Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-121

ISII. országos ülés 1902 június 12-én, csütörtökön, yg^ levő állóhelyekre esik. Ezeknek kiküszöbölése jelentékeny jövedelem-elmaradás volna a társaságra nézve. Nem 16—18 százalékot kell ebből az összegből számítani, hiszen csak nagy torlódások idején szoktak ezek igénybevétetni, tehát kisebb része volna ez a tulajdonképeni jövedelemnek, de csak figyelmeztetem itta t. házat arra, hogy ez sem olyan kérdés, a melyet teljesen egyoldalulag lehetne megoldani. Egy dolog ugy is el lett határozva már eddig is a szaktanácskozások utján, a melyekben a különféle érdekelt közegek részt vettek a zugligeti szerencsétlenség következtében, nevezetesen az, hogy azon a perronon, a hol a kocsivezető áll, nagyon korlátolt számban eresztik fel az embereket, és minthogy a szerencsétlenség az utolsó alkalommal is azért következett be, mert épen ott nem volt kocsivezető és a kocsivezető működésére és szabad mozgására nagy szükség van, ebben a tekintetben, ugy látszik, a mi közönségünk is alkalmazkodik és tényleg a kocsiknak előrésze ritkábban van elfoglalva. Nem mondom azt, hogy nem lehet megcsinálni a dolgot, csak arra figyelmeztetem a t. házat, hogy ez a kérdés nem olyan, a melyet egészen könnyedén meg lehet oldani. Következik a hannadik kérdés, a mely a sokszor emlegetett meg nem engedett gyorsaságra vonatkozik. Megvallom, magam is nem egyszer gondolkoztam azon, hogy a mi villamosvasutaink nagyobb sebességgel járnak, mint a hogy azt egy nagy városnak belső forgalma megengedné. Azóta gyűjtöttem az adatokat és összeállítottam magamnak. Nálunk minden egyes szakaszra meg van szabva, hogy milyen gyorsasággal lehet rajta járni. Ez a nagyon sürü közlekedési helyeken, átjáratoknál stb. 6 km., de azután továbbmenőleg 12 —15 — 18 km., arrql nem is beszélve, a bol 20 km.-en is túl van, de csak ott. a hol azonban külön pályatesten megy, mint pl. a korzón, a hol egészen szabadon járhat, mert ott nem kell tekintettel lenni a közlekedésre. Az kétségtelen, hogy ez reám azt a benyomást teszi, hogy ezek a gyorsaságok talán mérsékletet igényelnek, szemben azokkal a gyorsaságokkal, a melyeket a külföldi városokban találunk. Erre nézve igenis gondoskodni akarok arról, hogy az a szaktanácskozmány, mely eddig is foglalkozott ezzel a kérdéssel, ujabban alapos tanulmányozás tárgyává tegye e kérdéseket. Egyébiránt ezzel kapcsolatban valamit akarok még szólni a balesetek számáról is. A balesetek száma az utóbbi időben inkább kisebbedik, mint nagyobbodik. Nevezetesen a mi a halálos sérüléseket illeti, 1898-ban 41, 1899-ben 21, 1900-ban, midőn az a nagy szerencsétlenség történt, 24 és 1901-ben 11 volt a halálesetek száma, a mi kétségtelenül inkább csökkenő irányzatot mutat. Ha ezt összehasonlítjuk azzal, a mi a közönséges teherkocsiknál előfordul, akkor azt fogjuk találni, hogy aránylag a haláleset nem is olyan nagyon sok, mert a teherkocsiknál 1898-ban 20 KÉPVH. NAPLÓ. 1901 — 1906, VII. KÖTET. 201 és 1899-ben 19 haláleset forduíTeTő szerencsétlenségek következtében. Mindezek után még csak azt akarom megjegyezni, hogy azon szerencsétlenség, a mely közvetlenül inditó oka volt a t. képviselő ur interpellácziójának, hála Istennek, nem végződött oly súlyosan, mint akkor látszott. Az a kis leány vagy gyermek, a ki a Múzeum-kertből kiszaladt és a kit a kocsi elütött, nem halt meg, hanem rövid idő múlva sebeiből teljesen kiépült Ezeket bátorkodtam a t. képviselő ur interpellácziójának első részére elmondani, a miknek kiegészítéséül kötelességemnek tartom még azt is előadni, hogy azokra a különféle körülményekre való tekintette], a melyeket felhoztam, magam is kivánok ezzel a kérdéssel behatóan foglalkozni és az érdekelt hatóságokkal mert ez nem tisztán a kereskedelemügyi minisztertől függ, hanem más hatóságoknak is van abba beleszólásuk, a belügyminiszternek és a városnak, stb. — egyetértőleg fogom a kérdést ujabb megfontolás alá venni. A mi az interpellácziónak többi részét, nevezetesen a mentőkészüléket illeti, bátorkodom megjegyezni azt, hogy azt a mentőkészüléket, a mely itt alkalmazásban van, az a kis deszka, vagy háló, mindezideig a szaktekintélyek a legjobbnak tartják. Erre nézve elég hivatkoznom arra, hogy Wittek osztrák kereskedelemügyi miniszter Bécsben és Bheinhaben porosz miniszter hasonlóképen nyilatkoztak nemrégiben Bécsben és Berlinben a képviselőházban. Sőt, a mi még ennél is fontosabb, a Vérein deutscher Strassenbahnen is hasonló állást foglalt el ezen a téren. Megjegyzem azonban, hogy épen azon közegemtől, a ki ezekkel a dolgokkal megbizatásomból az utóbbi időben behatóan foglalkozott, azt hallottam, hogy ujabban Münchenben egy tökéletesebb mentőkészüléket alkalmaznak és én el is fogom rendelni azt, hogy ez a mentőkészülék nálunk is beható tanulmányozás tárgyává tétessék. Ezekben, azt hiszem, megfeleltem az interpelláczió második pontjára is. A mi már most az interpellácziónak 3. pontját illeti, hogy hajlandó vagyok-e az igazságügyminiszterrel egyetértőleg törvényjavaslatot nyújtani be, erre, azt hiszem, igen kielégítő módon felelhetek a t. képviselő urnak azzal, ha azt mondom, hogy az 1874: XVIII. t.-cz., a mely a vaspályák által okozott halálesetek vagy testi sértések iránti felelősségről szól, ujabban bíróságaink felfogása szerint teljesen alkalmaztatik a villamos-vasutakra is, ugy, hogy ebben a tekintetben az igazságügyminiszter, mint illetékes fórum ezen a téren, abban a meggyőződésben van, hogy nálunk semmiféle ujabb törvényes intézkedésre szükség nincs, mert ebben az irányban határozott már a pozsonyi Ítélőtábla 1899-ben, a Curia 1899-ben, továbbá 1902-ben. Régi időben lehetett abban kétség, hogy alkalmazható-e, a mikor ugyanis lóvasut közle26