Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-142

284 142. országos ülés 1902 november 8-án, szombaton. Kossuth Ferencz: Fel kell ajánlani! Nagy Ferencz: Ez sem létezik! Ilyen nemzetközi szabály nincs! Rakovszky István t. képviselőtársam is utalt reá, hogy ilyen nem létezik, nem is létezhetik, mert hiszen az, hogy tárgyalásokat ajánlok-e, tárgyalásokat fogok-e folytatni, az nem függ valami jogi körülménytől, nem függ a czélszerü?égtől és azon körülményektől, melyek között a felmondás történik. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Hiszen az világos dolog, hogy abban az esetben, ha egyáltalában nem akarok szerződni, ha nem akarok tárgyalni, akkor nem is kell felajánlani. Ugy-e ez világos ? De még ha akarok is szerződni, hát ha nem mindjárt akarok szerződni, hanem várok egy darabig ? Ez a nemzetközi politikában néha igen nagy szerepet játszik. Egyik sem akarja kezdeni, mindegyik várja, bogy inkább a másik kezdje, mert a defenzíva igen sokszor előnyösebb. mint az offenzíva. És kérdem, épen most, olyanok-e a körülmények Európában és általában a világon, hogy csakugyan nekünk nem is lehet a felett gondolkozni, hogy vájjon fogunk-e tárgyalni vagy nem? (Igazi Ugy van! a jobboldalon.) A legirányadóbb kereskedelmi szerződés tudvalevőleg a német. (Halljuk I Halljuk!) Ha Németország olyan vámtarifát szavaz meg, a minő vámtarifát abban a bizottságban állapítottak meg, mely a kormány előterjesztését tárgyalta . . . (Egy hang a szélsobaloldalon: Az ki van zárva!) Kérem, azt nem lehet tudni! Ha abban a megszavazott vámtarifában a gabonavámok és az állatvámok olyan horribilis magasságban lesznek megállapítva, és ha ezen vámok, különösen az állatvám minimális módon lesznek megkötve, ugy, hogy tárgyalások utján sem lehet kevesebbet remélni, mert a törvényhozás odaát magát már előre lekötötte, akkor én a magam részéről teljesen feleslegesnek tartom, hogy mi Németországgal egyáltalában szerződési tárgyalásokba bocsátkozzunk. (Elélik helyeslés a jobboldalon.) A mikor ez igy áll, és eklatáns példával bizonyíthatom be, hogy az a felmondás egyáltalában nem vonja maga után, hogy mindjárt a tárgyalást akárcsak fel is ajánljuk, akkor ugyebár következik ebből az, hogy 1903. január elsején, még ha felmondatnának is a szerződések, ez még nem egyenlő azzal, hogy a tárgyalásokat meg kell kezdeni és az autonóm vámtarifát felállítani, a mely a tárgyalások megkezdéséig kell, hogy meglegyen. Ez annyira világos megint, hogy azt hiszem, hogy hozzáadni való egyáltalában nincsen. Csak egyet akarok még illusztrácziójául annak az álláspontnak a megvilágítására felhozni, melyet a t. függetlenségi párt itt a terminusra nézve elfoglalt. Tegyük fel, hogy akarunk tárgyalni Németországgal vagy más állammal. A mikor a szerződések, ha felmondatnak, 1904. január l-jével járnak csak le: van akkor 1903. január elsejétől egy egész esztendő. Már most ki mondhatja azt, hogy pl. egy fél esztendő alatt nem lehet ezen tárgyalásokat megcsinálni és azt a szerződést, a melyet mi be akarunk czikkelyezni,, még a kellő időben akkor is a ház elé hozni? Én el tudom igen jól képzelni, hogy mi 1903. júliusban pl., de lehet, hogy augusztusban, azonban mondjuk, 1903. Julius elsején indítjuk meg a tárgyalásokat Németországgal, tehát 1903. január elsejétől 1903. Julius elsejéig egyáltalán hallgatunk, nem teszünk semmit. Már most, miután a tárgyalás megkezdésére kell az uj vámtarifa, akkor ezt a terminust ez által egy fél évvel későbbre kapom, ez világos. De ugyanakkor ugyanazon joggal mondhatja a függetlenségi párt azt, hogy nem 1903. január elseje, hanem 1903. Julius elseje az, a mikor az autonóm vámtarifának meg kell lennie. Ez mutatja, hogy mennyire helytelen összeköttetésbe hozni ezt a felmondási terminust a vámtarifa elkészültének terminusával. Már most jövünk a harmadikra. Ha a szerződések nem felmondandók, csak fel lehet mondani azokat, és hogyha az autonóm vámtarifát 1903. január elsejéig elkészíteni nem kell, akkor világos most már, hogy ez a harmadik tétel nem állhat, hiányzik a premissa hozzá, hogy álljon. Mert ha nem kell január elsején a vámtarifának elkészülnie, akkor ennek el nem készülte nem is lehet a viszonosság megsértése. Kossuth Ferencz: Hát ha az idegenek felmondják a szerződést? Nagy Ferencz: Akkor sem; akkor is esetleg csak fél év múlva kellene megkezdeznünk a tárgyalást. Kossuth Ferencz: Hát ha azok akarják kezdeni! Nagy Ferencz: Hiszen a nemzetközi jogban az udvariassági komplimentumok is ismeretesek, mi is alkalmazhatunk egyszer egy udvariassági komplimentumot és azt mondjuk, nem kérünk belőle. (Derültség a, jobboldalon.) Kossuth Ferencz: Ez vámháboru ! Nagy Ferencz: Még nem. A viszonosság megsértése tehát nincs abban, hogyha a szerződések fel nem mondatnak, vagy az autonóm vámtarifa el nem készül. Az autonóm vámtarifa el nem készültével a viszonosság megsértése magában véve nem is lehetséges. Gsak abban az esetben tudnám a viszonosság megsértését látni, ha fix terminus volna, és hogyha az osztrák kormány kijelentené, hogy ő az autonóm vámtarifa elkészítésében egyáltalában közre nem működik, megtagadja azt, hogy az autonóm vámtarifát velünk együtt megcsinálja. Akkor ebben látnám a viszonosság megsértését. De mikor ők tárgyalásba bocsátkoznak velünk, együtt tárgyalunk ós tárgyaltunk is, — én is tanuja voltam annak, hogy igenis tárgyaltunk, és ez nem tartozik épen a legkellemesebb reminiszczencziáim közé, — akkor arról igenis lehetne szó, hogy azt mondjuk, te vagy az oka osztrák kormány, hogy nem jött létre az autonóm vámtarifa, mert nem engedtél, ' de akkor az osztrák kormány is azt mondhatja,