Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-149

440 Í4.9. országos ülés 1902 november 17-én, hétfőn. semmilyen privilégiumot nem kívánó, a gyengét lehetőleg istápoló és erősítő, a törvényt és igazságot mindenekfelett respektáló, a túlzásoktól és szélsőségektől lehetőleg tartózkodó liberalizmus az, melyet magaménak vallok ma, de a melyet magaménak vallottam már régen, még akkor is, a mikor még nem volt szeremesém ehhez a párthoz tartozni, a melyhez örömmel csatlakoztam, a midőn láttam, hogy politikai meggyőződésem mellett, a liberalizmusról táplált ezen követelményeimet is a kormány programmjában elvileg, a miniszterelnök által meghonosított kormányzati rendszerben pedig gyakorlatilag is feltalálom. (Helyeslés a jobboldalon.) Minthogy pedig én ezt a kormányzati rendszert, ezt a kormányzati szellemet, mely erre a liberalizmusra támaszkodik, védeni és támogatni kívánom nemcsak napfényes időkben, de esetleges viharokkal szemben is: a törvényjavaslatot már csak ez okból is elfogadom. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Major Ferencz jegyző: Benedek János. (FelMáltások a szélsiibaloldalon : Szünetet kérünk!) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: T. ház.' Az ülést újból megnyitom. Csendet kérek! Major Ferencz jegyző: Benedek János! (Halljuk! Halljuk!) Benedek János: T. képviselőház ! (Halljuk! HaVjuk!) A parlamenti illendőség szabályait kívánom követni akkor, a midőn első sorban is honorálni óhajtom a kormánypárt padsoraiból elhangzott két beszédet, és pedig ugy a Kovacsevics István t. képviselőtársunknak, mint a közvetetlenül előttem szólott Bujanovics Gyula t. képviselőtársunknak felszólalásait. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Mielőtt tehát beszédem tulajdonképeni tárgyára áttérnék, beszédeiknek egy pár passzusára nézve kívánok szíves engedelmükkel egy pár megjegyzést tenni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbal-oldalon.) Kovacsevics István igen t. képviselőtársunk Rátkay László t. barátommal polemizálva azt mondotta, hogy nem áll Rátkaynak a horvátokra vonatkozólag tett megjegyzése és hogy Rátkay igazságtalan volt akkor, a midőn a horvát viszonyok fejtegetése alkalmából a horvát állapotokból vádat kovácsolt ugy a horvát képviselők, mint a horvát miniszter ellen. Különösen visszautasította azt, hogy Rátkay László a horvát képviselőket kétszínűséggel vádolta. De, t. ház, ebben nincs igaza az igen t. képviselő urnak, mert Bátkay László t. barátom ezt a szót, hogy »kétszinüség« és egyáltalában azt a kifejezést, a melyben a horvát képviselők kétszinüségéoek vádja foglaltatnék, nem használta és nem mondotta. Bátkay László t. barátom, ha jól emlékszem az ő szavaira, csak arra hivatkozott, (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) hogy szükséges volna odahatni és pedig nemcsak ebben a házban, hanem egyszersmind magában Horvátországban is, hogy az anyaország irányában való viszony ne mérgesittessék el annyira, mint az eddig történt; hogy abban az egységben és kapcsolatban, a mely évszázadok folyamán Horvátország és Magyarország között kifejlődött, és a mely az 1868-diki törvényben intézményes biztosítékot is talált, sajnos, azon fehér lapban, a melyet, a következményeket előre nem sejtve és tudva tettünk oda a horvátok elébe; mondom, ha ebben az egységes viszonyban, ebben a kapcsolatban nemcsak megmaradnánk, hanem ennek kapcsai megszilárdittatnának, és ne történnék meg a magyarság ellen az, a mit Hovátországban lépten-nyomon tapasztalhatunk. Ennek az óhajnak adott Rátkay László t. barátom kifejezést és megdöbbenését fejezte ki a fölött, hogy a horvát képviselőket igen ritkán, jóformán soha sem lehet szerencsénk hallani, pedig erre szükség volna, főleg azért, hogy a parlamentben tanúsított magatartásuk követendő példa gyanánt szolgáljon a horvátoknak. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) íme tehát hálásak lehetünk Rátkay László t. barátom iránt, hogy ezt a kérdést felvetette, mert ezzel olyan lojális nyilatkozat tételére nyújtott alkalmat, mint a minő Kovacsevics István t. képviselőtársunké volt. (Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Kovacsevics István t. képviselő úrra nem is vonatkozhatott Rátkay László képviselőtársam szemrehányása. Mert tudjuk azt, hogy ő már itt e házban is többször felszólalt, de felszólalt odakünn is és pedig a horvát tartománygyűlésen, valamint Horvátországban egyebütt is több alkalommal, és mindig annak az álláspontnak adott kifejezést, mely ugy a helyes horvát felfogásnak, mint a helyes magjar felfogásnak a legjobban megfelel. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldahn.) Igaz, hogy én nem minden tekintetben értek egyet t. képviselőtársammal; nem értek egyet különösen abban a tekintetben, — és erre nézve igénykeresetet vagyok kénytelen a magyarság nevében benyújtani — a mit Zrínyiről mondott, a kit nem adunk olyan könnyedén oda a horvátoknak. Zrínyi tősgyökeres magyar ember volt, és református is volt, épugy református, mint Szondy György, a kinek az esztergomi^ érsek Drégelyben kápolnát is építtetett. És ép azért nem akarom, hogy történelmünknek nagy alakját oly könnyű szerrel elvegyék tőlünk. Nem lehetünk e tekintetben olyan nagylelkűek és bőkezűek, mint volt a kormánynak meghízottja és e háznak igen t. alelnöke, a ki, mikor mint királyi biztos működött a szerbek között, egész nagylelkűséggel mint valami csecsebecsét odaajándékozta nekik Hunyadi Jánost, Betőfi Sándort és valamennyi ics-vicscsel végződő nevű magyar irót, tudóst és költőt. Ezen a téren nem akarom ó't követni és e tekintetben Kovacsevics kép-