Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-122

122. országos ülés 1902 június 13-án, pénteken. 223 nélkül, hogy a miniszter ur gondoskodott volna róla, hogy ez az épület mire íordittatik. Hozzátartozik a helyes szervezéshez, hogyha tervezünk egy uj épületet, gondoskodjunk arról is, hogy mi történjék a másikkal. Nem látunk a javaslatban semmi szót arról, hogy a telek mibe kerül, a törvényhozás előtt nem áll tiszta képe annak, hogy az egész épület mibe kerül, mert csak az épitkezés költségeit adták elő. Mi október óta, mióta az országgyűlés megnyílt, folytonosan kívánjuk, esedezünk, hogy szíveskedjenek a terveket, a költségvetéseket élénkbe adni, hiszen lehetetlen, hogy alapos kritikát gyakorolhasson a törvényhozás, ha minden a maga teljes egészében nincs előttünk. Igaz, hogy én nem értek ahhoz, hogy szakszerűen megbíráljak egy építkezést, de mindnyájunknak vannak ismerősei, a kik felvilágosítanak majd arról, hogy ez az előterjesztés helyes-e vagy nem. Ebből kifolyólag megújítom ezen felszólalásom alkalmával is azon kérésemet, hogyha a kormány bármely tagja építkezést foganatosít, legyen szives ne csak a javaslatot, hanem a terveket és a költségvetést is elénk adni, hogy azt nyugalmasan megbírálhassuk. De nekem elvi álláspontomból kellett ezen javaslat ellen szavaznom, t. i. azért, mert én nem vagyok hajlandó semmiféle kulturális czélra addig egy garast megszavazni, mig a tanítóknak fizetése rendezve nincs. Én ugy látom, hogy a t. kormány a házat a tetején kezdi építeni, nem pedig az alján. Ezen egyetemnél 32 rendes, 2 rendkívüli, 20 magántanárról és 1500 fiatalemberről van szó, mig az elemi iskoláknál 3 millió tanulóról, 17 ezer iskoláról és 27 ezer tanítóról van szó. Ezekről a kormány, bár ígéri, nem gondoskodik; és miután én a kulturális czélt elsőnek tartom, a magam részéről semmiféle ilyen építkezést és kiadást meg nem szavazok, mig a tanítók állapota, kik 3—400 írttal nyomorognak, rendezve nincs. Másrészt a hátam borsódzik, mikor a magyar kormány organikus betegségét, a pazarlást látom. Mi nem tudunk semmibe se fogni, hogy az milliókba ne kerüljön. Én nem tudom felfogni, hogy a kormánynak honnan támad az az ideája, hogy ez a nyomorúságos szegény ország, melyben igazán mindnyájan küzdünk a léttel, honnan vegye, hogyan dobálja és áldozza a milliókat az egyetemre? Bizonyára vannak műegyetemek a külföldön, melyek nem kerültek tíz millióba, és mégis kell, hogy megfeleljenek a czélnak. Azt is hiányul tudom be a miniszteri indokolásnak, hogy nem sorolja fel, hogy a külföldi műegyetemek milyen összegből kerültek ki, nem tudjuk az összehasonlítást megtenni, arányos-e, vagy sem? Én a magam részéről ugy, a mint azt a pénzügyi bizottság előadta, hogy a főépület 5,407.000 koronába, a kémiai pavillon 1,272.000 koronába, és igy tovább kerül, ezt rendkivül drágának és pazarlónak tekintem a nép szegénysége mellett. Ez a másik főok, mely miatt ezt a javaslatot meg nem szavazom. Ebből folyólag bátor vagyok beterjeszteni két határozati javaslatot. (Halljuk!) Teljesen mindegy, mi lesz a sorsuk, én kötelességemet lelkiismeretesen szoktam teljesíteni. De mielőtt ezt tenném, még egy inczidentális kérdést akarok felvetni, s ez az, hogy a javaslatban, ha azt elfogadni méltóztatnak, talán valami rendelkezésnek kell lennie a tanulók hídpénze dolgában, hogyha Pestről átjárnak, ez nekik elengedtessék. Első javaslatom az, hogy (olvassa): »a ház a tárgyalás alatt lévő javaslatot a napirendről leveszi, utasítja a közoktatásügyi minisztert arra, hogy az elemi iskolai tanítók fizetésének javításáról mielőbb javaslatot terjeszszen elő; a jelen javaslatot pedig a tanítói fizetések rendezéséről szóló törvény megalkotása után tárgyalja.« Ha ezen javaslatom el nem fogadtatnék, erre az esetre azt javaslom, hogy : »a ház a tárgyalás alatt lévő törvényjavaslatot a napirendről leveszi, s arra utasítja a közoktatásügyi minisztert, hogy az ország sanyarú anyagi helyzetére való tekintettel a József-műegyetem épületére vonatkozólag uj, lényegesen olcsóbb, egyszerübb, a takarékosság elvét követő és érvényre juttató terveket és költségvetést készíttessen és ezek melléklésével uj javaslatot terjeszszen a törvényhozás^ elé.« Nem fogadom el a javaslatot. Lázár Árpád jegyző: Hieronymi Károly. Hieronymi Károly: T. ház! Miután csak az előttem szóló képviselő ur nem fogadja el a törvényjavaslatot, a többiek, kik hozzászóltak, elfogadták, ennélfogva én a törvényjavaslat sorsát biztosítottnak látom, s ebből a szempontból nem szólaltam volna fel. Felszólalásom oka az, hogy azt a kritikát, melyet egyes ellenzéki szónokok a közoktatásügyi miniszterrel szemben ezen törvényjavaslat körül kifejtett tevékenységénél gyakoroltak, sem igazságosnak, sem a közügy érdekében állónak nem tartom. (Helyesles a jobboldalon.) Hogy először foglalkozzam azokkal, miket az előttem szóló képviselő ur szives volt felhozni a törvényjavaslat ellen, azt hiszem, legnyomósabb ellenvetése az volt, hogy az pazarlás, hogy mi a műegyetem építésére 10 millió koronát akarunk megszavazni. Én épen ellenkező vélekedésben vagyok, Molnár Jenő: Ezt képzelhettük! Hieronymi Károly: Nemcsak képzelhette a képviselő ur, hanem, ha szives lesz meghallgatni, meg fog győződni róla, hogy erre nyomós indokaim is vannak. Manapság azt látjuk, hogy a népek nagy versenyében azoknak gazdasági fejlődése határoz. Ma azok a nemzetek járnak elől, s azoknak népei boldogulnak, kik a gazdasági fejlődés tekintetében előljárnak. El van ismerve, hogy Németország azt a nagy gazdasági fellendülését, a melynek mindnyájan tanúi vagyunk, előkészitette technikai tanításának igen alapos, s igen széleskörű ápolása által. Ma ezt az an-