Képviselőházi napló, 1901. IX. kötet • 1902. november 19–deczember 12.

Ülésnapok - 1901-159

216 1J9. országos ülés 1902 november 29-én, szombaton. lyok rendezésére vonatkozó és a konverzióra vonatkozó törvényjavaslatok már másfél vagy két év óta ott hevernek a pénzügyminiszter ur asztalán, de mert ezek a törvényjavaslatok nem a magas államkincstár javát, hanem az adózó polgárok javát és igazságát czélozzák, a t. pénzügyminiszter ur nem vesz magának annyi fáradságot, hogy az Íróasztalán fekvő törvényjavaslatokat elintézze. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem, nem lehet megengedni, hogy homályban legyen tartva a jóhiszemű adózó közönség; nem lehet megengedni, hogy tévedés alapján birságoltassék, nem lehet megengedni, hogy az államkincstár ezen az utón szerezze meg jogtalanul és budgeten kivül azokat a túlkiadásokat, melyekkel rejtett Ígéreteket akar beváltani. Mindezen sérelmek orvoslására a következő interpellácziót intézem a t. pénzügyminiszter úrhoz (Halljuk ! Halljuk! olvassa) : »1. Van-e tudomása a pénzügyminiszter urnak arról, hogy az ő nevében 53.482/1902. sz. alatt egy rendelet lett kibocsátva a pénzügyigazgatóságokhoz, mely rendelet az úgynevezett biztosítéki okiratok bélyegzésére vonatkozik, és ellenkezik a bélyegszabályzat rendelkezéseivel, és az évtizedes gyakorlattal? 2. Van-e tudomása arról is, hogy a pénzintézetek a belső ügykezelési iratok tekintetében ujabban jogtalan leletezésnek vannak kitéve? 3. Szándékozik-e miniszter ur 53.482/1902 számú rendeletét visszavonni és a biztosítéki okiratok bélyegzése tárgyában felmerült ellentétes intézkedéseket tisztázni, esetleg a kérdést törvényhozási utón rendezni? 4. Szándékozik-e a pénzintézetek belső ügykezeléséhez tartozó iratok bélyegmentessége és bélyegkötelezettsége tekintetében felmerült homályt rendeletileg eloszlatni és szabályozni.« (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Az interpelláczió közöltetik a pénzügyminiszter úrral. Következik Szederkényi Nándor képviselő ur interpellácziója a földmivelésügyi és kereskedelemügyi miniszter urakhoz a gazdasági cseléd,- rokkant- és nyugdíj-pénztár általánosítása tárgyában. Szederkényi Nándor: T. képviselőház! Az 1902. XIV. törvényczikkel kibővittetett 1900: XVI. törvényczikk, a gazdasági munkás- és cselédpénztárról olyan életképes, hasznos és áldásos jelleget kapott, hogy minden ember csak azt óhajthatja, vajha ez az intézmény minél előbb életbe lépne és minólelőbb felölelné az ország összes néprétegeit, hogy azután egyéb áldásos eredményét is éreztethesse. A törvény, illetőleg az intézmény életbeléptetése most van folyamatban. Az életbeléptetés azonban, a dolog természeté.nél fogva is, nem megy olyan gyorsan, mertmig ezen intézmény ismerete és tudata a nép összes rétegeibe lehat, arra idő kell. Azután e mellett I küzdeni is kell részint a bizalmatlansággal, részint pedig az ellenműködéssel. Hogy a bizalmatlansággal kell küzdeni, ezt nem kell magyaráznom, hiszen ilyenfajta intézmények körében annyi csalódás érte már a népet, hogy nem csoda, ha mindent bizalmatlanul tekint, és míg annak próbáját maga előtt nem látja, nem hajlandó abba belépni. A másik az ellenműködés. Ma már egész szervezet van arra, hogy semmiféle olyan intézmény, a mely a népnek nemcsak nyugalmat, hanem bizonyos tekintetben családjaikra nézve és az aggkor esetére is biztosítékokat ad, ne létesülhessen, akkor bizonyos agitácziónak a tere megszűnik és ezzel bizonyos agitátoroknak a működése is a semmire olvadóié. Én azonban mégis azt hiszem, hogy ez az. intézmény rövid idő alatt megtalálja az utat a nép szivéhez. Ennek jele — és pedig biztató jele — az, hogy máris mozgalom indult meg az országban nem azon működési és tevékenységi körből, a melyre ezen pénztár kiterjed, hanem más művelési és foglalkozási ágak köréből is, mint j3. o. az iparosok és a kereskedők köréből, hogy ez az áldásos intézmény reájuk is kiterjesztessék. Ez az óhaj nyilvánul is az ország különféle helyein és én bizonyítékokat vagyok képes szolgáltatni arra, hogy máris történtek lépések arra, hogy ha az állam nem teljesítené ezen jótékony intézeteknek kiterjesztését, ezek majd önállóan fognának alakulni, de a melyre nézve azután, hogy később mi lenne a köszönet, erre én egyelőre mást nem tudok mondani, hogy óvjuk meg ettől a népet. Én a t. miniszter uraknak be is mutattam egy alapszabály-tervezetet, a mely ugyanazon mintára, a mint ezen törvény szól, a kisiparosok részére egy ilyen pénztár szervezését helyezi kilátásba. Azonban kiderült, hogy ezen alapszabály nem nyugszik teljesen biztos alapon. Ezen alapszabály egyébiránt ma már, azt gondolom, nagyon helyesen, hatósági eljárás tárgya és így arról én itt többé szólani nem fogok. Ez azt mutatja, hogy nagyon is indokolt az, hogy az állam vegye kezébe ezt az ügyet, miután az eddigi törvény csak a gazdasági munkás- és cselédsegély-pénztárt öleli fel és miután az agitácziónak egy neme arra irányul, hogy az állam csak a gazdasági foglalkozási ágról intézkedik és azt más foglalkozási ágra nem terjeszti ki, azt gondozás nélkül hagyja, mint az iparosoknak nagy rétegét, a kereskedőknek nagy tömegét. Mesterségesen dolgoznak tehát azon, hogy még azokat is elriaszszák az intézménytől, a kiknek különben ezen törvény értelmében is teljes joguk van abba beiratkozni és annak jótéteményét magukra nézve biztosítani. Ez a mozgalom és az e téren észlelhető hangulat jelzi, hogy tudatában vannak főleg az értelmesebb elemek annak, hogy ez a segélypénztár nagyon üdvös intézmény; de ha üdvös, akkor