Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-143

Í43. országos ülés 1902 november 10-én, hétfőn. 317 a szélsöbaloldalon.) Hivatkozom az előadói székben ülő Hegedüs Lóránt t. barátomra, hogy majd adandó alkalommal ugyanazon őszinteséggel és határozottsággal, mint könyvében megírta és a Közgazdasági társaságban előterjesztette, nyilatkozzék romániai külképviseletünk tarthatatlanságára nézve. Egy-két alantas tisztviselőn kivül ott a magyar nyelvet senki sem érti. Állampolgáraink és vérrokonaink százezernél is többen vannak ott és teljesen figyelmen kivül hagyják a külképviselet minden kérdéseit. O elbeszéli a könyvében, hogy mennyire elbámult ott egy székely atyafi azon, mikor őt érdekei megóvása végett a konzulátushoz utasították, hogy ilyen is létezik; hiszen ő — úgymond — sohasem hallott róla semmit. Ezer meg ezer magyar iparos ember él Romániában, Bukarestben, ezer meg ezer munkás dolgozik ott, de nincs senki, a ki figyelmeztesse, hogy magyarok vagytok külföldön is, magyarságotokat meg kell őriznetek ott is. (Helyeslés a szélsöbaloldalo n.) Legutóbb fogadott el a román törvényhozás egy roppant nagyfontosságú törvényt, melyet azonban mi a mi érdekeink szempontjából kellő bírálatban nem részesítettünk és annak fontosságát felfogni egyáltalában képesek nem voltunk. Az uj ipartörvény. Az uj ipartövény egyenesen és kizárólag az ottani magyarok és zsidók ellen van irányítva. Ott van a 8. §., mely határozottan kijelenti, hogy ipart csak mesterlevél alapján lehet gyakorolni, ezt a mesterlevelet azonban olyan szigorított feltételek mellett adják ki, melyeket itt nem részletezek, de a melyek lehetetlenné teszik azt, hogy a ki ezen mesterlevél kiállítására feljogosított ipartestület előtt az ő szempontjukból követelt vizsgát le nem teszi, az mesterlevéllel fel nem ruházható. Ez azon testület szeszélyeinek teszi ki a magyar iparost, a mely félvén ezen veszedelmes versenytársaktól, ő azokat visszaszorítja és mesterségesen fosztja meg még a lehetőségétől is annak, hogy ipart folytassanak. A mi a másik kérdést illeti, a romániai zsidóellenes áramlatot, arra vagyok bátor egy kis megjegyzést tenni. Ezt a kérdést sokféleképen lehet felfogni, de tény az, hogy a romániai zsidók egyáltalában nem állanak az erkölcsi sülyedésnek azon a fokán, a melyen a Galicziából bevándorolt és teljesen improduktív elem áll. A romániai zsidók, a kiket Románia megfoszt hazájuktól, legnagyobb részben igen intelligens iparosokból, kereskedőkből áll, sőt személyes tapasztalatból mondom, hogy még ügyvédet is találtam köztük. Ezek most idegen országba, tengerentúlra kénytelenek vándorolni. Megfigyeltem személyesen Predeálon, hogy lehetetlen egyetlen egynek is itt maradni, mert mint a robbanó anyagot, szoros zár alatt küldik őket Magyarországon át. Ezeknek az iparosoknak és kereskedőknek a helyét valaki ott Romániában el kell, hogy foglalja; elfoglalja pedig miféle tényező? Feltétlenül és biztosan megjövendölhető, hogy a székelyföldi iparos elem. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ugyanaz fog előállani, a mi 1885-ben, mikor a vámháboru megkezdődött, hogy nem exportálhatván árukat, kiment maga az ember, az iparos, így lesz most is. A székely iparosok ki fognak vándorolni Romániába és azon szigorú ipartörvénynek parancsoló szabályai elé állítva kénytelenek lesznek, ha ott ipart űzni akarnak, nemzetiségükről, vallásukról lemondani és beállani a román állampolgárok sorába és egészen elrománosodni. Ez az " előrelátható eshetőség. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) T. ház ! Belpolitikánk vigasztalhatlanságáról itt bővebben beszélni talán felesleges. Az összes tényezők panaszkodnak, a mint azt Bakonyi képviselőtársam már elmondotta, az iparosok, a kereskedők, a gazdák, mindenki elégedetlen. A helyes gazdasági politika csak egy lehet, és ez az, fokozni a keresőképességet, munkát adni a munkás elemnek és a megélhetés olcsó voltáról gondoskodni. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ez az egyetlen közgazdasági politika, a mely helyes, és erre az álláspontra helyezkednek mindenütt a külföldi államok, ugy a belpolitikában, mint a külpolitikában minden irányban. Csak minálunk uralkodik még a régi fejedelmi, diplomácziaigazdasági politika, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.), mely nem a népnek közgazdasági érdekét tekinti, hanem egyes hagyományok, egyes öröklött rokonszenv és hibás tételek után indul, hogy azt rákényszerítse a népre és annak gazdasági erejére. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Es mi ennek a következése? Az általános szocziálís nyomor, amelyet már csak egy lépés választ el a szocziális forradalomtól. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ily közgazdasági politika mellett, a mely megsemmisíti a nemzet egész erejét, hogyan számítsunk arra, hogy tekintélyt, tiszteletet tudjunk gerjeszteni a magyar állameszme számára a nemzetiségek körében ? (Igaz! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Itt bátor leszek egy-két észrevételt tenni a szász-kérdésre vonatkozólag, (Halljuh! Halljuk!) és azt hiszem, egészen uj szempontból és talán nem mindenben egyezően azzal, a mi ezekről a imádókról elő lett adva. Engem az elfogultság vádja nem érhet, mert egészen tisztán székely kerületet képviselek, de ugy tapasztaltam, hogy a szász nemzetiségi kérdés mint ilyen tisztán és kizárólag közgazdasági kérdés; nem hasonlítható semmi tekintetben, semmi vonatkozásaiban a román nemzetiségi kérdéshez. A románok nyiltan, bevallottan, határozottan területi elszakadásra, Magyarország területének megcsonkítására, tehát hazaárulásra törekszenek. A szászoknál az első kérdés közgazdasági érdekeik megóvása. Arra törekszenek: miképen, mi módon lennének ezen érdekeik megóvandók, melyek századok óta mindig élvezték a magyar állam védő, bátorító, biztató erejét. (Igaz.' Ugy van! a szélsőbaloldalon.)