen elvi és alkotmányjogi állásponttal homlokegyenest ellenkező működést fejtenek ki. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbal­oldalon.) Mert azáltal, hogy tűri, szolidaritást vállal vele tényleg, a nélkül, hogy bevallaná. éa ez még veszélyesebb. (Ugy van! ügy van! a szélsöbalolda Ion.) A horvát nemzeti párt, mikor Zágrábban már tetőpontját érte a zavargás, mikor már a statárium a maga békítő munkálatának nagy

Next

/
Thumbnails
Contents