Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-114

ÍÍ4. országos ülés 1902 május Ih-én, szerdán. 73 a törvényt ott is megtartani, a mint ennek megtartását itt is megköveteljük. Egy másik méltánytalanságot is lát a t. miniszterelnök ur az én felszólalásomban, nevezetesen azt, és ezt vette leginkább zokon, hogy azt a bizonyos lapsus linguaet a szemére vetettem. Félreértett engem, mert én tegnap sem imputáltam neki azt, a minek az imputáiása csakugyan sérelmes lett volna reá nézve, t. i. mint bogyha ő Dalmácziára vonatkozó elszólásában . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nem elszólás! Nem szóltam el magamat! Bakonyi Samu: ... azt állította volna vagy annak a beismerése lett volna, hogy Ausztria jogilag elbirtokolta volna Dalmácziát. Széll Kálmán miniszterelnök : Mondom, hogy nem volt elszólás! Arról nem tehetek, hogy a lapok elbirtoklást irtak birtoklás helyett! (Zaj balfelöl.) Bakonyi Samu: Ki van zárva a téves közlés, mert hiszen beszédének abban a passzusában a miniszterelnök ur . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Mondom, hogy nem elszólás, hanem elírás! Bakonyi Samu: Csodálom, hogy mennyire izgatottnak és ingerültnek méltóztatik lenni. (Zaj.) Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy vagyok, eszemben sincs, csak megmagyarázom, mi a különbség az elbirtoklás és a birtoklás között. Bakonyi Samu : Nem arról beszélek én, kérem most, hanem arról, hogy én állitsam helyre a magam szavainak az értelmét, méltóztassék ennek a lehetőségét nekem megengedni; ezt én nem tudom másnak nevezni, magyarul nem tudom másnak hivni, mint elszólásnak. Széll Kálmán miniszterelnök: De ha mondom, hogy nem történt elszólás! Bakonyi Samu: Akkor rosszul méltóztatik emlékezni rá, mert én hivatkozhatnám tanukra, akkor rögtön utaltam a miniszterelnök urnak ezen kifejezésére és nagy betűkkel irtam fel magamnak, hogy »elbirtoklás« szót használt, és emiitettem is, hogy ezt nem lehet szó nélkül hagyni. Itt van a hiteles gyorsírói feljegyzés, méltóztassék csak megnézni a május 10-én tartott ülésből kiadott naplófüzet 18. lapjának 2. hasábját, itt azt mondja, hogy: »egy majdnem százesztendős elbirtoklással állunk szemben«. Én épen azért emiitettem ezt fel, mert meggyőződésem szerint, még azon rigorozitás is, a melyre közjogi dolgokban az igen t. miniszterelnök ur, — most már nem vitatom, hogy joggal-e, vagy jog nélkül — de minduntalan hivatkozik, hogy ezen rigorozitás mellett is és azon a közjogi alapon, a mi közjogi helyzetünknek, jogainknak felfogásában odáig jutottunk, hogy egy olyan rigorózus közjogász is, mint a miniszterelnök ur, igy elszólhatja magát. (Zajos ellenmondások a jobboldalon.) Elnök (csenget): A képviselő ur, gondolom, már helyreigazította szavai értelmét. Nem lehet KÉPVH. ÍTAPLÓ. 1901 1906. VII. KÖTET. félreértett szavai helyreigazítása czimén érdemleges viszonválaszt adni. (Helyeslés jobbról.) Méltóztassék a képviselő urnak magát a házszabályokhoz tartami, a melyek azt mondják, hogy röviden helyreigazithatja szavai értelmét. (Helyeslés a jobboldalon.) Bakonyi Samu: A miniszterelnök ur annyiban értett engem félre, mert azt tulajdonította nekem, hogy mikor megróttam ezen kifejezést... Elnök: Kérem, ezt már kifejtette a képviselő ur. (Zaj a baloldalon.) Bakonyi Samu: . . . mintha azt állítottam volna, hogy ő a valóságos elbirtoklást értette. Ezt nem tettem. Méltóztassék tudomásul venni és a jövőben legyen szabad talán esedeznem az iránt, hogy a méltányosságot velünk szemben is szavaink helyes értelmének megítélése tekintetében méltóztassék megtartani. (Elénk helyeslés a. szélsőbaloldalon. Zaj.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Tallián Béla foglalja el.) Elnök: T. ház! A folytatólagos ülést megnyitom. Méltóztassanak a t. képviselő urak helyüket elfoglalni. Ki következik ? Illyés Bálint jegyző: -Rakovszky István! Rakovszky István : T. képviselőház ! Valóban kicsinyes és kietlen képet nyújtott a mai appropriaczionális vita, és hogyha ennek okát keresem, azt a t. miniszterelnök urnak tulajdonítom. A t. miniszterelnök ur a nagy Napóleon és Caesart miniatureban akarja itt adni, a kikről a történelem azt irja, hogy képesek voltak egyszerre öt Írnoknak diktálni és azonkívül az országnak legfontosabb ügyeit tudták elintézni. A t. miniszterelnök ur is itt a kormánypárti képviselők hódolat ait, kéréseit kegyesen elintézi, ez alkalommal egyszersmind az ellenzéki szónoklatokból magának kiválogat virágszálakat, azokból oly csokrokat köt össze, a melyek az ő okoskodásának és czáfolásának a legalkalmasabbak, és ezzel nem azt éri el, hogy az ellenzéket czáfolja, hanem önmagát czáfolja, és azt is, a mit elérni nem akar, hogy a személyes kérdések és félremagyarázott szavak értelmének helyreállítása czimén a felszólalások végtelen özönét idézi fel. Ha azt a figyelmet szentelné az ellenzék képviselőinek, a mit joggal követelhetnek . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Én nem szentelek elég figyelmet? (Zaj a néppárton. Felkiáltások: Ismét közbeszól!) Visontai Soma: Most nem Várady Károly szól közbe, hanem Széll! Rakovszky István: Ha azt a figyelmet szentelné az ellenzéki képviselőknek, a mit joggal követelhetnek, nagy megtakarításokat lehetne elérni időtartamban és azt hiszem, a vitatkozás színvonala sem szenvedne e miatt. T. képviselőház! A mikor én az appro10