Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-139

210 139. országos ülés 1902 november 5-én, szerdán. Széll Kálmán miniszterelnök: Miféle szállítást ? Molnár Jenő: Zab- meg kukoriczaszállitást! Komjáthy Béla: Ha ilyen tényeket látunk és hallunk, méltóztassék elhinni, nem lehet nagyon csodálkozni azon, (Halljuk! Halljuk!) hogyha azután az erdélyrészi magyarság még jótékonyságnak veszi az »Albina« és hasonló intézeteknek kölcsönét. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De hát én egy nagy hibát látok az egész dologban, a mi engem nagyon aggaszt, s ez az, hogy ugy látszik, az igen t. miniszterelnök ur nem is tartja olyan súlyos bajnak, mint én, hogy a pénzintézetek nyomán hogyan és miképen áll a magyar föld helyzete az erdélyi részeken. Pedig nagy baj van e részben. Én el tudnám mondani a magam nézetét is ebben a dologban, de mert én csak egy képet akarok ma festeni, és azt akarom, hogy arról az oldalról vegyem az ecsetet, a hol a miniszterelnök urat mindig támogatni szokták, hivatkozom egy szabadelvű párti emberre, közgazdasági nagy szaktekintélyre. György Endrére. György Endre »A középbirtokhitel és a szövetkezeti raktárak kérdése« czimü tanulmányának 9. és 10-ik lapjain mit mond ? (Halljuk!) Nagyon jó ezt meghallgatni. (Olvassa) : »Arra, hogy a jelzálogi és a személyes hitel között összekapcsoló szervezet teremtessék, az első lökést az Albina adta meg. A jelzáloghitel összekötése a személyi hitellel a hitel-biztositás formája mellett teljesen gazdasági uraivá tette őket az adósnak. Egyes erdélyrószi hitelszövetkezetek felállítása alkalmával magam tapasztaltam azt a szoros összefüggést azon tényben, hogy egész falvakat kellett egyszerre kiváltanunk egy nagy pénzintézet karmai közül.« (Ugy van! a. szélsőbaloldalon.) Ha már, t. miniszterelnök ur, ez a szaktekintély, a ki bizonyára senkinek a kedvéért nem fog, csak azért, hogy szenzácziót kelthessen, ferdíteni, e tanulmányban így nyilatkozik, akkor méltóztassanak e tényekre nagyobb figyelemmel lenni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) De ha még csak ennyiben állana a dolog! De még veszélyesebb, hogy ezeknek a román, idegen pénzintézeteknek megbízottjai a falunak minden egyes emberét a kezükben tartják, uralkodnak fölöttük. És az ujabb áramlat, azaz ő szempontjukból okos áramlat, oda vezetett, hogy mert az a népet inkább tudja a maga jogara alá vezetni, rendesen a papot állítják ezen törekvések élére; ott azután, t. miniszterelnök ur, a magyar állam érdekében minden beszéd semmi. (Ugy van! a szélsiibaloldalon.) Igen, a papot a kereszttel állítják oda, a papot, a ki pedig ennek a nemzetnek nem barátja. De a pénzintézetek még tovább is mennek. Már az egyházi nagyobb életben is befolyást követelnek maguknak. Itt van a nevezetes Mangra-féle ügy. Hát nagyon jól tudjuk, hogy Mangrát egy pénzintézet, a Viktória választatta meg, annak volt a jelöltje. A püspöki székkel mindig rossz viszonyban volt, mert még Metianu idejében nem tudták kivinni azt, hogy az egyház-megye tőkéi ebben a bankban helyeztessenek el; pedig ő ezt akarta, hogy ezáltal a nemzetiségi agitálásnak még nagyobb alapot teremtsen. Kérem, ezt a Mangrát megválasztják. Tudjuk, hogy ezt a Mangrát még Csáky miniszter idejében utczai botrányok és különösen nemzetiségi üzelmei miatt mint szemináriumi tanárt állásából elmozdították. A memorandumper után a titkos nagyszebeni oláh komitének tagja volt. A mikor mindezt tudjuk, a t. miniszterelnök ur még mai napig sem tett előterjesztést az iránt, hogy megerősíttessék, vagy pedig meg ne erősíttessék állásában. Pedig a főrendiházban, ha jól tudom, ebben az irányban kérdést is intéztek hozzá, ő megint csak ugy felelt, hogy abból tisztába nem jöhettünk. Hát én tudom, t. képviselőház, meg lesz erősítve, előre tudom, hiába tiltakozunk ellene. Mert mint értesültem, a román lapokban közzé van téve, hogy Sturdza román miniszterelnök már lépéseket tett a külügyminiszternél, hogy eszközölje ki ennek a Mangrának megerősítését. Hogy pedig a mi miniszterünk miképen szokott a külügyminiszter előtt meghajolni, erre fájdalmas példa volt a brassai iskolák ügye; mert ennek a külügyminiszternek az a feladata, hogy semmiféle kellemetlenség ne legyen külügyi szempontból Ausztria-Magyarország és Románia között. Tehát megtörténik, t. képviselőház, az, hogy Bécsen keresztül idegen államok befolynak a magyar ügyekbe. (Ugy van! Helyeslés.) Pichler Győző: De az osztrák császár jó barátságban van a román királylyal, azt fenn kell tartani. Komjáthy Béla: T. ház ! Talán hosszasabban is foglalkoztam a kérdéssel, (Halljuk! Halljak !) azonban megvallom, itt egy kissé magamat is igyekeztem védeni, mert büszkeségem helyezem abba, hogy, a mit mondok, azt meggondolom, és csak ugy egyszerű beszéd alapján támadni sem kormányt, sem másokat nem kívánok. Én tehát védeni akartam magamat arra nézve, a mit ezelőtt három és fél évvel a képviselőházban elmondtam. Fájdalom, jobban igaz az, mint én akkor gondoltam, mert ezek az üzelmek, a melyek Magyarország létét fenyegetik, ma már terjedelmesebbek, és talán veszedelmesebbek, mint akkor voltak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha volna e kormánynak tartalmas politikája, ha kezében volnának az eszközök, a melyekkel ezt keresztül lehet vinni, ugy ezek az állapotok nem jöttek volna létre. Akkor a t. miniszterelnök ur azt mondotta, hogy az nagyon sötét kép, s mintegy ugy akarta feltüntetni, hogy ellenzéki viszketegből akartam a dolgokat ugy kiszínezni, Hát vájjon az mit jelent, t. miniszterelnök ur, hogy mindjárt kormányzásának elején Háromszék vármegye azt mondta, hogy meg kell ezen nemzetiségi törvényt változtatni, mert fél tőle, mert a magyar-