Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-138

196 138. országos ülés 1902 zik egy igazi és végleges utolsó előadási sorozat, a mi, ha csak az osztrákok meg nem könyörülnek rajtunk, ugyan nem a magyar nemzeten, hanem annak t. miniszterelnökén, vagy már — azt hiszem, olyan sokáig fog tartani — hogy következendő miniszterelnökein. A meddig tehát Ausztriának tetszik, vagy inkább, a mig valamely csoda el nem simítja az ott mindinkább kiélesbülő ellentéteket, — a mi, azt hiszem, a kör négyszögesítésével volna egyenlő — mellesleg megjegyezve, ennek a feladatnak megfejtése sikerült a Bolyai János által feltalált abszolút geometriában, valamint az a másik feladat is sikerült egykor az abszolút Ausztriában. — persze, az egyik Magyarország dicsőségére, a másik pedig véghetetlen kárára — mondom, addig Magyarország maradhat a bizonytalanságban, a melybe a miniszterelnök ur sodorta és e bizonytalanság folytán senyvedhet napról-napra, amúgy is súlyosbodó helyzetében. T. képviselőház ! A midőn a kormány és az azt támogató szabadelvüpárt, vagy hát mondjuk ki az egészet egy szóval: az igen t. miniszterelnök urnak politikája iránt való bizalmatlanságomnak szerény indokolását akarom adni, nem mellőzhetem hallgatással azt az aggodalmat sem, a melyet alkotmányosságunk gyengülése kelt fel, a mely nyilvánul a kormányzat erőtlenségében, az uralkodói hatalom terjeszkedésével, erősbülésével szemben és a nemzet nagy részének, és mondhatjuk, épen ama részének, a mely a müveit társadalom elemeiből áll, érzéketlenségében, mindenbe való belenyugvásában, bár alkotmányunkon essék a legkirívóbb, a legveszedelmesebb csorba. Látjuk azt, hogy a korona tanácsosai, a kik mögött az u. n. parlamenti többség áll, a kikkel szemben a társadalom emiitett részének álmos bóbiskolása mindenre igent int, ezek mind afféle Polonius-féle emberek, a kik a magyar alkotmányt úszó felhőnek tekintve, hol tevét, hol oroszlánt, hol bárányt, hol czethalat olvasnak ki belőle, értelmezésekkel e képcsoporthoz azonnal készek szolgálni. (Igás! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Nem szólok én most arról, hogy alkotmányunknak legfőbb biztositékát, az önálló magyar hadsereget, nélkülözzük. Csak arra akarok rámutatni, a mit különben mindnyájan tudunk, hogy a véderő, illetőleg a kiegyezési törvényben a nemzetnek fentartott jogai mint kallódtak el, és kallódnak el rendre, időnkint, állítólag mindig a nevezett kiegyezési törvény értelmében és rendelkezése alapján alkotott véderő-törvényekben. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mig a ma már hatályban nem lévő 1868: XL. t.-cz. 14. szakaszában a véderő teljes nagysága határoztatott meg, tehát a nemzet alkotmányos hozzájárulása a hadsereg teljes állományának összealkotásához szükséges volt, az 1899: VI. t.-cz. a tíz év letelte daczára még ma is alkotmányellenesen érvényben tartott véderőtörvénynek ama bizonyos 14. szakasza csak az november U-én, kedden. ujonczjutalékot határozza meg, az ujonczjutalékról szól és igy ezen ujonczjutalékon kívül a hadseregnek a többi része fentartható a nélkül is, hogy ahhoz a nemzet hozzájárulása szükséges volna. Legalább igy fogják magyarázni. És ma már, t. képviselőház, a midőn az ujonczjutalék megállapítását 1899 óta semmiféle alaptörvény nem szabályozza, hanem az 1899, 1900, 1901 és 1902-re egy évi hatálylyal és Magyarország részéről egyoldalulag fentartott törvényakku foltozgatásokkal igyekeznek a szakadást eltüntetni, most, alig okoz gondot kormányférnainknak, alig kelt aggodalmat a nemzetben, hogy ezzel tulajdonképen az 1867 : XII. t.-cz. 13. és 25. szakaszaiban foglalt és épen a kiegyezési törvénynek mintegy sarkpontját képező alapelvet, most fennálló alkotmányunk boltozatának, úgyszólván ékkövét sértjük meg évrőlévre, mert hiszen Magyarország ez ügyekre nézve csakis Ausztria alkotmányos képviseletével, tehát nem az alkotmányos Ausztriával, hanem Ausztria alkotmányos képviseletével megegyezően hozhat létre megállapodásokat. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mig Magyarország kormányzatában ezt az elvet rendes gyakorlatba veszik és a mig ennek az elvnek olyan nagy többsége akad, hogy a szükség törvényt ront, addig ne várjuk alkotmányunknak teljes megszilárdulását, ne várjuk a nemzetben az alkotmányos érzületnek teljes kifejlődését, hanem keleti fatalizmussal nyugodjunk bele, hogy alkotmányunknak minden biztositéka egy adott királyi szó, a mely a. jelenben minden bizonynyal igen nagy értékű, de a nemzet múltjának és történelmének tanusága szerint a jövendőben nem mindig lesz az, és nem mindig lehet az, különösen, hogy ha a nemzetben gyöngülni fog az erő, hogy ezt a király szót azután aczéllá edzze. Igaz alkotmányos felfogás szerint, t. képviselőház, én azt hiszem, hogy a törvény rontja a szükséget, és ha a körülményekre való tekintettel mégis ugy volna, hogy a szükség a törvények fölé kerekednék, hát hiszen azért ülnek itt törvényhozók ebben a házban, a kiknek joguk van a létező törvényt megváltoztatni. Hát hiszen Magyarország saját rendelkezési joga fenn van tartva elvileg és a gyengült alap helyett egy biztosabb és egy szilárdabb alapot teremthet meg magának. Ne tegyük tehát azt, hogy a rést a falon imitt-amott egy-egy vakolatdarabbal tömjük be, mert az mindenesetre csak mint ujabb és nagyobb rés, mint ujabb és nagyobb nyílás fog jelentkezni. A parlamenti béke galambja gyanánt jelent meg egy időben az igen t. miniszterelnök ur, bocsátván a gondviselés őt e minőségben e hazának földjére. Nem akarom elősorolni, vagy megtenni megjegyzéseimet az előzményekre vonatkozólag, csupán egy tényt említek fel. (Halljuk! Halljuk!) Tényleg lett béke és nyugalom, de én azt hiszem, hogy a nyugalom és a béke