Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.
Ülésnapok - 1901-130
130. országos ülés 1902 október 10-én, pénteken. 37 számára, belejutott abba a nekünk idegen felfogásba, a mely napról-napra jobban eltávolítja a nemzetet a dinasztiától. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És a helyett, t. ház, bogy a t. miniszterelnök ur teljesítette volna azt a missziót, a melynek teljesítése már el nem odázható — azt a missziót értem, mely a dinasztiával a nemzet közérzelmeit végre-valahára megértetheti, (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) teljesítette volna azt a missziót, a mely létfeltótele minden további boldogulásunknak, a mely monarchikus államformának talán az az egyedüli előnye, hogy t. i. a király a nemzeti aspirácziók és törekvések dolgában a nemzettel szorosan egybeforr. Ha a monarchikus államformának ezt az előnyét a t. miniszterelnök ur kivívni nem tudja, akkor a miniszterelnök ur — mint Barta Ödön képviselőtársam mondta — nemcsak a nemzet szeretetét játszotta el, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) hanem képtelennek bizonyult ennek a tovább nem halasztható, égető problémának a megoldására. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur tegnapelőtt az én csekélységemet névszerint aposztrofálta, Széll Kálmán miniszterelnök: Csak figyelem volt! Krasznay Ferencz: Felhívott, hogy higyjem neki, bogy a király a kiegyezési tárgyalásokban a legnagyobb objektivitást tanúsította. Nem feleltem rá, mert természetes, hogy a mit a miniszterelnök igy enuncziál, azt feltétlenül elhiszem. De engedje meg t. miniszterelnök ur, hogy ép oly férfias nyíltsággal felkérjem és felhívjam arra, hogy azok után, a miket itt felolvastam, azok után, a miket itt elmondtam, lássa be, hogy Kossuth Lajos nem izgatott a törvényes rend ellen, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) lássa be és jelentse ki, hogy álláspontja helytelen volt, és hogy épen ezért nincs semmi szükségünk arra, hogy oly határvonalakat állítsanak fel a korona és a nemzet érzelmei között, mint a minőket a t. _ miniszterelnök ur mesterségesen felállított. (Elénk helyeslés és taps a, szélsöbaloldalon. Szónokot többen üdvözlik,.) Endrey Gyula jegyző: Rákosi Viktor! Rákosi Viktor: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Megvallom, hogy kissé nehezemre esik önöket a rendes megszólítással illetni, mert a mikor a fényes palotát, illetve a fényes termet a maga arányával, czifraságával, oszlopaival, iveivel és arabeszkjeivel magam előtt látom, nehezemre esik. hogy ugy ne szólítsam a t. házat: Méltóságos főrendek! (Derültség a szélsöbaloldalon.) Nehezemre esik elhinni, hogy a népképviselők házában vagyok, mert eszembe jut az, hogy a nemzet milliói mily szerény, alacsony, nádfödeles kunyhókban laknak és eszembe jut, vájjon el tudják-e ők mirólunk hinni, hogy az országhoz képest e nagyon is fényes házban meg nem feledkezünk az ő érdekeikről, szegénységükről és szenvedésükről ? (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Nagyon czifra épület ez nekünk, t. ház, mondhatnám: czifra kalitka a rab madarak számára, (Igaz ! TJgy van! a, szélsöbaloldalon.) Mert rab madarak vagyunk mi, t. ház. (Mozgás a szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Jó madarak! Derültség.) Thaly Kálmán: De nem kétfejű sasok! Rákosi Viktor: Nem akarok, t. képviselőház, az elmaradt ünnepi beszédek helyett a házzal és annak berendezésével tovább foglalkozni. Hiszen mint építészeti munka lehet műremek. Thaly Kálmán : De nem az! Kevert! Kóficz ! Rákosi Viktor : Lehet műremek, a mely előtt meghajol mindenki. De mint politikai alkotás, mégis azt az eszmét fejezi ki: Fenn az ernyő, nincsen kas! (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök urat mindenekelőtt egy dologra kérném: ha már a politikai érzéke másfelé hajtja őt, legalább hajoljon meg a művészi érzék előtt és ne kövessen el stilszerütlenséget, gótstilü épületben ne csináljon bizanczi stilü politikát. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Az imént azt mondtam, hogy rab madaraknak érezzük magunkat a fényes kalitban. De még ennek sem mondhatom az országot. Mert az országot inkább lehet hasonlítani egy sárkányhoz. De nem hétfejű sárkányhoz, fájdalom, hanem egy papírsárkányhoz, mely fennlobog, fürdik a szabad levegőben, f a szabad, aranyos napsugárban és a mikor azt álmodja magáról, hogy madár, megfogja a zsinegét a bécsi kéz, lehúzza a földre, a porba és megmagyarázza neki, hogy csak papírsárkány. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) T. ház ! Az ülésszak menyitása óta két kérdés forgott itt szőnyegen, vagy helyesebben mondva, tört fel vulkánikus erővel a nép mélyéből. Az egyik a kiegyezés, a másik a Kossutkkérdés. A kiegyezésről nincs szó, arról nem akarok beszélni, ellenben a Kossuth-kérdésről igen. Mindenekelőtt elismerésemet fejezem ki a miniszterelnök ur iránt, hogy nem tett ugy, mint elődei, a kik egyszerűen elbújtak és hallgattak a Kossuth-kérdésről. O férfihoz illő nyíltsággal, hogy ne mondjam, merészséggel kiállt és elmondta nézetét, és én kívánom az országnak, hogy ugyanezen merészséget tanúsítsa Bécsben, mikor az ország érdekeiről van szó. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De fájdalom, a mi tapasztalatunk az, hogy mikor a miniszterelnök urak Bécsbe utaznak, a kemény derekukat és kemény nyakukat leteszik a pozsonyi állomáson. (Derültség a szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: Nekem csak egy nyakam van! Rákosi Viktor: De az puha! (Derültség a szélsöbaloldalon.)
