Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-113
38 líd. országos ülés 1902 május 13-án, kedden. való utazás folytán meddő minden küzdelem a mi gazdasági önállóságunk kivívásáért (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) és hogy talán más foglalkozások felé volna jobb térni a mi iparüző polgárainknak, mintsem hogy ebben a meddő küzdelemben tovább is elfecséreljék még megmaradt erejüket. De ugyan miféle más foglalkozásra térhet? A gazdasági közösségnek fentartása mellett az igen t. túloldal nagy része mindig azt hangoztatja, hogy ez a mezőgazdaság érdekében tartandó fenn, Lássuk, hogy állunk ezzel. (Halljuk ! Halljuk!) A gazdasági boldogulás hű képét igény telén meggyőződésem szerint — megint a legalsó fokozaton kivánok maradni — legbiztosabban tárja fel előttünk a terheknek az az exorbitáns növekedése, mely első sorban épen azon foglalkozást űzőket nyomja, melyeknek érdekében tartja a t. túloldal a gazdasági közösség fentartását szükségesnek. Nézzük csak, hogy vagyunk a bekebelezett terbekkel és azoknak szaporodásával.'Egy esztendőről beszélek megint, az ] 900-ík esztendőről. A bekebelezett terhek száma az 1900-ik évfolyamán 678,400.000 korona volt. Ezzel szemben természetesen azt lehet vetni, hogy ezen terhek közül igen sok töröltetett. Hát töröltetett t. ház, 344,200.000 koronányi teher, de egyetlen esztendő alatt a szaporodása a terheknek kitett 329,200.000 koronát. Ezek a számok csalhatatlanok; maga a t. kormány bocsátotta rendelkezésünkre. Ha ez igy áll, akkor miféle megnyugvással térjen az iparos ahhoz a mezőgazdasági foglalkozáshoz, melynek védelmére legelső sorban tartja szükségesnek a t. túloldala közösséget? (Igaz! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Hogyan nyugodjék meg ebben a politikában akár az iparos, akár a mezőgazdasági osztály, mikor azon tárgyalások során, melyekre vonatkozólag helyesen mondotta Krasznay t. barátom, teljes bizonytalanságban és sötétségben hagy bennünket a miniszterelnök ur, csak azt halljuk onnan túlról, hogy még semmi választ nem kapott az osztrák kormány azon követeléseire, melyeket különösen két egymással korrespondeáló tételben állított fel, t. i. az ipari vámok felemelésében és a mezőgazdasági vámok leszállításában. Vájjon a mi gyenge iparososztályunk nyugodt lehet-e akkor, mikor a t. kormány az ipari vámok emelése tekintetében formált követelésekre nem válaszol, és sajnos, tudomásunk szerint épugy hallgat a mezőgazdasági vámok leszállítása tekintetében irányában felállított követelésekkel szemben. így áll a nemzet anyagi erejének képe. Már most nézzük, mennyiben lehetséges ezen politika mellett az eredmények tanúsága szerint kifejteni a kormánynak azt a gondoskodást, a melyet ki kell fejtenie a népesség, s a magyar nemzet fizikai gyarapodása és jóléte tekintetében. (Halljuk ! Halljuk I a szélsÖbaloldalon.) Megint az 1900. évi tanúságot véve figyelembe azt tapasztaljuk, és örvendetes tapasztalat lehet az első szám tekintetében, hogy nem áll az, mint hogyha a magyar faj szaporodása nem volna kielégítő, mert ha a születések számát veszszük tekintetbe, az eléggé megnyugtató ; 768.673 volt a születések száma 1900-ban, ezzel szemben azonban a halálozás 515.234. Mi ebben az utóbbi számban a legszomorúbb? Az, hogy ezen halálozásoknak túlnyomó nagy száma több, mint a fele, 259.728, vagyis 50'4 0 /o-a 7 éven aluli gyermekekre esik. (Igaz! Ugy van! Borzasztó a szélsőbal-oldalon.) Mit bizonyít ez? Azt, hogy bár látjuk a t. miniszterelnök urnak, mint belügyminiszternek kétségtelenül dicséretes törekvését, a mely ujabb időben a gyermekvédelem nagyobb fokú felkarolására irányul, mindazonáltal az a politika, melyhez a t. kormány és a többség ragaszkodik, négy hosszú évtized alatt odáig juttatta ezt a nemzetet, hogy a legégetőbb szükségen, a legégetőbb bajon nem tudott mindeddig segíteni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.J Hogy állunk a nemzet fizikai erejének egy másik tényezőjével, általában véve a közegészségügy kérdésével? (Halljuk! Halljuk!) Azt látjuk a kormány jelentéséből, s az én tudomásom szerint a helyzet nem sokat javult, hogy még ma is 1950 azon községek száma, hol orvos egyáltalában nincs, hol tehát a magyar föld népe, hol a magyar nemzet erejének legbecsesebb tényezője van teljesen kiszolgáltatva azoknak a mostoha viszonyoknak, a melyeken segíteni ez a kormányzat a multak tapasztalatai szerint nem tudott és fájdalmas meggyőződésemhez képest a jövőben sem fog tudni. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha már most ezzel szemben azt kérdik, hogy hol itt az összefüggés a közjogi helyzet és ezen szomorú tapasztalatok közt, azt felelhetem, hogy még ha a t. kormányban meg volna a legelszántabb akarat ezen bajok orvoslásai "ti-, £LZ teljesen lehetetlen volna azon követelések folytán, a melyeket épen ez a közjogi helyzet parancsol reánk. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De nem volna teljes ez a sötét kép, ha nem mutatnék rá a nemzet szellemi erejének sajnálatos állapotára. (Zaj jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a széhobalóldalon. Elnök csenget.) Az alsó fokozaton akarok maradni és a népnél, a melylyel mi közvetlen érintkezésben állunk; veszem, t. képviselőház, a népnevelés kérdését. Egyike a legfontosabb kérdéseknek, már csak a gyermekvédelem ügyével való közvetlen kapcsolatánál fogva is, a kisdedóvók kérdése. Micsoda erőt tudott kifejteni ezen politika mellett a t. kormány, megmutatja nekünk saját jelentése. Az 1900-ik évben az állami kisdedóvók száma 277-ről 310-re, az állandó menedékházak száma 19-ről 22-re emelkedett! Igazán »megható naivsággal« akként dicsekszik el ezzel a gyönyörű gyarapodással a t. kormány jelentése, hogy ez a »szép eredmény* — ipsissima
