Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-129

24 129. országos ülés 1902 október 9-én, csütörtökön. van konstatálni, hogy ennek a Bethlen Gábor­nak a király ajándékából emeltek szobrot Magyarországon. (Igaz! Ugy van! a széls'ó­baloldalon. Felkiáltások: Kossuthnak is szobrot kell emelni!) Pichler Győző: Ez azonban olyan piccolo ajándék volt. Barta Ödön : T. képviselőház ! Van tehát már jelenleg uralkodó felséges király ank életében is egy mozzanat, a mely azt mutatja, hogy azokat, a kik Magyarország alkotmányáért, Magyaror­szág alkotmányának visszavivásáért vagy meg­tartásáért folyt alkotmányos harczok közepette fegyverhez nyúltak is, ha az lege artis történt, nem szabad rebelliseknek tekinteni, nem szabad a siron túl is üldözni. (Ugy van! a szélsöbalol­dalon.) A t. miniszterelnök ur tegnap szembe he­lyezkedett minden eddigi tradiczióval. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem is szólok arról, hogy kegyeletes dolgokban — Kossuth Lajos nem szorult rá arra, hogy rá alkalmaz­zuk — de, hogy kegyeletes dolgokban átalában alkalmazzuk PJIÍ, hogy de mortuis nil, nisi bene. A t. miniszterelnök ur érezte, hogy neki azt a távolmaradást, a mely a nemzet elleni tüntetés­sel volt egyértelmű, (Igaz! Ugy van! a szélső­baloldalon) indokolnia kell. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) S mi sajnosán láttuk, alkot­mányos érzületünk sajog annak láttára, bogy a magyar kormányelnök — nem tudom, hogy minisztertársai hozzájárulásával, előleges minisz­tertanácsi megállapodás folytán-e, vagy csak csendes, hallgatólagos hozzájárulásuk mellett, azt jelenti ki, hogy a magyar miniszterek szol­gálatba lépésük napján elvesztik önálló magyar gondolkodási jogukat. (Ugy van! a szélsöbalol­dalon. Mozgás jobbfelöl.) Barabás Béla: Lakájok lesznek! (Zaj. Egy hang jobbfelöl: Ilyen bolondot nem jelen­tett'ki!) Barta Ödön: A t. miniszterelnök urnak sa­ját szavait a túlsó oldalról ne méltóztassanak czáfolni! A t. miniszterelnök ur maga mondta, hogy ő a maga érzületében minden tekintetben megadja Kossuth Lajos emlékének azt a tiszte­letet ; hódol neki azzal a kegyelettel, a melyet Kossuth Lajos nagy alkotása, a népszabadság megvédése, az alkotmány helyreállítása, a nép­nek az alkotmányba való bevitele, a népből nem­zet alakitása stb. megérdemel; mindezen erényei előtt meghajlik ; azután jött a »de« és szembe állította Széll Kálmánt a magyar miniszterel­nökkel, vagy mondjuk ugy, szembeállította a magyar miniszterelnököt, a magyar államhatalom kezelőjét, a király szolgálatában álló funkczioná­riussal (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) és azt a dedukcziót tárta elénk, hogy a magyar alkotmánynak ezen fontos tényezője, a ki csak a néptől nyert hatalom alapján gyakorolhatja ezen hatalmát, a magyar nép hatalmának ezen letéteményese, nem követheti a nép zömével, a nép milllióival, a nemzet egészével saját érzel­meit, mert neki más érzelmekkel is kell szá­molni. T. miniszterelnök ur, ha ezt mi monda­nók, akkor antidinasztikus, meg nem tudom, mi­lyen velleitásokkal vádolnának meg. Nem mi tépjük le, mint egyik, Önhöz közelállónagyunk­hoz intézve mondották, nem mi tépjük le, hanem önök tépik le fejőkről a babért. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mi azt akartuk hinni, hogy, mert a királyi hatalom is a nemzettől szárma­zik, mert Magyarországon, a magyar alkotmány értelmében, a király is a magyar nemzet egye­temétől kapja hatalmát, ennélfogva a király meg­bízásából a királyi hatalom jogait gyakorló funkczionáriusok is csak két erős pilléren fel­épített bizalommal jöhetnek ide. Az egyik pillér a_ nemzet szeretete kell, hogy legyen. (Ugy van! Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Csak ha ezt bírja, ha ezzel dicsekedhetik, ha erre méltónak bizonyul, veheti igénybe a király kiküldetését. Nos — t. miniszterelnök ur, — nem hiúsági kérdés, a mit felvetek, nem érzi-e, hogy tegnapi nyilat­kozatával elvesztette azt a jogot, hogy a magyar nép szeretetére hivatkozzék, S így ledöntötte talajának egyik erős pillérét. (Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) László Mihály: Nem igaz! Barta Ödön: Én nem fogok ott érettségit tenni; én a magyar történelmet másutt tanul­tam. (Derültség.) A t. miniszterelnök ur tegnapi nyilatkoza­tában a legmegdöbbentőbb részlet az, a mikor a t. miniszterelnök ur a mentegetőzés teréről át­megy a vádolás terére. A t. miniszterelnök ur, elismerem, nagy államférfiú, jeles politikus. Nagy készültséget, nagy sokoldalúságot és már-már meseszerű, vagy mondjuk legalább is legenda­szerű munkabírást hozott magával azon székbe, melyet igazán önfeláldozó munkássággal tölt be; de engedje meg a t. miniszterelnök ur, az emberi kor aligha fogja megadni a lehetőséget, hogy akkorát nőjjön, hogy Kossuth Lajos itélőbirájául ide állhasson. (Ugy van! Zajos helyeslés a szélsöbaloldalon.) A t. miniszterelnök ur Ítéletet mond nem elevenek és holtak felett; az elevent kíméli, ha­nem ítélni akar a nemzet azon nagy halottja felett, a kinek mauzoleumi alapköve letételénél az egész magyar nemzet jelen volt. ítéletet mond pedig fölötte a következőleg : Kossuth Lajos nem­csak megalkotta azokat a hervadhatatlan érdemű és értékű magyar törvényeket, hanem tovább ment, felállította az inkompatibilitás tanát is. Es itt a t. miniszterelnök ur annyiszor han­goztatott igazságos és tárgyilagos vitatkozási modorára egy kis megjegyzésem van. Mikor arról van szó, hogy Kossuth Lajosnak melyek azok a hervadhatatlan és letagadhatatlan érdemei, a melyek előtt a t. miniszterelnök ur is meg­hajlik, akkor azt mondja, hogy Kossuth Lajos az 1848-iki törvények alkotásában a legnagyobb részes. (Mozgás a szélsöbaloldalon. Halljuk!

Next

/
Thumbnails
Contents