Képviselőházi napló, 1901. VIII. kötet • 1902. október 8–november 18.

Ülésnapok - 1901-134

96 Í34. országos ülés 1902 Vagy jelezni akarja azt az állapotot, a melybe a magyar állam felelős minisztere juttatta az országot ebben a korszakban, melyben nemzeti öntudatunk, alkotmányunk egyes részei és felelős minisztereink tekintélye oda jutottak a csődök és árverési hirdetmények közé, jelképezni azt a kort, melyben e nemzet sok anyagi és szellemi becses vagyonát és tulajdonságát elkótyavetyélték ? Vagy talán a honvédelmi miniszter ur ugy gondolta helyesebbnek, hogyha az ő hozzá intézett királyi kézirat az árverési hirdetmények között jelenik meg, mert azoknak a fényes katonai uniformisoknak legnagyobb része azon szegény emberek nyomorult filléreiből került ki, kiknek vagyonát ott elárverezik ? Ezen két eseten kivül vagyok bátor egy másik, szintén ily kettős esetből álló analógiát idehozni. Az egyik az az eset, midőn a háznak igen tisztelt elnök ura, királyi titkos tanácsosi méltósággal tüntettetett ki. Nincs tudomásom róla, hogy ez a kinevezés az osztrák hivatalos lapban közzététetett volna. Ha igen, akkor nekünk ez ellen a leghatározottabban tiltakoznunk kell, hogy a magyar képviselőház elnökének kitüntetése az osztrák hivatalos lapban szerepeljen, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) s hogy ujabh közös ügyet teremtsenek. De volt egy másik kinevezés is. A salzburgi herczeg-érseket is kinevezték titkos tanácsosnak. Nem tudom, tévedésből-e, vagy talán érdemeit és tekintélyét akarták kiemelni, az a magyar hivatalos lapban megjelent. Annak az urnak kinevezése mit keresett ott? Lehet, hogy talán a betűszedők tévedéséből került oda, vagy talán az is lehet, hogy a pénzügyminisztériumból kikerülő árverési hirdetményekkel együtt került oda és szintén kinyomatták. T. képviselőház! Az esetek minden mulatságos volta mellett is, nem fojthatjuk el ezek felett az esetek felett keserűségünknek kifejezését. Nekünk, a kik őrködni vagyunk hivatva itt, nemzeti jogaink csorbithatatlansága felett, a kik nem engedjük semmi tekintetben elhomályosítani a magyar állam önállóságát, a kik minden egyes esetben résen állunk azért, hogy ujabb közös ügyek ne teremtessenek, nekünk kötelességünk, hogy tiltakozó szavunkat minden egyes esetben felemeljük, és azokat, a kiknek fényeiről van szó, vagy a kik a törvény értelmében felelősek, ezekért felelőségre vonjuk. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ezekből kiindulva tartottam kötelességemnek felszólalni és a következő interpellácziót intézni a miniszterelnök úrhoz (olvassa.): 1. A miniszterelnök ur tudtával és beleegyezése mellett jelent-e meg a hivatalos lap október 14-ik számában az osztrák Landwehrminiszterhez intézett császári kézirat ? 2. Hajlandó-e a miniszterelnök ur intézkedni, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló alkotmánysértések többé elő ne forduljanak ugy, mint ez pl. a Fejérváry honvédelmi miniszter 'dóber IH-án, szombaton. úrhoz intézett f. évi márczius 15-én kelt kir. kézirat és a salzburgi herczeg-érsek titkos tanácsosi kinevezése esetében történt? (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Leszek szerencsés a hozzám intézett kérdésre azonnal felelni és nem is fogok igyekezni, még ha tudnék is, valami fokára vagy Dagyobb fokára az elokvencziának emelkedni abban a fejtegetésben, a melyben válaszomat most elő akarom adni. Igen egyszerűen és rövid szavakkal előadom a tényt, a mint van és azokból a konklúzió* kat, a melyek nézetem szerint nem olyan természetűek, hogy ok lenne a t. képviselő ur azon való őrködésére, hogy a magyar állam függetlenségén csorba ne essék . . . Kubik Béla: Ezt mi ítéljük meg! Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt énnekem is jogom van megítélni, mert hozzám intézve lett mondva; aztán, hogy kinek van igazsága, az más kérdés, de mindenesetre nekem is van jogom ezt megítélni. Van jogom hozzá, mert ez legkisebb joga minden képviselőházi tagnak, pedig én a mellett, hogy miniszterelnök vagyok, képviselő is vagyok és ha szól valaki, mondhatom, hogy az én nézetem szerint nincsen oka erre, vagy arra. Kubik Béla : Hogyne! Széll Kálmán miniszterelnök: Nohát ha ezt a jogot egymásnak meg nem adjuk, akkor a szabad diskussziót méltóztassék a házból kiküszöbölni. Kubik Béla: Az őrködés viszont a mi kötelességünk ! Széll Kálmán miniszterelnök : Másfelől megint nekem jogom van azt tartani, hogy ebben az esetben elkeseredésre nincsen ok. Pichler Győző: Akkor szamárság az egész! Széll Kálmán miniszterelnök: Az sem; nem emelkedhetem fel Pichler ur szárnyalásának magaslatára, ezekre a szavakra pedig nem akarok reflektálni, ki nem mondottaknak tekintem őket. Eddig egyszerűen az volt a gyakorlat, s ebben én semmit sem látok, a mi szót érdemelne, a miből valami kázust lehetne csinálni, hogy valahányszor a közös hadseregnek egy tagjáról, — mert az közös, — egy tábornagyáról volt sző és ahhoz érkezett itt nálunk királyi, vagy odaát császári kézirat, hát akkor igenis mindegyik . . . Kubik Béla: Nem mindegyik! Széll Kálmán miniszterelnök: ... akkor igenis mindenkor, — meg fogom mondani, mert a hivatkozás rosszul történt, — ezek a kéziratok mindkét hivatalos lapban közöltettek. Ep igy történt, teljesen paritásosán, a b. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter úrhoz intézett hasontermészetü kir. kézirattal, a mikor báró Fejérváry Géza ötven éves jubileumát ülte. S igy történt, a mikor báró Welsersheimb ünnepelte ötven éves jubileumát. Báró Fejérváry