Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

139. országos ülés 1902 szag számára készülnek és sok retortán mennek keresztül. Mit állítottam, t. képviselőház ? Azt állítottam, hogy 1903-ban lejárnak a kereskedelmi szerződések, minthogy pedig a mostani kiegyezésben az van, hogy ezek lejárta előtt kell megcsinálni az autonóm vámtarifát, és minthogy nem változtattatott meg a régi javaslatban lévő fix terminus, az 1902. deczember 31-ike, tehát a józan ész is azt mondja, hogy meg kell csinálni az autonóm vámtarifát 1902. deczember 31-éig. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hát nézzük csak, hogy mit mond erre nézve a kormánynak hivatalos jelentése? (Olvassa:) »Alaptévő jelentőséggel biró tarifaszerződéseink 1903. év végén járnak le. Hogy ezen időpont bennünket készületlenül ne találjon, megindittattak a szükséges előmunkálatok mindazon adatok egybegyűjtésére, a melyek a szerződések lejártával kapcsolatos teendőkre alapot szolgáltatni alkalmasak.« Hát, t. képviselőház, e szerint itt megint fix terminus van, az 1903-iki és én ezt mindig fel fogom hozni, mert ezen alapszik a magam okoskodása, és másoké is, hogy a miniszterelnök ur magyarázata önkényes és helytelen. (Igás! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De én azt hittem, hogy ebben a közállapotokról szóló jelentésben elfelejtettek kellőképen vigyázni, nem éltek a mentalis rezervál ával, nem tartották azt fenn, a mint fentartották azt más dolgoknál, mentem tehát tovább egy másik jelentéshez, az 1900-ikihoz. És mi van ebben az 1900-iki jelentésben? Ez a jelentés azt mondja (olvassa): »A külállamokkal való kereskedelmi szerződések tekintetében változás nem állott elő, a mi egyébiránt a szerződéseknek 1903-ban történendő lejártáig nem is várható.« És méghozzáteszi, hogy a még 1899-ben elrendelt anyaggyűjtés már nagyrészben befejezést nyert. T. miniszterelnök ur, ez a kormánynak két hivatalos nyilatkozata. Mindkét hivatalos nyilatkozat elismerése annak, hogy 1903-ban járnak le a szerződések. Minthogy pedig, a mint mondatott, a mint intakté benn van ez a régi javaslatban, ép ugy intakté van benn ebben a törvényben is, tehát természetes, hogy az autonóm vámtarifa elkészítésének idejéül, józan észszel és helyes logikával, ismétlem, mást, mint az 1902-ikit, meghatározni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélsőbal-oldalon.) T. képviselőház! Minthogy a miniszterelnök urunk könnyen hajlik arra, hogy tagadólag intsen és már előre kijelentette, hogy tagadólag is fog inteni, hát menjünk egy kicsit tovább és próbáljunk erre nézve egyéb bizonyítékokat is felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Nézzük meg már most magának ennek a vita tárgyát képező és magyarázat alatt álló törvényjavaslatnak az indokolását, mert én azt hiszem, hogy a legelső interpretátora valamely javaslatnak mindig annak az indokolása. Nézzük már most, hogy mit mond az az indokolás, november 5-én, szerdán. 215 a mikor arról beszél, hogy a szerződések miként mondandók fel. (Olvassa): »Ezen rendelkezésekkel teljes biztosíték szereztetett arra nézve,« — még egyszer felolvasom, t. miniszterelnök ur — »teljes biztosíték szereztetett arra nézve, hogy az 1903. év végén, a mely időponttal járnak le a legfontosabb kereskedelmi szerződések, mindazon szerződések, a melyek közgazdasági érdekeink kielégítő megvédésére nem szolgálnak, kívánságunkra fel fognak mondatni és igy lehetővé fog válni, hogy érdekeink ez irányban viszonyainkhoz képest megfelelő érvényesítést nyerjenek.« Hát mit mutat ez, igen t. képviselőház ? Hogy magának a félremagyarázott törvényjavaslatnak saját indokolása fix terminust mondott arra nézve, hogy a kereskedelmi szerződések az 1903. év végén járnak le; minthogy pedig a fentartott intézkedésben az volt, hogy az autonóm vámtarifát a lejárati időig kell megalkotni, józan észszel és helyes logikával ezt másként magyarázni nem lehet, mint úgy, hogy az autonóm vámtarifa elkészülésének határideje 1902. deczember 31-ike. (Zajos helyeslés a szélsőbaloldalon.) De még ez az indokolás tovább is megyén, mert az indokolás azt mondja, hogy »ragaszkodnia kellett a kormánynak azon állásponthoz, hogy azon előnyök, a melyek számunkra biztosítva voltak a Bánffy-Badeni-egyezségben, megmaradjanak.* Hát, t. miniszterelnök ur, mi előnyünk volt ott nekünk? Hisz a legnagyobb előnyünk épen abban volt, hogy egyszer az autonóm vámtarifától, a mely felállíttatott, szabaduljunk, hogy egyszer képesek legyünk vagy közösen csinálni az autonóm vámtarifát, a mely a közös érdekeket megóvja, vagy pedig képesek legyünk olyan vámtarifát csinálni, a mely esetleg a mi érdekeinket megóvja. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) T. képviselőház! Azt mondhatja az igen t. miniszterelnök ur, hogy hát ez az én egyéni felfogásom. Pedig nem. Minden gondolkozó ember ebben a házban ugy interpretálja ezt, még ön is, t. miniszterelnök ur. Széll Káimán miniszterelnök: Soha! Komjáthy Béla: Nohát majd bebizonyítom, hogy igen! Hanem igenis azért interpretálta igy, mert a szükség meg a kényszerhelyzet azt ugy hozta magával. (Ugy van! Ugy van! Nagy zaj a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Azt parancsolták Bécsben! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem is tudtak róla! (Egy hang a szélsöbaloldalon: Tótágast áll a világ!) Ugyan ne beszéljenek tótágasról ! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Nem igaz! (Zaj. Elnök csenget.) Komjáthy Béla: Nagyon haragszik a t. miniszterelnök ur! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem harag-