Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-143

143. országos ülés 1902 november 10-én, hétfőn. 315 élénk és folytonos kereskedelmi összeköttetésben vagyunk, gondoskodnak arról, hogy gazdasági érdekeiket egészséges, czélszerii alapokon megóvják, szerződéses politikával. És mit látunk? Azt, hogy mi ki vagyunk dobva a világversenybe, annak esélyeire bizva, tehetetlenül, mint az oly úszó, a kinek a kezei meg vannak kötve és ngy dobják be az uszóversenybe. (Ugy van! Ugy verni a szélsőbáloldalon.) Itt van mindjárt Németország. Németországban az utolsó évtizedben óriási fordulat állott elő a közgazdasági politika irányzatában. Ezelőtt még 10 esztendővel az ipari érdekeket tolták nagy mértékben előtérbe, mert Bülownak az a hires mondása: »entweder exportieren wir Waaren, oder exportieren •wir Menschen«, megtette hatását. Az iparpolitika nagy arányokban nyomult előre, és ez bizonyos tekintetben a mezőgazdaság hátrányára is ment, mert megdrágította a munkabéreket. Most pedig azon gondolkodnak, hogy a földbirtok rentabilitását minden áron fokozzák, még az ipar hátrányára is. Kétségtelen az, és most már előreláthatjuk, mert ismerjük és olvassuk a vámtarifatárgyalásokat, hogy az utóbbi irányzat, az agrár érdekek istápolása fog győzni. A Németországgal való kereskedelmi összeköttetésünk igen fontos, mert leszámítva Ausztriát, Németország az az állam, a melylyel legnagyobb forgalmunk van. Összforgalmúnknak ll°/

0-a megy Németországra, mig csupán két állam az, Románia és Francziaország, a melylyel való forgalmunk a 2%-ot eléri. Igen fontos mezőgazdasági termények, mint az árpa, liszt, vágómarha stb. sok milliót hoznak be Németországból. Mi fog történni, t. ház ? Ismervén a magas minimális vámtarifa-tételeket, előrelátható, hogy Németországgal nem leszünk képesek szerződéseket kötni. Előáll tehát a vámháborunak minden réme. Egy önálló, független, szabad nemzetnek, mely a gazdasági berendezését, a saját erejében bizva. intézheti ugy, a hogy jónak látja, ebben a harezban a feladata^ természetesen az, hogy retorziókhoz nyúljon. És mi lehetne részünkről a retorzió ? Az, hogy Németország iparczikkeít kizárnék. És mit fog ez eredményezni ? Azt, hogy ezzel újra is erősíteni fogjuk Ausztria ipari monopóliumát hazánkban. (TJgy van ! TJgy van! a szélsőbaloldalon,) Abban a szerencsétlen helyzetben leszünk, hogy az egyetlen mód és fegyver, a mely rendelkezésünkre áll ebben a küzdelemben, az is Ausztria malmára hajtja a vizet. (TJgy van! Tjgy van! a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! A legkárosabban érinti azonban érdekeinket közgazdasági politikánk, nevezetesen az, melyet a Balkánon folytatunk évtizedek óta. Hiszen elkoptatott frázis lenne azokról a nagy és fontos érdekeinkről beszélni, a melyek minket a Balkánhoz fűznek. Ismeretes az adoma a magyar publiczistäró], ki leányát egy fiatal iróhoz adta nőül és ennek kérdésére, hogy mit ad leányával hozományképen, azt jelentette ki: Adom a keleti kérdést. Ebből 40 évig én megéltem, te is elélsz belőle 40 évig, (Derültség a szélsöbaloldalon.) Erről a dologról garmadákat irtak össze, a hírlapi czikkek ezreit ontották, de egy lépéssel sem mentünk előre. Mióta Andrássy gróf a berlini szerződést aláirta, vagy azóta, hogy Kossuth Lajos, még előbb, a Balkán-konföderáczió tervével Magyarország politikai világának tekintetét a Kelet felé fordította: Ausztria tehetetlen, sokszor ostoba, de legtöbbször rosszakaratú politikája miatt a Balkánon tért nem foglaltunk. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Mi az eredmény ? Az, hogy teljesen elvesztettük a Balkán-államok rokonszenvét. Helytelen vasúti politikával kizárattunk a forgalomból, helytelen tarifális politika miatt forgalmunkat a minimumra csökkentettük. A kereskedelem legerősebb és legbiztosabb fegyvere a helyes közlekedési politika. Mit látunk ezen a téren? Egyetlen összeköttetésünk a velünk nagy forgalomban levő Romániába egész a 80-as évekig az az egyetlen vasúti vonal volt, a mely Krakkó, Czernoviczon és Lembergen át vezetett, és a mely minket félkörben megkerült, hogy összeköttetést létesítsen Ausztria és Románia között ugy, hogy a vasúti vonal ne legyen kénytelen Magyarországon keresztül menni. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) És a 80-as években azután, a mikor egyenes összeköttetés létesült Romániával, akkor is sikerült a bécsi tendenczia szerint a magyar érdekeket háttérbe szorítani a nemzetiségek javára. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ott van a vámhábáru Romániával és annak tanulsága, Romániában teljesen elvesztettük a piaezot. Erdély ipara tönkrement. Sokszor volt szó erről, nem akarom most tovább fejtegetni. Lehet még szó erről ezután is. De hangsúlyozom, hogy ennél sokkal nagyobb veszedelem érte az országot. Az t. i., hogy a vámháboru alatt teljesen elfoglalta ott a piaezot Németország, Belgium. Francziaország; (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) pedig és bizonyos, hogy sokkal könnyebb piaezot megtartani, mint elvesztvén, azt visszaszerezni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Románia a vámháboru alatt nem vesztett olv túlságosan sokat, a mint általában véve közgazdasági Íróink hirdetik. Tény, hogy Romániának gabonakiviteli átlaga épen a vámháboru alatt 220 millió leiről 265 millióra emelkedett. Nyersterményeinek exportja tekintetében tehát nem vesztett, de felhasználta az alkalmat, hogy erős protekezionista iparpolitikával ipart teremtsen, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és hogy megengedje a külállarnoknak, hogy ott a piaezot a magyar érdek rovására elfoglalják. (Igaz! Ugy van! Halljuk! Hulljuk! a szélsöbaloldalon.) Hiszen, t. képviselőház, a ki az abból az időből származó konzuli jelentéseket olvasta, láthatja, hogy sokszor történt erre hivatkozás és figyelmeztetés. A mi külügyminiszterünket figyelÍ0*