Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

139. országos ülés 1902 szag számára készülnek és sok retortán mennek keresztül. Mit állítottam, t. képviselőház ? Azt állítottam, hogy 1903-ban lejárnak a kereske­delmi szerződések, minthogy pedig a mostani kiegyezésben az van, hogy ezek lejárta előtt kell megcsinálni az autonóm vámtarifát, és minthogy nem változtattatott meg a régi javaslatban lévő fix terminus, az 1902. deczember 31-ike, tehát a józan ész is azt mondja, hogy meg kell csinálni az autonóm vámtarifát 1902. deczember 31-éig. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Hát nézzük csak, hogy mit mond erre nézve a kormánynak hivatalos jelentése? (Olvassa:) »Alaptévő jelentőséggel biró tarifaszerződéseink 1903. év végén járnak le. Hogy ezen időpont bennünket készületlenül ne találjon, megindit­tattak a szükséges előmunkálatok mindazon ada­tok egybegyűjtésére, a melyek a szerződések le­jártával kapcsolatos teendőkre alapot szolgál­tatni alkalmasak.« Hát, t. képviselőház, e szerint itt megint fix terminus van, az 1903-iki és én ezt mindig fel fogom hozni, mert ezen alapszik a magam okoskodása, és másoké is, hogy a miniszterelnök ur magyarázata önkényes és helytelen. (Igás! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De én azt hit­tem, hogy ebben a közállapotokról szóló jelen­tésben elfelejtettek kellőképen vigyázni, nem él­tek a mentalis rezervál ával, nem tartották azt fenn, a mint fentartották azt más dolgoknál, mentem tehát tovább egy másik jelentéshez, az 1900-ikihoz. És mi van ebben az 1900-iki je­lentésben? Ez a jelentés azt mondja (olvassa): »A külállamokkal való kereskedelmi szerződé­sek tekintetében változás nem állott elő, a mi egyébiránt a szerződéseknek 1903-ban törté­nendő lejártáig nem is várható.« És méghozzá­teszi, hogy a még 1899-ben elrendelt anyag­gyűjtés már nagyrészben befejezést nyert. T. miniszterelnök ur, ez a kormánynak két hivatalos nyilatkozata. Mindkét hivatalos nyi­latkozat elismerése annak, hogy 1903-ban jár­nak le a szerződések. Minthogy pedig, a mint mondatott, a mint intakté benn van ez a régi javaslatban, ép ugy intakté van benn ebben a törvényben is, tehát természetes, hogy az auto­nóm vámtarifa elkészítésének idejéül, józan ész­szel és helyes logikával, ismétlem, mást, mint az 1902-ikit, meghatározni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélsőbal-oldalon.) T. képviselőház! Minthogy a miniszterel­nök urunk könnyen hajlik arra, hogy tagadólag intsen és már előre kijelentette, hogy tagadólag is fog inteni, hát menjünk egy kicsit tovább és próbáljunk erre nézve egyéb bizonyítékokat is felhozni. (Halljuk! Halljuk!) Nézzük meg már most magának ennek a vita tárgyát képező és magyarázat alatt álló törvényjavaslatnak az indokolását, mert én azt hiszem, hogy a legelső interpretátora valamely javaslatnak mindig annak az indokolása. Néz­zük már most, hogy mit mond az az indokolás, november 5-én, szerdán. 215 a mikor arról beszél, hogy a szerződések miként mondandók fel. (Olvassa): »Ezen rendelkezések­kel teljes biztosíték szereztetett arra nézve,« — még egyszer felolvasom, t. miniszterelnök ur — »teljes biztosíték szereztetett arra nézve, hogy az 1903. év végén, a mely időponttal járnak le a legfontosabb kereskedelmi szerződések, mind­azon szerződések, a melyek közgazdasági érde­keink kielégítő megvédésére nem szolgálnak, kí­vánságunkra fel fognak mondatni és igy lehe­tővé fog válni, hogy érdekeink ez irányban viszonyainkhoz képest megfelelő érvényesítést nyerjenek.« Hát mit mutat ez, igen t. képviselőház ? Hogy magának a félremagyarázott törvényjavas­latnak saját indokolása fix terminust mondott arra nézve, hogy a kereskedelmi szerződések az 1903. év végén járnak le; minthogy pedig a fentartott intézkedésben az volt, hogy az auto­nóm vámtarifát a lejárati időig kell megalkotni, józan észszel és helyes logikával ezt másként magyarázni nem lehet, mint úgy, hogy az auto­nóm vámtarifa elkészülésének határideje 1902. deczember 31-ike. (Zajos helyeslés a szélsőbal­oldalon.) De még ez az indokolás tovább is megyén, mert az indokolás azt mondja, hogy »ragasz­kodnia kellett a kormánynak azon állásponthoz, hogy azon előnyök, a melyek számunkra bizto­sítva voltak a Bánffy-Badeni-egyezségben, meg­maradjanak.* Hát, t. miniszterelnök ur, mi előnyünk volt ott nekünk? Hisz a legnagyobb előnyünk épen abban volt, hogy egyszer az autonóm vámtarifá­tól, a mely felállíttatott, szabaduljunk, hogy egy­szer képesek legyünk vagy közösen csinálni az autonóm vámtarifát, a mely a közös érdekeket megóvja, vagy pedig képesek legyünk olyan vám­tarifát csinálni, a mely esetleg a mi érdekeinket megóvja. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalol­dalon.) T. képviselőház! Azt mondhatja az igen t. miniszterelnök ur, hogy hát ez az én egyéni fel­fogásom. Pedig nem. Minden gondolkozó ember ebben a házban ugy interpretálja ezt, még ön is, t. miniszterelnök ur. Széll Káimán miniszterelnök: Soha! Komjáthy Béla: Nohát majd bebizonyítom, hogy igen! Hanem igenis azért interpretálta igy, mert a szükség meg a kényszerhelyzet azt ugy hozta magával. (Ugy van! Ugy van! Nagy zaj a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Azt parancsolták Bécsben! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem is tud­tak róla! (Egy hang a szélsöbaloldalon: Tót­ágast áll a világ!) Ugyan ne beszéljenek tótágas­ról ! (Zaj a szélsöbaloldalon.) Nem igaz! (Zaj. Elnök csenget.) Komjáthy Béla: Nagyon haragszik a t. mi­niszterelnök ur! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem harag-

Next

/
Thumbnails
Contents