Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

111. országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. 417 Magyar Gazdasági Egyesületet, mint az Erdélyi Gazdasági Egyesületet, a helyi egyleteket, egyéb testületeket, a melyek e kérdéssel foglalkoznak, valamint a székelyföldi képviselő urakat is, hogy mielőtt e részben megálmodások történnek, ne­kik is alkalmuk legyen nyilatkozni, (Helyeslés.) Azonkívül, hogy a helyi érdek is figyelemben részesüljön ugy, a mint azt a Felvidéken is tet­tem, szándékozom megyénkint bizottságokat is alakítani, mert azon megyék specziális viszonyai is különös figyelmet érdemelnek. (Altalános he­lyeslés.) T. ház! Ezek azok, a melyeket általában a dologra nézve mondhatok. Azt, hogy itt sine curáról van szó, senki sem hiszi el, a ki akár engem, akár Sándor János urat ismeri. Politi­kai pártszempontok, — arról biztosithatom a képviselő urat — itt ki vannak zárva. Széll Kálmán miniszterelnök: Azok inkább a mellett szólottak volna, hogy ne nevezzük ki, s hogy ne ereszszem el! Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter: A képviselő urnak abbeli félelmére vonatkozólag, hogy Sándor János ur nem lesz egész ember, azt válaszolom erről a helyről, hogy a mire vál­lalkozik, abban egész ember lesz. Arról is biz­tosithatom a t. képviselő urat, hogy ha Sándor János túlságosnak fogja találni megterheltetését, akkor az utolsó, a mivel fel fog hagyni, épen a székelyföldi megbízatás lesz. (Általános élénk he­lyeslés.) Arra kérem tehát a t. képviselő urat, méltóztassék némi türelemmel lenni. Eljön majd az idő, a midőn látjuk az ő működését. Akkor a legszigorúbb kritika is helyén lesz; méltóztas­sék azonban a kritikát akkorára fentartani. (Élénk helyeslés jobbfelöl.) Általában pedig azt vagyok bátor megje­gyezni, hogy életerős nemzeteknek kell, hogy legyenek kérdéseik, a melyekben a pártpolitikai hullámok nem csapnak fel. (Élénk helyeslés. Felkiáltások a széls'ébaloläalon: Mi is azt akar­juk!) Én, t. ház, azt tartom, hogy különösen Magyarországon kell lenniök ilyen kérdéseknek, (Élénk helyeslés a szélsőbal-oldalon.) a melyek bizonyos irányban minden párt részéről immuni­tást élveznek. (Élénk helyeslés a szélsííbalolda­lon.) Örvendek, hogy egyetértünk. És ha van ilyen kérdés, akkor Magyarországon az olyan kérdések azok, a melyek a magyar faj fenmara­dását érdeklik. (Általános, élénk helyeslés.) Ezen kérdésekben kerülnünk kell mindent, a mi el­választ és keresnünk kell mindent, a mi egyesit bennünket, (Altalános, élénk helyeslés.) Kérem a t. házat, hogy válaszomat tudo­másul venni méltóztassék, (Általános él-énk helyeslés.) Bedöházy János: T. képviselőház! Aggodal­maim bizonyos tekintetben nem oszlottak el, de a mennyiben látom az igen t. miniszter ur vá­laszából, hogy az egész székely akcziót a saját kezébe akarja venni és a kormánybiztos úgy­szólván csak egy kirendeltsége lesz és a meny­nyiben ez megnyugtat: várva a dolog jövő fej­lődését, a miniszter ur válaszát tudomásul ve­szem. Elnök; A miniszter ur válaszát az inter­pelláló képviselő ur is tudomásul vévén, gondo­lom, kimondhatom, hogy a ház a választ tudo­másul veszi, (Helyeslés.) A jövő ülés napirendje már meg lévén álla­pítva, az ülést berekesztem. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 15 pereskor.) KJäJ'YU. NAPLÓ. 1901 1906. VI. KÖTET. 53

Next

/
Thumbnails
Contents