Képviselőházi napló, 1901. VII. kötet • 1902. május 12–junius 20.

Ülésnapok - 1901-115

115, országos ülés 1902 május 15-én, csütörtökön. 109 gel 10 órától cl. u. 2-ig, 3-ig egyfolytában kel­lett tárgyalnia; (Mozgása ssélsöbaloldalon.)azután rövid félbeszakítással megint pár órát tárgyalt. Ez rendkivüli dolog, de néha megesik, ha az idő rövid és a feladatok sürgó'sek. Én elmond­hatnám, hogy azt, a mi itt mint iszonyú gravámen hozatott fel, és a mi csak egyszer történt meg, én körülbelül az évnek 365 napján át, annak a pár nyári hétnek a kivételével, naponta meg­cselekszem, (ügy van! XJgy van! jobbfelöl.) De hát én a háztól nem is kívánom ugyan­azon fizikai munka teljesítését, a melylyel engem a kötelesség megró. Nem is dicsekvésbó'l avagy szemrehányásképen mondtam ezt. De van rend­kivüli idő. Méltóztassék figyelembe venni, hogy a delegáczió is most ülésezik. Kijelentem, hogy nem szándékozom a t. házat arra kérni, hogy az appropriáczióról szóló törvényjavaslat tárgya­lása után ez idő szerint mást is vegyen tárgya­lás alá, hanem pár heti szünetet akarok propo­nálni. Ha ma nem fejezzük be a tárgyalást, akkor holnap kell befejeznünk, és holnapután is ülést kell tartanunk. Legyenek tehát méltányo­sak a t. képviselő urak. (Helyeslés a jobb és a szélsőbaloldalion.) hiszen annyit beszéltünk már pro és contra; fejezzük be ma a tárgyalást, hogy holnap aztán teljesen befejezhessük ezt a tárgyat. (Altalános, élénk helyeslés.) Elnök: Belenyugszik a t. ház a miniszter­elnök ur előterjesztésébe? (Általános helyeslés.) — Következik a 3. §. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadja-e a t. ház a 3. §-t ? (Igen!) — Kérem a ház azon tagjait, a kik a 3. §-t elfogadják, méltóztassanak felállani.(Meg­történik.) A ház a 3. §-t elfogadja; következik a4.§. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadja-e a ház a 4. §-t? (Igen!) Kérem a ház azon tagjait, a kik a 4. §-t elfo­gadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a 4. §-t elfogadja; következik az 5. §. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadja-e a t. ház az 5. §-t? (Igen!) Kérem a ház azon tagjait, a kik az 5. §-t elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A ház az 5. §-t elfogadja; következik a 6. §. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadja-e a t. ház a 6. §-t? (Igen!) Kérem a ház azon tagjait, a kik a 6. §-t el­fogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a 6. §-t elfogadja: következik a 7. §. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadja-e a t. ház a 7. §-t? (Igen!) Kérem a ház azon tagjait, a kik a 7. §-t elfogadják, méltóztassanak felállani. (Meg­történik.) A ház a 7. §-t elfogadja; következik a 8. §. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök : Elfogadja-e a t. ház a 8. §-t ? (Igen !) Kérem a ház azon tagjait, a kik a 8. §-t elfo­gadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a 8. §-t elfogadja; következik a 9. §. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadja-e a t. ház a 9. §-t? (Igen !) Kérem a ház azon tagjait, a kik a 9. §-t el­fogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a 9. §-t elfogadja; következik a 10. §. Dedovics György jegyző (olvassa). Elnök: Elfogadja a t. ház a 10. §-t? (Igen.) Kérem a t. ház azon tagjait, a kik a 10. §-t elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A ház a 10. §-t elfogadja. Ennek következtében a törvényjavaslat rész­leteiben is le tárgy altatván, annak harmadszori olvasása a holnap d. e. 10 órakor kezdődő ülés napirendjére tűzetik ki. Elfogadja a h íz a napi­rendet? (Igen!) Ezt mint határozatot mondom ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. v.. 2 óra 30 pereikor.)

Next

/
Thumbnails
Contents