Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-130

130. országos ülés 1902 október 10-én, pénteken. 35 együtt nemzetével a nagy nemzeti búcsújárás ösvényén s ezzel megállapítottam azt, hogy az ő eljárása egy demokratikus államélet követelményeivel szemben a lehető legnagyobb mértékben illegitim. (Igás! ügy van! a szélsőbaloldalon.) De ellenkezik az az eljárás a politikai raison, a politikai észszerüség kívánalmaival is. Hiszen a miniszterelnök ur voltaképen elszigetelte magát nemcsak a nemzettől, nemcsak a millióktól, hanem a saját pártjától is. Izolálta magát nagyon sok közfunkczionáriustól, mert hisz, hogy többet ne említsek, nagyon sok valóságos belső titkos tanácsos főispán van Magyarországon, — volt miniszterek is, — a kik együtt ünnepeltek a néppel, főispánok, a kik maguk hívták össze a közgyűléseket, sőt tudok főispánt, a ki vindikálta magának az ünnepélyek rendezésére az elsőbbséget és rossz néven vette a függetlenségi párttól azt, hogy a kezdeményezést nem neki engedte át. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) így választotta el önmagát a miniszterelnök ur egy igen nagy támasztól, a saját pártjától, és így izolálja magát azoktól, a kik válságos időben egyedül alkalmasak erkölcsi tartalmat adni az ő kormányzatának. (Tjgy van! a szélsobaloldalon.) De, t. ház — és ez a legsúlyosabb vádam — a miniszterelnök ur igaztalanul bánt el Kossuth Lajossal. (TJgy van! a szélsobaloldalon.) Kossuth Lajos, — az igaz, hogy nem egyedül, hanem a nemzettel együtt, és a nemzet közfelfogásának és közérzületének tolmácsaként — kimondta 1849-ben az inkompatibilitást. De mikor mondta ki ? Az akkori históriai fejlemények logikájában, (TJgy van! a szélsobaloldalon.) az okiság követelményeinél fogva, (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) annál az egyszerű törvénynél fogva, a mely a fizikai és az állami életet egyaránt uralja, hogy az akczió reakcziót szül. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Az árulásra, t. ház, más feleletet adni nem lehetett. (Igaz! TJgy van! a szélsobaloldalon.) És igazán nem rajtunk múlik, hogy 350 esztendő óta épen azok a magyar nemzet bálványai; azokat őrzi a magyar nép a maga szive mélyén, a kik »nota«-ba, hűtlenségbe estek, a kiket proskribáltak, (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) és azt hiszem, hogy a mint Rákóczy nimbuszán nem esik csorba, épen ugy Kossuth Lajost sem lehet kisebbíteni azért, mert az okiság törvényei szerint járt el; mert a história logikája szerint cselekedett, a mely erősebb, mint a miniszterelnököké. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) Ha ezen valaki megütközik, ez türelmetlenségre és a történelem igazságai iránti súlyos érzéketlenségre mutat. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloldalon.) De, t. ház, a miniszterelnök ur az 1849. utáni fejleményeket is elferdítve tünteti fel. Azt állítja első beszédében, hogy Kossuth Lajos összeférhetetlenséget állított fel a Habsburg-dinasztia és a magyar királyság közt. (Mozgás a szélsobaloldalon. A miniszterelnök, tagadólag int.) A miniszterelnök ur így állította; pedig ez az állítása nem felel meg a valóságnak. (Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) Kossuth Lajos az osztrák császári koronát, az osztrák császári pozicziót összeférhetetlennek tartotta a magyar királyéval. . . Polczner Jenő: A minthogy igaz is! Krasznay Ferencz: Nem akarok példákat felhozni az elmúlt 40 esztendő történetéből; nem akarok azokra az érdekellentétekre rámutatni, a melyek az inkompatibilitás elvének ezt a részét nagyon súlyosan igazolják, de, t. ház, meg kell állapitanom az igazságot, és meg kell állapitanom azt, hogy ő az összeférhetetlenség elvét csakis a két állásból folyó érdekellentétek, nem pedig személyes gyűlölet, avagy személyes érzelmek okából állította fel. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) S meg kell állapitanom még egyet, — és itt súlyos vádat kell emelnem a miniszterelnök ur igazságszeretete ellen — meg kell állapitanom azt a második tényt, hogy Kossuth Lajos az inkompatibilitás dolgában nem izgatott. (TJgy van! a szélsobaloldalon.) 0 pusztán magának s a maga személyének tartotta fenn ezt az elvet, (TJgy van! a szélsobaloldalon.) de népét szabadjára engedte; számtalanszor megmondta és megirta, hogy » haladjon a nemzet a maga utján,« és nem zárta el előle azt a lehetőséget, hogy a Habsburg-dinasztia kormányzata alatt is boldoguljon. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) T. ház! Azt hiszem, feltehetem a t. ház tagjairól,, hogy nem veszik rossz néven és nem fogja okét untatni az, ha azokat az örökbecsű sorokat, a melyeket Kossuth Lajos »Iratai«-nak V. kötetében fellelünk, szószerint idézem. (Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Orökbecsüek, mondom, mert ezeket életének úgyszólván utolsó heteiben reszkető kézzel irta. A kéziraton is meglátszik, hogy egyike legutolsó munkáinak. (Olvassa): »En, a ki megírtam a függetlenségi nyilatkozatban foglalt reítenetes, de rettenetesen igaz bünlajstromot; én, a ki nem tudom magamnak megparancsolni, hogy felejtsek; én, a ki, ha ma helyreállíttatnék is törvény által Magyarország függetlensége, azt nem hihetném biztosnak, a míg oly hatalom uralkodik felette, a melynek a nemzet ellenőrzésén kivül fekvő idegen erőforrásainál fogva módjában van a törvény fölébe emelkedni, ha kedve tartja; én, a ki egy halandó embernek, a ki minél hatalmasabbnak érzi vagy véli magát, annál inkább alá van vetve az indulatok hullámzásának, személyiségét, még ha merő angyal volna is, biztosítéknak a nemzeti jogokra nézve már csak azért sem tekinthetem, mert az angyalra ördög következhetik; hanem abban keresem a biztosítékot, hogy ne legyen hatalmában, idegen erőforrásaiban elbizakodva, a jog és 5*