Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-111
414 111 országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. eleven érzéke és tudata volt a nagy nemzeti törekvéseket illetőleg. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Egy évezreden át szabad nép ez, akkora értelmi erővel felruházva, bogy büszkén mondhatom, hogy a magyar társadalom értelmi osztálya évszázadokon át jórészben a székely nép fiaiból került ki és kerül ki még mai napig is. Töméntelen ama székely családoknak a száma, a kik szétszóródva Magyarországon, mindenütt a múltban annyi papot, tanárt, jogászt, orvost és más értelmi osztályhoz tartozó egyént szolgáltattak a magyar társadalomnak és szolgáltatnak a mai nap is. Epén ezért, midőn a székely akczió bevezetéséről beszélünk, azt egészen más felfogással, más eszközökkel, és véleményem szerint a kormányzatnak egészen más hozzájárulásával kell tennünk, mint a minő szükségesnek mutatkozott pl. a felvidéki mentő akcziónál. A székely mozgalom, t. ház, a lehető legegészségesebb módon és a lehető leghelyesebb utón, a székely társadalom utján indult meg, tehát nem kívülről, hanem belülről. Magát a székely népet kellett felébreszteni egy bizonyos letargikus állapotból, sorsa iránt teljes mértékben való érdeklődést kelteni benne, az ereje kifejtésére biztatni és épen ennek következtében felbivni erős belső mozgalom által az egész magyar társadalom figyelmét, a kormányzat részéről pedig a kellő támogatást igényelni. Röviden szólva, ez a társadalmi akczió ma már oda fejlődött, hogy megtétettek az előmunkálatok is egy nagyobb szabású székely kongresszusra. E kongresszus ez év nyarán fog megtartatni, mikor remélhetőleg az egész székely ügynek képe a magyar társadalom előtt tisztán ki fog domborodni és az egész székely kérdés a maga egyszerűségében és tisztaságában fog állani a magyar közönség előtt. Midőn egy szépen megindult és mondhatom eredménynyel kecsegtető társadalmi mozgalommal állunk szemben, megvallom, érthetetlennek és talán kormányzati hibának tartom a kormányzat részéről az idő előtt való beavatkozást. Nem tagadom azonban, hogy a kormány támogatására szükség van, mert végeredményben a siker elérésére ez a támogatás egyáltalában nem nélkülözhető. Épen azért bizonyos csodálkozással teltem el, midőn arról értesültem, hogy az igen t. földmivelésügyi miniszter ur most már egyedül csak a saját maga kezdeményezésére egy székelyföldi kormán) biztosi állást létesített és a kinevezést illetőleg már meg is állapodott. Ugy véltem ugyanis, hogy az igen t. földmivclési miniszter ur a kongresszustól fogja megvárni majd annak idejében, hogy véleményt mondjon arról, hogy ily kormánybiztosi állás egyáltalában szükséges-e, vagy pedig elégségesnek tartja a kormány részéről egy kisebb igényű megfigyelő közegnek kiküldését, a ki a kongreszszus adatai ampján aztán közvetitő lesz a kormányhatalom és a székely társadalom között. De másfelől némi aggodalommal kell tekintenem a dolgot, mert valljuk meg, ismerjük a mi természetünket, a mely szerint a legelevenebben fellobbant társadalmi mozgalom is lelohad, mihelyt egyszer a kormány veszi kezébe kizárólag a dolgot. Akkor mindenki a kormányra hivatkozik és maga nem tesz semmit. Én nagyon félek, hogy egy ilyen kormánybiztosi kinevezéssel leszereltetik az egész társadalmi akczió, már pedig én az egész székely akcziótól csak ugy várok valamit, ha a székely társadalom minden eleme tovább is a legélénkebben, leghathatósabban működik közre. Fel kell emlitenem azt is, hogy egy ilyen kormánybiztosnak kinevezése teljesen ismeretlen hatáskörrel, előttünk teljesen ismeretlen megbízatással, jogosan némi félreértésekre is ad okot, a mi nyugtalanságot okoz és ez zavarólag hat a megindult társadalmi akczió összhangzatos működésére, épen a jelen esetben, a midőn a kormánybiztosi állásra egyik székely vármegye és egyszersmind más két törvényhatóságnak főispánja neveztetett ki, a ki — nem szólok az ő egyéniségéről, mert jól ismerem, igen ügyes, szorgalmas, tettre képes és ernyedetlen férfiú, — eddigi szerelését tekintve és máskülönben is, mint főispánnak a lénye, hivatása lévén nagy mértékben politikai exponens és mondhatom az erdélyi részeknek egyik legnagyobb politikai faktora. Egyáltalában nem akarok a politikai éleskedések terére lépni ez alkalommal, csak annyit jegyzek meg, bogy az igen t. földmivelésügyi miniszter urnak számolnia kellett a dolognak ezzel az oldalával is épen ott, a hol a legteljesebb összhangzásban még csak színezetét, látszatát is kerülnie kell annak, hogy politikai tekintetekből a már eddig is nagyon lecsepült székely társadalom ebben az akczióban is széttagoltassék. Mint bátor voltam kijelenteni, a székely akczió természetével merőben ellenkezik az én véleményem szerint legalább egy ilyen kormánybiztosi állás létesítése, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) vagy annak szükségessége még egyáltalában nem áll ugy előttünk mint egy elodázhatatlan körülmény. De hát megengedve előlegesen egy ily kormánybiztosi állás szükségességét, akkor oda — és ezt az akcziót vezető emberek véleménye alapján mondhatom — egy egész ember kell, a kit semmiféle foglalkozás ne kössön le, ne gátoljon és a ki idejének legnagyobb részét e működésnek szentelhesse. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Már most hogy gondolja az igen t. miniszter ur azt az egész embert feltalálni egy olyan emberben, a kire rá van bizva három törvényhatóságnak kormányzata, azonkívül a kodifikáló bizottságnak is tagja, el van foglalva KisKüküllő megye vasútja érdekeinek istápolásával, szóval egy közgazdasági tekintetben is nagyon igénybe vett ember. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Én az illető főispán urnak minden tettképessége és ereje daczára is olyan megterhelését látom, hogy mindenesetre félnem kell attól, hogy az egész állást, a reá bizott ügykört héza,gosan fogja betölteni, elvész az apró részletekben