Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-134
13í országos ülés 1902 október 18-án, szombaton. 79 Apáthy Péter, Madarász Imre, László Mihály, gr. Pejacsevich Tivadar, Ragályi Béla, Rakovszky István, Szentiványi Árpád. Endrey Gyula jegyző (olvassa az eskümintát, Madarász Imre és Rakovszky István leteszik az esküt). Elnök: A két bíráló- és az összeférhetetlenségi bizottság azon tagjait, a kik az esküt még nem tették le, ezennel felszólítom, hogy a legközelebbi ülések egyikén ez eskü letételére jelentkezzenek. Egyszersmind jelentem a t. háznak, hogy a hetedik biráló-bizottság volt elnöke a képviselők sorából kilépett és a bizottság elnökét még nem választotta meg, valamint, hogy a gazdasági bizottság még nem alakult meg. Felkérem ennélfogva ugy a hetedik bírálóbizottságot, mint a gazdasági bizottság tagjait, hogy a jövő heti keddi ülést megelőzőleg, délelőtti fél 10 órakor jelenjenek meg az arra kijelölt helyiségben. Továbbá nem alakulhattak meg, illetőleg előadóikat még nem választhatták meg a tagok kellő számban való meg nem jelenése miatt ugy a tájiéi, mint a csongrádi kerületek képviselőküldési jogának fölfüggesztése tárgyában kisorsolt bizottságok. Felkérem ezen két bizottság tagjait is, hogy a keddi ülést megelőzőleg, reggeli fél 10 órakor alakulásuk, illetőleg ezen első ténykedésük czéljából az elnöki fogadóban gyülekezni szíveskedjenek. A mennyiben e tekintetben változás állana be, ha pl. a képviselőház nem tartana ülést kedden, akkor az illető bizottsági tag urakat külön meghívó utján fogom erről értesíteni és az alakulásra más terminust fogok kitűzni. Bemutatom a képviselőháznak azon 80 képviselő névjegyzékét, a kik közül ezen ülésszak alatt az Összeférhetetlenségi ügyekben ítélő bizottság 12 rendes és 3 póttagja esetről-esetre ki fog sorsoltatni. Dedovics György jegyző (olvassa). .Gróf Andrássy Gyula, Barabás Béla, Barta Ödön, gróf Batthyány Lajos, Bauer Antal, Beöthy Ákos, Bernáth Béla, Berzeviczy Albert, gróf Bethlen István. Bizony Ákos, Bogyay Máté, Bornemisza Lajos, Osernoch János, Endrey Gyula, Erdély Sándor, gróf Erdődy Gyula, Erreth János, Fabiny Teofil, Farkas Balázs, Farkas József, Fáy István, Förster Ottó, Francisci Henrik. Günther Antal, gróf Hadik-Barkóczy János, Hódossy Imre, Horánszky Lajos, Issekutz' Győző, Ivánka Oszkár, Jakabfiy Imre, Jékey Zsigmond, Josipovich Géza, Justh Gyula, Kabos Ferencz, Kammerer Ernő, Kapotsfy Jenő, Kállay Lipót, Károlyi Antal, gróf Károlyi Sándor, Keczer Miklós, Komjáthy Béla, Kossuth Ferencz, Kubik Béla, Leidenfrost László, Leszkay Gyula, Malatinszky György, Mandel Pál, Mezőssy Béla, Mihályi Péter, Nagy Ferencz, Neiszidler Károly, Olay Lajos, Osztroluczky Miklós, Patytyánszky Elek, Perczel Dezső, Pildner Ferencz, Piukovich József, báró Podmaniczky Frigyes, Rabár Endre, Rátkay László, Rohonyi Gyula, Sághy Gyula, Scitovszky János, Semsey Boldizsár, Semsey László, Szederkényi Nándor, Szluha István, Thaly Ferencz, Thaly Kálmán, gróf Tisza István, Tóth János, Trauschenfels Emil, Vásárhelyi László, Veres József, Visontai Soma, gróf Wass Béla, gróf Wilczek Frigyes, gróf Zichy Aladár, gróf Zichy János, grőf Zselénszky Róbert. Elnök: Miután b. Kemény Ákos megszűnt országgyűlési képviselő lenni, helyette gr. Bethlen Istvánt óhajtom belejegyezni. Ez a bizottság tudomásul vétetik. A pénzügyi bizottság előadója kivan jelentést tenni. Neményi Ambrus, a pénzügyi bizottság előadója : T. ház! Van szerencsém beterjeszteni a pénzügyi bizottság jelentését (írom. 175, 188) az ország némely törvényhatóságaiban mutatkozó keresethiány enyhítése czéljából elrendelendő közmunkák költségeinek fedezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában. Kérem a t. házat, méltóztassék ezen jelentést kinyomatni, a ház tagjai közt szótosztatni és annak idején az osztályok mellőzésével napirendre kitűzni. Elnök: A jelentés ki fog nyomatni, a ház tagjai között szét fog osztatni és annak idején az osztályok mellőzésével fog napirendre tűzetni. Következik az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasása. Dedovics György jegyző: T. ház! Tisztelettel jelentem, hogy az inditvány-könyvben ujabb bejegyzés nincsen, ellenben az interpellácziós-könyvbe 1902. október 17-iki kelettel be van jegyezve: dr. Lengyel Zoltán interpellácziója az osztrák Landwehr-miniszterhez intézett császári kéziratnak a magyar hivatalos lajaban történt közzététele tárgyában a miniszterelnök úrhoz ; továbbá október 18-iki kelettel Hellebronth Géza interpellácziója a kormány róm. kath. tagjainak távolmaradása miatt az e héten lefolyt kath. nagyülésekről a kormányelnök úrhoz; dr. Visontai Soma interpellácziója a »Halastó«, illetve a tengerszem körüli magyar határterület tárgyában a miniszterelnök úrhoz és Lovászy Márton interpeUácziója az uj vasúti egyezség közzététele tárgyában a kereskedelmügyi miniszter úrhoz. Elnök: Az interpellácziók az ülés végén félkettőkor fognak megtétetni. Következik Rátkay László képviselő ur indítványának (írom. 181) tárgyalása a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arányra vonatkozó királyi kézirat tárgyábam Endrey Gyula jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy Ákos: T. ház! Az a majdnem negyed század, melyet az ellenzéki padokon eltöltöttem, megtanított engem arra, hogy a t. túloldallal szemben a kapaczitácziónak nem sok eredménye van, (Ugy van! Ugy van! a hal- és a szélsőbal-oldalon.) legkevésbbé ennél a mai kérdésnél, a hol egy bevégzett ténynyel állunk