Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.
Ülésnapok - 1901-122
212 122. országos ülés 1902 június 13-án, pénteken. nincsenek felvéve az uj országházba való költözésnek költségei, sem pedig azok a költségtöbbletek, a melyek esetleg a szervezeti módositások folytán elő fognak állani az uj országházban. Mégis, hogy teljesen evidencziában tartassák lehetőleg minden, a mi az én hatáskörömbe esik, a költözködés költségeire nézve vagyok bátor a t. háznak tudomására hozni, hogy azoknak a költözködéseknek eszközlésére kerek összegben 10.000 K feletti rendelkezésre kérek felhatalmazást. (Általános helyeslés.) Hiszen a dologi kiadásokra előlegezett össszegekben és a pénztári maradványokban erre a fedezet megvan, hanem a háznak tájékoztatásául kivántam ezt tudomására hozni. Lehet, hogy nem fog ennyibe kerülni, remélem is, de ez az a maximum, a melynek korlátain belül intézkedni fogok. (Helyeslés.) Azt hiszem, kimondhatom, hogy a képviselőház az 1903. évi költségvetési előirányzatot elfogadja és az elnökséget felhatalmazza, hogy az 1903. évre készitendő állami költségvetésbe való beillesztés czéljából azt a belügyi és pénzügyi miniszterekkel közölje. Ezzel kapcsolatban, a mint már tegnap jeleztem, jelentést (írom. 173) vagyok bátor a ház elé terjeszteni az uj országházi épület felügyeletének és kezelésének ideiglenes szervezetére nézve. Méltóztassék azt meghallgatni. (Zaj.) Kérek egy kis figyelmet. Farkas József jegyző (olvassa a jelentést). Elnök : Holló Lajos képviselő ur kivan ehhez hozzászólani. Holló Lajos: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Én nem annyira a jelentéshez akarok hozzászólani, a melyet a magam részéről elfogadandónak találok, henem még egy hiányra vagy kérdésre óhajtanám az elnök ur figyelmét felhívni, t. i. hogy ott, a parlament főbejáratánál, az állam czimere szerintem helytelenül van alkalmazva. Valamelyik műszaki közeg ott a mi állami czimerünket szétszedte darabokra és az összes czimereket egyenlő nagyságban helyezte a főbejárat kapuzata fölé. E szerint Magyarország czimere ép olyan kicsiny terjedelemben van ott, mint pl. Fiumé-é stb. Azt hiszem, ez a legnagyobb mértékben helytelen. Ha valahol, legalább a magyar parlament épületén alkalmazzuk Magyarország czimerét abban az alakjában, a mint az törvényes. (Helyeslés balfelöl.) Mert az heraldikai lehetetlenség, hogy Magyarországot lesülyeszszük egyszerű tartománynyá, mint a milyenek talán a többi országrészek, a melyeknek czimere a magyar állam czimerében benne van. Igaz, hogy a helyes közös czimer is ott van valahol fenn atornyozaton alkalmazva, de az oly magasságban van és olyan eltűnő, hogy nem érvényesül. Bátor vagyok az elnök figyelmét felhívni erre a körülményre, hogy mielőtt oda beköltözködnénk, Magyarország állami czimere olyan alakban legyen ott elhelyezve, hogy az ugy nagyságára, mint elhelyezése módjára nézve a a törvénynek megfelelő legyen. (Élénk helyeslés.) Madarász József (szólni akar). Elnök: Talán engedje meg Madarász képviselő ur, hogy mindjárt megtehessem észrevételeimet Holló Lajos képviselő ur felszólalására, a melynek tartalmát én a magam részéről teljesen indokoltnak tartom és helyeslem. Igen természetesen, minden szándékosság nélkül, csak az illető művészek heraldikai tájékozatlansága folytán történt ez; hasonló hiba fordult elő a képviselőház tanácskozási termében is, az elnöki emelvény felett és ott már gondoskodtunk annak helyreigazításáról és más, megfelelő ornamentikával való pótlásáról. (Helyeslés.) Azt is megmondhatom, hogy egy tanácskozmányon, a melyen résztvett minden párt, a függetlenségi pártból Kossuth Ferencz és Thaly Kálmán orsz. képviselők, abban állapodtunk meg, hogy az illető fülkékbe, a melyekben a magyar koronához tartozó egyes tartományoknak czimerei a magyar czimerrel egyenlő nagyságban, helytelenül voltak alkalmazva, ezek helyett azoknak az uralkodóházaknak a czimereit teszszük, a melyek hosszabb időn át uralkodtak Magyarországon, (Helyeslés.) Es én azt hiszem, csak elkerülte figyelmünket, hogy ugyanaz a hiba a közös feljárónál, a nagy lépcsőnél is előfordul, és természetesen a főrendiház elnökével egyetértőleg gondoskodni fogok arról, hogy ez a közjogi hiba is ott kiigazittassék. (Helyeslés.) Holló Lajos: Oda nem az uralkodóház czimerei jönnének, hanem a magyar czimer! Elnök: Ugyanaz, csakhogy kijavítva. Madarász József: T. képviselőház! Lehet, hogy csak egyedül fogok e téren állani, de én nem hallgathatom el, hogy a midőn egy meglevő képviselőháznak egy másik képviselőházba vagy országházba való bemenetele forog szóban, bármilyen tisztelettel viseltessem is, vagy viseltessék is más az elnök és a felsőház elnöke iránjában, azt a jelentést, a mint itt beadatik, mindjárt akkor lehetetlen, hogy elbírálhassam. Lehetetlen, hogy megbírálhassam, nincsen-e abban valami, a mi, legalább az én meggyőződésem szerint, nincs helyén. Én tehát arra kérem a t. házat — habár tudom, hogy olyan időpontban vagyunk, a midőn már mindennap hazakívánkoznak a képviselők, magamat is odaszámítom hozzájuk és nyáron nem is czélszerü igen soká együtt tartani az országgyűlést, hogy a tárgy fontosságára való tekintettel ez az elnöki jelentés nyomassák ki, és (Felkiáltások jóbbfdöl: Ki van nyomtatva!) azt még ma ki is lehet osztatni. (Zaj jobbfelöl. Elnök csenget.) Hiszen jól tudom, hogy önök leszavaznak, de én elmondom a magam véleményét és a magam kérelmét, (Derültség jobbfelöl. Elénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) a melynek tekintetében nem is tartom meg egészen az alkotmányos alakokat, mert minden ilyen jelentést ki kellene nyomatni, és hacsak valamely rend-