Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-150
150. országos ülés 1902 november 18-án, kedden. 459 élek és ti is éltek.« Ennek a törvénynek végrehajtása minden törvényes vallásfelekezetnek egy már régen megérdemelt s törvényes alapon álló jogos kívánságát elégítené ki s levenné a már nagy adó miatt roskadozó vállaikról azt a rettenetes terhet, mely az óriási egyházi adófizetés kötelezettségével nehezedik reá. Sok olyan községet ismerek az országban, a hol épen olyan nagy egyházi adót fizetnek a földmi vesék, a milyen nagy az állami adójuk, sőt még arra is van eset, hogy a szegény napszámosnak, kinek semmije nincs és igy állami adót nem fizet: magáról és számos taghói álló családjáról 40—50 korona egyházi adót kell fizetnie. Ez az oka annak, hogy én a múlt évi országgyűlésen e tárgyban megindult s talán épen legelőször általam megindított mozgalmat elaludni, itt az országházában nem engedhetem, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) s kérem a kormányt, hogy e szavaimra súlyt fektetni annyival is inkább kegyeskedjék, mert a mit most még csak az a néhány vallásfelekezet sürget, azt rövid idő alatt követelni fogja az egész nemzet s attól lehet tartani, hogy akkor a nemzettel már nem lehet ezt a dolgot olyan nyugodtan elintézni. Ha olyan sok a kormánynak a pénze, hogy a magyar királyi udvartartás költségeit felemelheti és megszaporíthatja, holott nincs is magyar udvartartás: akkor hadd jusson ki a törvényes vallásfelekezeteknek is mindazon öszszeg az állam pénztárából, melyhez a szentesitett törvények értelmében nekik joguk van, mert különben nem lesz teljes egész a miniszterelnök urnak jelszava, a mennyiben a jog és a törvény megvan, de az igazság elmarad. (Ugy van! ZTgy van! a szélsöbaloldalon.) Már pedig a törvényesen bevett vallásfelekezetek nem elégedhetnek meg a kormány által évenkint nyújtott csekély összeggel, hanem követeljük az 1848. évi XX, törv.-czikknek nem szellemileg, hanem valójábani végrehajtását, mert reánk nézve ez lesz azután a jog, törvény és igazság. (JJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) Fájdalmasan éssértőleg hat a magyar nemzetre a kormánynak azon magatartása is, hogy a katonai szolgálati időt három évről kettőre leszállítani nem akarja, bizonyosan azért, mert Krieghammer ur kijelentette, hogy nálunk a kétévi szolgálati időről szó sem lehet. Teljesen érthetetlen előttem, hogy a magyar kormány miért nem akar a katonai terhek leszállításával könnyiteni a magyar népen? (Halljak! Halljuk!) Hiszen a legkönnyebben megdönthető érvek azok, melyekkel a hadügyi vezetőség a háromévi szolgálati idő szükségességét követeli. Azt állítják ugyanis a honvédelmi miniszter úrral együtt a katonatisztek, hogy a két éves szolgálat mellett nagyon rövid a kiképzési idő. Tessék önálló magyar hadsereget alkotni (TJgy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) s magyar vezényszóval oktassák összes katonáinkat, (TJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) akkor nem lesz rövid az idő a katonai kiképzésre. (JJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) A gyalogost arra kell tanítani, hogy fegyverét jól kezelje, az irányzókot helyesen állítsa be, (JJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) továbbá, hogy a távolságot maga is meg tudja ítélni és jól czélozzon. Erre két év teljesen elegendő. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A tüzérség kiképzésére, az ágyuk mikénti kezelésére, valamint a műszaki csapatok betanítására is teljesen elég a két esztendő, (JJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) a lovasságnál szintén ; hiszen a honvédségnél a kétévi szolgálati idővel igen kedvező tapasztalatokat szereztünk a magyar szolgálati nyelv mellett. (JJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) Szakítani kell a régi előítéletekkel, (JJgy van / TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) 4 haladni kell a korral, kevesebb súlyt kell fektetni a béke idején oly divatossá vált parádékra és fölösleges katonai komédiákra, (JJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) hanem inkább a. harczászati kiképzés legyen katonáinkban kifejlesztve . a háborúra legyenek katonáink kiképezve, akkor a magyar szolgálati nyelv mellett kétévi szolgálat is teljesen elég lesz. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A kétévi szolgálati időt ugy értem én, hogy a katonaság létszáma semmivel ne szaporittassók, mert ha a kormány az egyévi szolgálat elengedésébe csak ugy akarna belemenni, hogy az ujonczjutalék ezrekkel és ezrekkel felemeltessék : akkor ezáltal anyagilag nem lesz segítve a nemzeten, inig ellenben, ha a létszám s az évenkint berukkolandó ujonczok száma nem emeltetik, legalább is 30 millió koronát gazdálkodunk meg évenkint az országnak, mely az ország amugyis sok kiadásai mellett sokkal üdvösebb czélokra lenne fordítható, p. egyházak segélyezésére; a 300 forinton nyomorgó tanítók fizetésének javítására; a szorgalmas, munkás tisztviselők fizetésének felemelésére, a nagyon rossz állapotban levő közegészségügy érdekében teendő intézkedésekre s a magyar hazából kivándorolni akarók felsegélésére. A balatoni halászat még most sem került vissza az egyes bérlők kezeibe, kik által mintegy 2000 balatonparti halásznak megvolt a. tisztességes kenyere s ma már a Halászati Részvénytársaság szükkeblüsége miatt koldulni kénytelenek. (JJgy van! JJgy van! a szélscbaloldalon.) Egy olyan nagy jövedelmi forrást, mint a Balaton, halálos vétek volt néhány gazdag uri embernek bérbe adni, hogy azok tegyék el a Balaton jövedelmét, a kik amugyis kedvező anyagi helyzetben vannak, a Balatonnak eddigi bérlői pedig az ő 2000 munkásukkal együtt bele vannak döntve a legnagyobb nyomorba. (JJgy van! JJgy van! a szélsöbaloldalon.) Hol van az a boldog világ, a mikor még a balatonparti nép teljesen szabadon uralta a Balatont, mint a szentgáli nép a Bakony vadjait? . . . Ma már 5S*