Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-145

346 145. országos ülés 1902 november 12-én, szerdán. lalt álláspontját valóban érthetetlennek tartom. Hát nincs a t. kormány tagjaiban annyi erkölcsi bátorság, annyi hazafiúi érzés, hogy bárhol és bárkinek is megmondhassák, hogy az ország szegény, a gazdasági helyzet válságos, a lakosság nyomorog, annak egy része a mindennapi kenyérért házi tűzhelyét, családját, hazáját kénytelen elhagyni, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) azok a milliók, a melyek fényre, pompára és hiúságra követeltetnek, a magyar nép verejtékével vannak megáztatva, (ügy van ! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) hogy azokat a milliókat csakis a végrehajtó fokozott tevékenysége képes előteremteni ? (TJgy van ! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Hát nem meri a kormány megmondani azt, hogy az udvartartás költsége eddig is a magyar udvartartás költségei gyanánt szavaztatott meg, hogy Magyarország az aránytalanul nagy áldozatot eddig is csak azért hozta meg, hogy állami önállósága ez utón is kifejeztessék, (Ügy van! TJgy van ! a szélsöbaloldalon.) nem pedig azért, hogy az'/al Bécs és Ausztria hizlaltassék? (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Nem meri megmondani azt, hogy a magyar nemzet keserves filléreinek nem az a czélja, hogy szélbe szórják azok, kik különben is óriási vagyonban dúskálnak? Nem mondja meg azt, hogy minden más országban megszűnt már az a rendszer, az a felfogás, hogy az egyes osztályoknak csak jogok, a többieknek csak kötelességek jussanak? (Igaz! TJgy van! a szélsöbalüldalon.) Nem meri megmondani azt, hogy ha az országban minden vonalon takarékoskodni kell, akkor a fényre, a pompára, a hiúságra szánt milliók sem lesznek felemelhetők? (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Vagy nem kell-e czinikus fölfogás ahhoz, hogy oly fényre, oly pompára, oly hiúságra követeljünk a magyar nemzettől milliókat, a melyekben az adózók még csak nem is gyönyörködhetnek, ha csak el nem zarándokolnak abba a császárvárosba, hol gyűlölet és megvetés tárgya minden, a mi magyar, (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) kivéve természetesen a magyar pénzt, melyet mindenkor szívesen fogadtak, melynek nagy része van abban, hogy azt a megvetést és gyűlöletet fényes márványpalotákból lehet velünk éreztetni. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Nem lepne meg, t. ház, ha a túloldaltól ezen fejtegetésem csak szánalmas mosolyban részesülne, mert ott bizonyára akkép gondolkoznak, hogy a magyar nemzet pénzkérdésekben mindig bőkezű és gavallér volt, s hogy a helyzetet most is ebből a felfogásból kell megítélni. De ha ugy lenne is, hogy ez a szánalmas mosoly volna osztályrészem, az engem elfoglalt álláspontomtól egyáltalában nem riaszt vissza, (Elénlc helyeslés a szélsöbaloldalon.) mert én abban a nézetben vagyok, hogy a mit mondtam, az felel meg az országszerte élő közfelfogásnak, (Igaz! TJgy van!) és mert nekem különben is az a nézetem, hogy a bőkezűség csak akkor gavallértempó, ha az ember azt saját vagyonából gyakorolja, nem pedig a más zsebéből, a szűkölködő és nyomorgó nép filléreiből. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház! Csak fokozza bennem a kormány iránti bizalmatlanságot az is, hogy az 1899. évi XXX. törvényczikket a törvény intenczióinak, határozott rendelkezéseinek félremagyarázásával kívánja alkalmazni. Ezt a kérdést illetőleg pártom kiváló tagjai részletesen kimutatták azt, hogy a kormány ezzel az elfoglalt állásponttal sem a törvény rendeletének, sem a törvény intencziójának, sem a nemzet szükségeinek egyáltalában meg nem felelt, (Igaz! Ugy van! a, szélsöbaloldalon.) s igy terjedelmes indokolást ehhez a kérdéshez a magam részéről fűzni feleslegesnek tartom. De nem kívánok szólani az u. n. paktumbeli megállapodásokról sem, melyekben részt nem vettem, de a melyeket magamra nézve kötelezőknek ugy sem ismerek el. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De azért mégis rá kívánok mutatni arra, hogy a miniszterelnök urnak az alkudozásokhoz való makacs ragaszkodása, a kiegyezésnek valóságos kunyorálása, egyrészt lealázó a nemzetre, másrészt káros és vészes hatását abban is érezteti, hogy ez a bizonytalan helyzet, a mely már eddig is óriási kárt okozott, még mindig meg nem szüntethető, és bizonytalan ideig elodáztatik. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Még súlyosabbá válik e káros helyzet azáltal, hogy a kormány egyáltalában semmit sem tesz arra, hogy előkészítse a jövőt, és megvédelmezze a nemzet érdekeit az esetre, ha a kunyorálás és a véghetetlen alkudozások mégsem vezetnének eredményre. Ennek a körülménynek magyarázatát abban találom, hogy a kormány valósággal irtózik az önálló vámterület felállításától, hogy erre a legfelsőbb akarattal szemben gondolni sem mer, s minden tevékenységét csak arra kívánja fordítani, hogy ezt az egyezséget erőltesse, s ha szükséges, a nemzeti érdekek feladásával is megkösse. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Én ebben a házban egy oly kerületet képviselek, a melyben Rákóczy Ferencz ősi háza ma is fennáll, és a multak dicsőségét fennen hirdeti, a melynek bérczei és völgyei most is a nagy fejedelemre emlékeztetnek, hol a suttogó szellőben is a nagy fejedelem emléke borong, hol a rezgő lomb is Rákóczy Ferencz ifjúságáról, gyermekéveinek ártatlan örömeiről, férfikorának "nehéz küzdelmeiről, az ő soha nem lankadó és törhetetlen hazaiiságáról beszél; a hol a tavasznak fakadása, az ősznek hervadása, a sárguló lomb és a fakadó rügy is csak azt hirdeti, hogy az eltiport, elalkudott magyar szabadságnak is újból fel kell virulnia, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ebben a kerületben születve, ezen emlékek és tradicziók között nevelkedve, nagyon természetes, hogy ahhoz az irányzathoz, ahhoz a fel-